A Vállalatgazdaságtan piramis meghódítása - Milyen kurzusokon és üzleti esetmegoldó versenyeken vehetsz részt a Corvinuson?

vg_verseny.jpg

A Vállalatgazdaságtan piramis kurzusegyüttes elvégzése során különböző piacokat, iparágakat és cégeket ismerhetnek meg, illetve változatos esetekre, valós üzleti problémákra kereshetnek megoldásokat a hallgatók. A kurzusok az üzleti szemlélet megalapozása és fejlesztése mellett adnak lehetőséget soft skillek és a prezentációs technikák fejlesztésére, az esetversenyzésre és a Corvinus képviselésére rangos, nemzetközi megmérettetéseken. Olyan corvinusos hallgatókkal beszélgettünk, akik megtapasztalták a piramis nyújtotta lehetőségeket és élményeket.

2021. 10. 20. Írták: Csikós Zsófia és Őrsi Zsanett 

“Nem túlzás, hogy a Vállalatgazdaságtan piramis elvégzése a jövőmet alapozta meg. Bár azt nem állítom, hogy önmagában olyan tudásbázist fog biztosítani, ami kiemelkedőnek mondható, a megszerzéséhez biztosan meg fogja teremteni a lehetőséget. Egyértelműen itt találkoztam a legtöbb ambiciózus, tehetséges és tenni akaró fiatallal, akikkel öröm volt együtt dolgozni, és a kölcsönös motiváció miatt képesek voltunk a legtöbbet kihozni magunkból. Az angol készségek aktív fejlesztése mellett a valós versenykörnyezet és a feszített munkatempó megtapasztalása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a jelenlegi munkahelyemen ne érjen meglepetés” – mondja Soós Gábor corvinusos hallgató.

vgverseny4.jpgA Vállalatgazdaságtan egy elsőéves kötelező, alapozó kurzus. A hallgatók betekintést nyerhetnek az üzleti világba, megismerkedhetnek a vállalatok típusaival, a vállalati funkciókkal és folyamatokkal, továbbá üzleti problémákat is megtanulnak megoldani. A tárgy magyar és angol nyelven, illetve alap- és emelt szinten is felvehető.

A Vállalatgazdaságtan tárgyat teljesítő hallgatók folytathatják az alapismeretekre épülő “Vállalatgazdaságtan piramist”, vagyis további kurzusokat vehetnek fel magyar és angol nyelven.

Az Üzleti gazdaságtan egy választható tárgy a második félévben, amelyen a hallgatók vállalati problémákra fókuszáló elemzési módszereket, illetve prezentációs technikákat tanulhatnak. Ezt követően a harmadik vagy negyedik félévben felvehető a Cases on Business Economics (CoBE), az összetett esettanulmányok csoportos megoldására összpontosító kétnyelvű kurzus. A Cases on International Business Strategy (CIBS) pedig egy intenzív, angol nyelvű, komplex esettanulmány-megoldó versenykurzus, amely vállalati partnerek bevonásával zajlik a negyedik vagy az ötödik félévben. Ezeken a kurzusokon választják ki azokat a kiemelkedően tehetséges hallgatókat, akik négyfős csapatokban nemzetközi esetversenyeken képviselhetik a Corvinust a legjobb üzleti iskolák mezőnyében olyan nívós helyszíneken, mint Florida, Washington, Szingapúr vagy Norvégia.

A Vállalatgazdaságtan piramis tárgyainak tárgyfelelősei, Kazainé Ónodi Annamária, Kozma Miklós és Stocker Miklós számos szemináriumvezető irányításával, míg Matyusz Zsolt és Pistrui Bence a mentori rendszer irányításával segíti, hogy a hallgatók a különböző tudáselemeket gyakorlatorientált módon, érdekesen, sokszínűen és minél mélyebben sajátíthassák el.

vg_verseny2_jpg.png

“Egyetemi éveim során a Vállgazd piramisból tanultam a legtöbbet. Korábban senki nem gondolta, hogy valaha is jó esetoldó lehetek. Ez leginkább azért volt, mert semennyire nem voltam tisztában az erősségeimmel, így nem tudtam rájuk építeni se. Rengeteg kitartással és egy maximálisan támogató csapattal viszont sikerült jobban megismerni magamat, és fél évvel később már egy CIBS és egy OEV győzelemmel, valamint egy nemzetközi versennyel zárhattam a piramist.” 

Talán életem legnagyobb kihívása és legmegterhelőbb kalandja volt, de minden perc megérte, mert nagyon sokat tanultam belőle, megismertem az erősségeimet, és már sokkal jobban hiszek saját magamban, mint előtte – mondja Boross Tünde hallgató.

cibsdonto.png

Vállgazd verseny elsőéveseknek

A Vállalatgazdaságtan tárgyhoz kapcsolódó „Vállgazd” versenyre olyan alapképzéses, elsőéves hallgatók jelentkezhetnek, akik korábban nem vettek részt felsőoktatási képzésben. A háromfordulós versenyre az emelt Vállalatgazdaságtan kurzusra járó hallgatók jelentkezhetnek, és az első fordulóra beadott dolgozatuk helyettesíti a félévi beadandójukat.

