Mesékkel, influenszerekkel és szakértőkkel a médiáról - Projektnap a médiatudatosságért

pexels-nataliya-vaitkevich-5186379.jpg

Hogyan hat ránk a média a mindennapokban, és mit tehetünk azért, hogy tudatosabban és kiegyensúlyozottabban használjuk? Hogyan használhatjuk ki a lehetőségeit, miközben észben tartjuk a veszélyeit is? Ezekre a kérdésekre adnak sokszínű válaszokat a Corvinus Egyetemen Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók projektjei.

2020.12.09. Írta: Taxner Tünde, borítókép: Nataliya Vaitkevich, Pexels

A Budapesti Corvinus Egyetem harmadéves Kommunikáció- és médiatudomány alapszakos hallgatóinak fél év alatt egy saját projektet kell megvalósítaniuk. Az idei projektek a tudatos médiahasználat, a kiegyensúlyozott online-offline élet és a médiatudatos szülő-gyerek kapcsolat témakörei köré épültek.

A távoktatás miatt az idei projektnapot online, december 4-én tartották meg. A tantárgy felelőse és a projektnap szervezője, Pelle Veronika szerint a rendezvény

a szakmai értelemben vett éretté válás fontos mérföldköve, ahol a hallgatók megmutathatják azokat a gyakorlati, szakmai készségeket, amelyeket alapszakos tanulmányaik első két és fél éve során gyűjtöttek, és élményeket, tapasztalatokat, beépítésre váró fontos szakmai visszajelzéseket vihetnek magukkal.

Mindehhez elsődlegesen a szakmai zsűri járult hozzá. Dr. Szőke-Milinte Enikő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetvezető docense, aki médiatanárok képzésével is foglalkozik, kiemelte, hogy a projektek inspirációt nyújtanak a médiatudatosság oktatásához is. Dr. Gaskóné Nagy Erika pedig, aki Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiájának megvalósítását koordináló divíziót vezeti, a témaválasztások eredetiségét értékelte nagyra.

absztraktfuzet_ba_2020_fin_oldal_2.jpg

Kép a projektnap absztraktkötetéből (Pelle Veronika)

Az első szekció az internethasználat kockázataira való figyelemfelhívás, a második a tudatos médiahasználat előnyei, a harmadik a digitális énkép köré épült, a negyedik pedig gyermekek és szüleik médiatudatosságára fókuszáló projekteket tartalmazott. A téma kapcsán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) járult hozzá az eseményhez, többek között a győztes csapatoknak éves Forbes-előfizetést biztosítva.

Katona Gergely Pál, az NMHH Digitálisműveltség-fejlesztési Osztályának vezetője, akinek szakterülete a gyerekek és fiatalok médiatudatosságának fejlesztése, és a Bűvösvölgy Oktatóközpontok szakmai munkájáért és működéséért felel, kiemelte:

Volt már arra példa, hogy egy médiatudatossággal foglalkozó egyetemi tartalom valóságos kampány lett nálunk.

Mesék és holdudvarok az arany sávban

Az arany minősítésű projektek nemcsak kompaktak voltak, hanem Apáti-Tóth Kata, a Corvinus Egyetem kommunikációs igazgatója, a zsűri egyik tagja szerint “360 fokban minden elemük megfelelően kimunkált volt”. A projekteket a témaválasztás eredetisége, a stratégiai tervezés, az elért eredmények, a projekt jövőbeni fenntarthatósága, a projektet bemutató prezentáció és a médiatudatossághoz való kapcsolódás szempontjai mentén értékelték.

oszialommesek.jpgŐszi Álommesék

Kép: Őszi álommesék, Facebook

A meséknek varázslatos szerepe van egy kisgyermek életében, de a felnőttekében is: közös családi esemény lehet a meseolvasás és -hallgatás. Az egyik nyertes csapat mesékkel erősítené a gyermekek médiatudatosságát, és csökkentené az esti képernyőidejüket. Új podcastjükben november folyamán minden nap történeteket osztottak meg: a felolvasásban többek között Vecsei H. Miklós, az illusztrálásban pedig a Corvinus Művészeti Akadémia grafikusai segítettek. A meséket szakértői beszélgetésekkel is kiegészítették, melyek felhívják a figyelmet a mesék fontos szerepére egy gyermek fejlődésében. Vendégeik voltak Tóth-Farkas Renáta és Táncsics Judit pszichológusok, valamint a szülő-gyermek kommunikációt segítő Plukkido-módszer kitalálói is.

kereTEzd

“A kereTEzd felhívás is egyben, hogy te magad teremtsd meg saját valóságodat” - fogalmazzák meg a projekt ötletgazdái. A média keretező szerepe a mindennapokban gyakran megmutatkozik, hiszen nem mindegy, hogy egy eseményt vagy személyt milyen szemszögből és hogyan mutatnak be a fogyasztóknak, vagy a közösségi médiában ő hogyan mutatja be magát. Sokakról a média szűrőjén keresztül véleményt alakítunk ki, majd később kiderül, hogy teljesen más a személyiségük, az általunk elképzelt keret eltér a valóságtól. 

Hogyan tájékozódjunk objektíven, keretek nélkül? A csapat beszélgetéseket szervezett Osváth Zsolttal (ZSHOW time), Ott Annával, Molnár Áronnal (noÁr), Kárpáti Rebekával és Fiala Jánossal, akik erre a kérdésre adták meg saját válaszaikat. Rávilágítanak  az elhamarkodott véleményformálás negatív oldalára, és általuk betekintést nyerhetünk a mainstream média színfalai mögé.

