Kult Köz – Így juthatsz el 2023-ból 1877-be

johannes-plenio-dkix6un55mw-unsplash.jpg

Lassan véget ér a január, és ha havas programokra nincs is igazán lehetőség, a Kult Köz ajánlói igyekeznek helyettesíteni a szánkózást és hógolyózást. E heti javaslataink mind időben, mind térben távoli helyekre kalauzolnak el, de akkor is izgalmas lehetőségeid vannak, ha 1877 vagy Bali helyett inkább a jelenben keresel programot.

Borítókép: Unsplash.com

Bagossy Brothers Company-koncert Olay Hanna

A Bagossy Brother Company a magyar könnyűzenei szféra meghatározó alakjai, nemcsak az alternatív vonalat illetően, hanem a populárisabb zene tekintetében is, hiszen ugyanúgy bővelkednek lírikus szerelmes dalokban, mint igazán bulizós, táncolós számokban. A 2013 óta létező zenekar erdélyi gyökerekkel rendelkezik, ez az irány gyakran a dalszövegekben is megjelenik, de a zenéikre jellemző erős folk-rock stílus is mutatja. Legújabb kislemezük, a Balaton nemrégen debütált, tizedik születésnapjukat pedig az MVM Dómban, nagykoncert keretében fogják megünnepelni márciusban. Előtte viszont még fellépnek az A38 hajón is, január 26-án 19 órától, így még egy klubkoncerten is hallhatjuk őket a jubileumi fellépés előtt.

bagossy_brothers_company2.jpgKép forrása: akvariumklub.hu

Rossz versek a Bem Moziban Olay Hanna

Reisz Gábor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmmel robbant be a magyar művészfilmes köztudatba még 2014-ben, ami igazán nagy sikernek számított. Így mindenki nagy várakozásokat állított a 2018-ban megjelenő Rossz versek elé is – ami ha nem is sikerült talán annyira tökéletesen, hogy überelni tudja a valóban nagy dobásnak számító VAN-t – így is lelkes nézők tömegeit vonzotta a moziba megidézve a VAN atmoszféráját, és valamilyen szinten továbbfejtegetve annak mondanivalóját is. A Bem Mozi kultfilmekre és klasszikusokra specializálódva mindig más-más különlegességet vagy filmtörténeti remekművet vetít, január 23-án este 7 órától például a Rossz versek lesz terítéken Reisz Gábor rendezésében és főszereplésével.

mv5bntgxmzdkzwetnjk3mi00yjaylthlyjgty2q4yjk1m2uwnmyxxkeyxkfqcgdeqxvyntkzmzmynda_v1.jpgKép forrása: port.hu 

Az álmok után: Merek dacolni a károkkal – Keresztes Zsófia kiállítása a Ludwig Múzeumban Olay Hanna

A tavalyi, 2022-es volt az 59. a Velencei Biennálék történetében, ami kétévente megrendezett kortárs nemzetközi művészeti kiállítást jelent, melynek az olasz művészet egyik központi városa, Velence adott helyet. A legrégebb ideje rendszeresen megrendezésre kerülő és legnagyobb presztízsű rendezvényen idén a korábbiakhoz képest lényegesen több női művész alkotása is megjelent, közöttük a magyar kiállító, Keresztes Zsófia munkái is, ezért “nőbiennáléként” is emlegetik. Az itáliai bemutatás után, december 16-a óta a mozaikszobrokból és amorf testfragmentumokból álló alkotások csokrát – melyeknek fókuszában a bizonytalanság és az identitáskeresés van – a Ludwig Múzeumban lehet megtekinteni egészen február 26-ig.

zsofia-keresztes-at-parthenon-friz-hall-7.jpgKép forrása: kultura.hu

Hantai, Klee és más absztrakciók Olay Hanna

A Szépművészeti Múzeum régóta talán legizgalmasabb kiállítását mutatták be a közönségnek december 7-én, és tartják nyitva kapuikat egészen március 19-ig. A Hantai Simonra, az egyik legsikeresebb munkásságú, magyar származású festőre fókuszáló kiállítás a korszakokon átívelő művészi párbeszédet keresi a festmények kiállításának módjára: Hantai párizsi, modern művészetet tanulmányozó, ‘40-es évek végéről származó munkáinak állítanak tükröt Paul Klee, Joan Miró, Pablo Picasso vagy Jackson Pollock műveinek felhasználásával és kiállításával. Az absztrakciós képek egészen izgalmas egymásra való reakcióit láthatjuk, hiszen a variációk egy témára ebben az esetben szükségszerűen a több témával és mindenképpen több érával egészítendők ki. Hantai életműve önmagában is rendkívül fontos pontja a magyar festészetnek, mindez kiegészülve a francia modernség legnagyobb alakjainak műveivel egészen elképesztő művészettörténeti élményt nyújthat a látogatók számára.

hantai-1.pngKép forrása: ludwigmuseum.blog.hu 

Corsage (Fűző) – Tótfalusi Fanni

A Fűző, avagy Corsage egy osztrák–francia–német–luxemburgi történelmi film, életrajzi dráma Marie Kreutzer rendezésében, Vicky Krieps főszereplésével. A film középpontjában Erzsébet császárné, Sisi áll. A történet 1877-be kalauzol minket, amikor a császárné és magyar királyné betölti a negyvenedik életévét. A 19. században ez az életkor már nem számított fiatalnak.