Az első forduló során a versenyzőknek egy általuk választott témában kell egy körülbelül 15-20 oldalas dolgozatot írniuk. A hallgatókat a téma feldolgozása során a Vállgazd oktatók konzulensként segítik, ezáltal biztosítva, hogy tényleg kiemelkedő munkák készülhessenek. Ezeket a dolgozatokat a versenyzők később továbbgondolhatják és kiegészíthetik, így pedig akár egy TDK-dolgozattá vagy később a szakdolgozatukká is válhat.

“A Vállgazd verseny az első egyetemi évem egyik legnagyobb élménye volt. Mindig érdekelt a zeneipar, és nagyon vártam a lehetőséget, amikor ezzel a témával foglalkozhatok. A verseny első fordulójában egyből lecsaptam erre a témára. A dolgozatomhoz Magyarország egyik legnagyobb zenei kiadójának online kommunikációért felelős munkatársával készíthettem interjút. A versenyen végül harmadik helyezést értem el, amivel magamnak is tudtam bizonyítani, hogy egyetemi környezetben is megállom a helyem. Mindenkinek ajánlom a részvételt a versenyen, aki hozzám hasonlóan egy kis megerősítésre vár, hogy jó helyen van ezen az egyetemen, és szereti kihívások elé állítani magát” – mondja Fakli Fanni.

A verseny második fordulójában a résztvevőknek egy valós vállalat valós üzleti problémáját kell megoldani. Itt a versenyzők szembesülnek egy vállalat előtt álló lehetőséggel vagy problémával, amelyre valami megoldást kell találniuk. Ezt a problémát, a vállalatot és a környezetét körültekintően elemezniük kell, ami alapján stratégiát kell kialakítani. A hallgatók azt is bemutatják, hogy a vállalat hogyan tudná megvalósítani a stratégiát és elérni a kitűzött célt. Nemcsak arra kell figyelni, hogy a megoldás kellően kreatív legyen, hanem arra is, hogy pénzügyileg megvalósítható és profitábilis legyen.

A verseny során megtanultam, hogyan és milyen formában kell megírni egy kutatást, elmélyülni egy témában és egy valós cég valódi problémáját megoldani. Elképesztően jó érzés volt előadni a Vásárcsarnok igazgatójának a saját ötletemet, amit fontolóra vett, és később minket, dobogósokat is bevont a megvalósításba. A versenynek köszönhetően egy olyan közösség tagja lettem, ami támogatja egymás szakmai fejlődését. Valamint szervezőként az elmúlt évek során nagyon jó volt látni a versenyzőkön azt a fejlődést, amin csupán egy év alatt végigmennek. – Tomics Laura, a 2019-es döntő második helyezettje

A harmadik fordulóba továbbjutott versenyzőknek a második fordulós megoldásukat kell prezentálniuk a cég vezetőinek és képviselőinek, valamint az iparági szakértőknek és az akadémiai zsűrinek. A prezentációt egy Question and Answer (Q&A) szekció követi, amiben a zsűri még jobban megismerheti a vázolt megoldást. Habár elsőre ijesztő, hogy kiknek kell előadni, a felkészülést több mentor segíti, hogy ténylegesen jó és megvalósítható megoldások készülhessenek.

A Vállalatgazdaságtan versenyen volt lehetőségem először igazán elmélyedni egy adott témában, valamint részletesen megismerni egy iparágat.

“Az élmény, hogy valós vállalatok tényleges problémáira kereshetek megoldást, nagyban hozzájárult ahhoz a döntéshez, hogy a Vállalatgazdaságtan piramist is elvégezzem. Az ehhez kapcsolódó szemináriumok és szakmai beszélgetések során új készségekre, valamint szakmai és baráti kapcsolatokra tehettem szert, és véleményem szerint a kurzussorozat kiváló betekintőként szolgál a tanácsadás világába, amely azóta is foglalkoztat” – mondja Fehér Zoltán volt versenyző.

vg_verseny3_1.png

Nemzetközi esetversenyzés

A Vállgazd piramis tárgyaiban elsajátított szakmai alapokra építve az esetversenyzés iránt érdeklődő hallgatók mind hazai, mind külföldi versenyekre eljuthatnak. Czakó Erzsébet irányítása alatt már a 2000-es évek közepe óta  gyakran eredményesen szerepelnek a corvinusos hallgatók a nemzetközi versenyeken. Az egyetem minden évben több külföldi versenyre is nevez csapatokat. Idén sajnos csak online keretek között volt erre lehetőség. A csapatok washingtoni, szingapúri és rotterdami versenyeken is részt vettek.

Az RSM STAR Case Competition egyik résztvevője, Kostyal Dániel ezt mondta nekünk a versenyről: “Számomra legnagyobb hozzáadott értékkel a Vállgazd piramis, az esetoldás és az esetversenyzés bírt az egyetemi tanulmányaim alatt. Megtanultam diverz csapatokban együtt dolgozni, ezáltal saját magamról is megtudtam rengeteg újdonságot. Amellett, hogy a soft skilljeim sokat fejlődtek, iparágakat, piacokat és cégeket ismerhettem meg közelről, ami a legnagyobb szakmai pluszt jelentette nekem.”

A rotterdami nemzetközi esetversenyen az egyetemet képviselni felejthetetlen élmény volt, még ha nem is személyesen, hanem online versenyezhettünk. Minél több elsőéves hallgatót biztatok, hogy vágjon bele a Vállgazd piramis meghódításaba, hiszen felbecsülhetetlen tudásra, tapasztalatokra és barátságokra lehet szert tenni.

süti beállítások módosítása