Ha jobban érdekel titeket, miről szólt a projekt, nézzétek meg ezt a videót:

Holdudvarhatás

Mindenkinek van véleménye a médiáról - kinek pesszimistább, kinek optimistább. A projekt szervezői szerint mindenki holdudvarokban helyezkedik el, azonban a médiát nem lehet teljesen feketén vagy fehéren látni. Céljuk, hogy kimozdítsák a felhasználókat a médiával kapcsolatos optimizmusukból vagy pesszimizmusukból, és megbízható, érdekes információkat osszanak meg működésével kapcsolatban.

Influenszerek és közösségi média az ezüst sávban

A zsűri ezüst kategóriában három projektet választott ki, melyek nagyon jó témaválasztásukkal emelkedtek ki. Ezek a csapatok úgy tudták megfogni a témákat, hogy eléggé konkrétak és kellően körbejártak voltak, de a kidolgoztosságban a zsűri tagjai még láttak fejlődési lehetőségeket. A csapatok a Piac&Profit online Brandépítés konferenciájára nyertek belépőket.

Influencer Backstage

Az influenszerség ma már valódi szakma, ami az általános vélekedéssel ellentétben komoly felelősségvállalással is járhat. Az influenszereknek folyamatosan egyensúlyozniuk kell a magánszféra és a nyilvánosság között, amit a projektcsapat olyan hiteles, magyar influencerekkel mutatott be, mint Pusztai Olivér vagy Touati Karen.

influencerbackstage.jpg

Kép: Influencer Backstage, Facebook 

Mikrokaszinó

Az internetes mikrotranzakciók veszélyei hasonlítanak a kaszinóra. Ugyanúgy pénzügyi és és addikciós problémákat okozhatnak - erre hívták fel a figyelmet elrettentő példákkal a hallgatók kampányuk során. A projekt záró kerekasztal-beszélgetésén a témát pszichológiai, jogi és gamer apsektusból is megközelítették a résztvevők: Dr. Rab Árpád (kutató, egyetemi tanár, gamer), Dr. Pataki Gábor (adatvédelmi szakjogász) és Tóth Dániel (pszichológus, gamer, youtuber - A Pszichológus Pasi).

Nekem először ijesztő volt, hogy reggel 8-tól majdnem este 5-ig fog tartani, de annak ellenére, hogy 14 projekt volt, gyorsan elrepült az egész nap. A saját előadásunk miatt izgultam, de végül online is működött az egész. Arra nem számítottam, hogy ezüst minősítést kapunk, főleg azután, hogy végignéztem a több színvonalas és profi projektet. A szakmai zsűri megjegyzései hasznosak voltak, a többi projektre adott visszajelzéseikből is sokat lehet tanulni, és be lehet építeni későbbi projektjeinkbe. - Tóth-Máté Bence, a Mikrokaszinó csapat tagja

Delete Impossible

Ez a figyelemfelkeltő kampány a közösségi média használatával járó felelősségünket hangsúlyozza. Fontos tudni azt, hogy ami egyszer felkerül a netre, nem tűnhet el soha többé végérvényesen, mert minden tartalom a megosztás pillanatában letölthetővé, sokszorosíthatóvá és terjeszthetővé válik. A meggondolatlan posztolásnak veszélyes következményei lehetnek, ezért a csapat arra hívja fel a figyelmet, hogyan lehetünk tudatosabbak a posztolás előtti szakaszban, és milyen gyakorlatias tanácsokat kövessünk ennek érdekében.

Ki mit visz magával?

A Corvinus Egyetemen végzett közösségi felelősségvállalásért a zsűri egy különdíjat is kiosztott. A cubE answers csapata a Corvinus nemzetközi hallgatóinak nyújtott segítséget. A diákok anoniman tehették fel kérdéseiket, oszthatták meg vallomásaikat a szervezőkkel, aki a koronavírus-járvány ellenére próbálták építeni a corvinusos közösséget. A projekt azért részesült különdíjban és egy corvinusos ajándékcsomagban, mert a zsűri kiemelte, hogy ezt a felelősségvállalást szívvel-lélekkel valósították meg. 

Minden résztvevő csapat egy Forbes Mesterakadémia éves bérletet kapott az oklevélen túl. Féléves gyakorlati tapasztalataik és kudarcaik tanulsága pedig a szakmai pályán is hasznos lehet, és megalapozhatja jövőbeli csoportos feladataik sikerességét.

Nagyon sajnáltam, hogy nem a hagyományos keretek között valósult meg a projekt és annak csúcspontja, a projektnap. Ennek ellenére családias hangulatban telt az egész esemény. Megnyugtató és euforikus érzés volt túlesni ezen a megmérettetésen, ami a prezentáció közben egyre természetesebbé vált. A szakértő zsűri visszajelzései hasznosnak és serkentőnek bizonyultak, annak köszönhetően, hogy nem mint versenyző hallgatókkal, hanem mint szakértő kollégákkal beszélgettek velünk. Bízom abban, hogy a következő projektnap már hagyományos módon valósul meg, de ilyen családias és baráti hangulatot kívánok a következő évfolyamnak is! - Jávor Dániel

süti beállítások módosítása