A Közgazdász Online szerkesztőségében is sokan szembesültünk azzal a döntési helyzettel, hogy érdemes-e mesterszakra jelentkezni, és hogyan folytassuk pályafutásunkat az alapszak után. Nem csak a keresztfélévben végzők, hanem minden dilemmázó sorstársunk számára összegyűjtöttük, hogyan és mi alapján döntöttünk.
2020.10.23. Képek: Őrsi Zsanett
Kércz Dorottya (Kommunikáció- és médiatudomány)
Számomra nem volt kérdéses, hogy a Kommunikáció- és médiatudomány alapszak elvégzése után egyből folytassam a mesterképzéssel. Úgy gondolom, hogy ha huzamosabb időre “kiesnék” az egyetemi évek körforgásából (például néhány év teljes állású munka után ülnénk vissza az iskolapadba), akkor valószínűleg nehezebb lenne újból felvenni a ritmust, és nem biztos, hogy annyi motivációm lenne, mint most. A döntésemben az is jelentős szerepet játszott, hogy nagyon szerettem az alapszakot, a megismert társaságot, így egyáltalán nem kellett arról győzködnöm magam, hogy a következő két évet is ebben a környezetben töltsem-e.
Természetesen az sem utolsó szempont, hogy a mesterképzés során sokkal mélyebb, területspecifikusabb tudást sajátíthatunk el, amely a szakemberré válás egyik fontos lépcsőfoka.
Barla-Szabó Zsófia (Nemzetközi Gazdálkodás)
Ha valaki próbált már heti 40 órában dolgozni, mellette szakmai gyakorlati beszámolót és szakdolgozatot írni, nyelvvizsgára készülni, két tárgyat vinni az egyetemen és diákszervezetezni egyszerre, az valószínűleg tudja, hogy nem sok idő marad mellette azon agyalni, melyik mesterképzést is válassza. A gazdaságtudományi szakokon ráadásul sok hasonló képzést kínálnak az egyetemek. Ezeket szem előtt tartva én végül úgy határoztam, hogy adok magamnak fél évet dolgozni, utazni, és eldönteni, pontosan melyik itthoni vagy külföldi mester is áll a legközelebb hozzám, illetve kell-e nekem egyáltalán mester.
Taxner Tünde (Kommunikáció- és médiatudomány)
A külföldi továbbtanulás gyakran vonzó lehetőségként lebeg előttünk az itthoni alapszak után, de valójában idő- és energiabefektetést igényel felmérni, hogy mi az, ami számodra a legjobb út lehet. Ha komolyak a kiköltözési szándékaid, nem szabad spórolni az utánanézési körökön, bármennyire is végtelennek tűnnek. Mivel engem vonz a kutatói és az akadémiai pálya, a mesterképzés kihagyhatatlan lépcsőt jelent. Csak azután nyugodtam meg, miután a saját tudományterületemen az összes német és magyar egyetem összes mesterszakját végigolvastam. Igen, tényleg maximalista vagyok, de így sokkal nyugodtabban adtam be minden ösztöndíjpályázatot és jelentkezést.
Úgy fogtam fel a döntési folyamatot, mint egy valódi kutatómunkát: jegyzeteltem, táblázatokat töltögettem, kigyűjtöttem a legfontosabb linkeket és információkat. Akár itthon maradsz, akár külföldön folytatod,
tekints a döntéshozatalra projektként, amit saját időbeosztás szerint folyamatosan menedzselni kell,
mert sokszor adminisztratív apróságokon és szigorú határidőkön múlik az, hogy bejutsz-e arra az egyetemre, amiről álmodozol!
Gajdics Bálint (Pénzügy és Számvitel)
Nekem még nem ez az utolsó félévem, hátra van a szakmai gyakorlat, de utána mindenképpen szeretnék mesterszakra jelentkezni. Ami a szakokat illeti, sokat gondolkoztam, hogy melyik irányba induljak el, hiszen a Pénzügy és Számvitel alapképzés után egy kevésbé száraz, élvezetesebb mesterszakban gondolkozom, amivel párosítva az alapképzésben elsajátított ismereteket, még szélesebb körben tudok majd a későbbiekben elhelyezkedni. Ha az egyetemnél maradok, akkor nálam a Sportközgazdász mesterszak az egyetlen, ami szóba jöhet, viszont a fehérvári oktatás kicsit megriaszt, ezért még gondolkodom alternatív megoldásokon. Természetesen a külföldi tanulás lehetőségét sem zárom ki, de főleg az Erasmus program nyújtotta lehetőségekkel szemezek. Sport és a gazdaság vonatkozásában a magyar képzés során elsajátított alapok külföldi tapasztalatokkal és sajátosságokkal kiegészülve hasznos kombinációt alkothatnak számomra a jövőben.
A székesfehérvári lehetőségeknek itt tudsz utánanézni:
Sipos Sára (Nemzetközi Gazdálkodás)
,,Mit csinálsz majd az alapszak után?” - kérdezik a környezetemben minden héten. ,,Még nem tudom” - válaszolom minden egyes alkalommal. Valóban rossz, hogy még nem tudom, mihez szeretnék kezdeni? Nem hiszem. Ez lenne az utolsó félévem az egyetemen, mégis azt éreztem, szeretném még egy kicsit kiélvezni a jelenlegi helyzetet, a szabadságot, a kötetlenséget, az újságírást. Ezért döntöttem úgy, hogy tavasszal fejezem be az alapszakot - ennek pedig oka az idő és a türelem is.
Adok magamnak még egy félévet, hogy keresgéljek a mesterszakok, a lehetőségek között. Itthon vagy külföldön? Egyáltalán mikor? Vagy kezdjek teljesen új szakot? Természetes, hogy feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket, és nem tudunk rájuk azonnal választ adni - talán nem is kell még. Ezek a döntések akár több évre is meghatározhatják az életünk folyását.
Az alapszak vége felé járva azt érzem, hogy széleskörű, de általános tudást kaptunk, míg a mesterszak már fókuszáltabb lesz.
A fókuszt az érdeklődési köröm, a szenvedélyem alapján szeretném megválasztani - azzal szeretnék már foglalkozni, amit karrierként is el tudok magamnak képzelni.
Fél év önismeret, idő, türelem. Nem baj, ha még nem tudod, ha változtatsz vagy hezitálsz. Így majd azt fogod csinálni, amit igazán szeretsz.
Hegedüs Kata (Kommunikáció- és médiatudomány)
Türelem, kitartás és motiváltság - a három legfontosabb dolog, amire most szükséged van. Állíts fel egy listát, hogy mik azok a szakok vagy esetlegesen egyetemek, amik nagyon érdekelnek! Ha külföldi egyetemet keresel,először a legelérhetetlenebbnek tűnő célt tűzd ki, és oda mindenképpen add be a jelentkezésed! Saját tapasztalat alapján javaslom ezt, ugyanis felvettek a londoni Westminster Egyetemre. A pandémia remek lehetőség egy félév vagy egy teljes év halasztására, hiszen most az egész világ lelassult, és megszakadt a szokásos rutin. Hagyj időt magadnak eldönteni, hogy mit is szeretnél csinálni a következő fél évben, limitáld a tervezést, mert időközben valami úgyis megváltoztathatja most a terved. Ügyelj arra, hogy mesterképzésen lehetőséged van egy teljesen új szakirány elkezdésére, de előtte fontos a szükséges tárgyak elvégzése, ennek jól nézz utána. Kitartást!