A filmben megjelenő császárné nagyon hiú, előítéletek kereszttüzében él a palotában, korának úgynevezett hírességeként pedig a bulvárlapok olvasói is ki vannak éhezve a róla szóló legújabb pletykákra. Szerepe ekkora már jócskán csökkent, annak ellenére, hogy korábban fontos szerepet töltött be az Ausztria és Magyarország közti kiegyezésben. Az ábrázolt időszakban azonban férje már alig osztja meg vele gondolatait. A császárné folyamatosan küzd a hervadó szépségével, azzal, hogy a férje figyelmen kívül hagyja őt és érzelmeit, küzd az udvari etikett szigorú, unalmas szabályainak betartásával és a palota falain belüli magánnyal. A bécsi udvar ketrece fullasztóvá válik számára, így arra törekszik, hogy megtalálja az élet apró örömeit. A cím tökéletesen rímel a film hangulatához, hiszen a fűző egyfajta jelképként jelenik meg az egész műben. Egyszerre jelent fojtást és kibúvót a szabályok alól, de arra is utal, hogy a fűző egy hamis képet ad a világnak, hiszen sokszor csak azt látjuk, amit láttatni akarunk, nem pedig a valóságot.

3859414.jpgKép forrása: allocine.fr 

Beugró a paradicsomba – Tótfalusi Fanni

Julia Roberts végre visszatért a fantasztikus romantikus komédiák világába a Beugró a paradicsomba című filmmel, ráadásul George Clooneyval az oldalán. A film igazi kuriózum, ugyanis a csodálatos Balin játszódik, ahol megismertetnek minket a helyi csodákkal és az ottani kultúra különleges, színes értékeivel.

A történet főszereplője Lily (Kaitlyn Dever) frissen diplomázott, és az iskola befejezésével Balira utazik legjobb barátnőjével, Wrennel. Nagyszerű programokon vesznek részt: várost néznek, fürdenek, túráznak és búvárkodnak. Az egyik ilyen program alkalmával Lily találkozik egy helyi balinéz fiúval, akivel rögtön egymásba szeretnek, pár hét múlva pedig megkéri Lily kezét, és elkezdik tervezni a közös életüket Balin. Ám amikor a rég elvált szülei értesülnek erről a váratlan szerelemről és a hirtelen jött esküvőről, illetve arról, hogy a lányuk örökre Balira menne, és eldobná az eddigi életét, elsőszámú tervük az lesz, hogy megakadályozzák a lányuk esküvőjét, és hazavigyék őt. Vajon teljesül-e lányuk álma? Egybekelnek-e a szerelmesek, és újra egymásba szeretnek az elvált szülők? A Beugró a paradicsomba című filmből kiderül.

banner.jpgKép forrása: cinemacity.hu

Hamupipőke három kívánsága – Tótfalusi Fanni

Idén új köntösben jelenítik meg az örök klasszikust. Hamupipőke ebben a filmben kalandvágyó, fiatal, igazán gyönyörű és szorgos leány, aki a helybéliek kedvence, hiszen kedves, jószívű és segítőkész. Viszont élete nehéz és boldogtalan, mert mostohaanyja szolgaként bánik vele, kinevetik, dolgoztatják és csúfolják őt. Egy nap vadászat közben találkozik az igazán helyes, de mégis komolytalan herceggel, aki nem szeretne még megházasodni. Már az első pillanatban megkedvelik egymást, és a herceg meghívja őt egy bálba, amit az apja parancsára rendeztek. Hamupipőkét nem engedik el a bálba, de talál három varázsmogyorót, amellyel kezébe veszi az életét és változtat a sorsán. Gyönyörű havas norvég tájak, ikonikus bálok, meseszép ruhák és egy csipet varázslat. Ezeket nyújtja a Hamupipőke norvég feldolgozása. Légy részese ennek a varázslatos kalandnak és a lélegzetelállító utazásnak, és kísérd végig Hamupipőke útját a boldogsághoz!

kepernyokep_2023-01-23_233738.pngKép forrása: sorok-kozott.hu

Nincs baj drágám – Tótfalusi Fanni

A Nincs baj drágám egy 60-as évekbeli kisvárosba kalauzol minket, amit Jack és Alice (Harry Styles és Florence Pugh) párosán át ismerhetünk meg. A város gyönyörű hely, mégis a semmi közepén helyezkedik el. A házaspárok is tökéletes harmóniában és boldogságban élnek, de mégis minden napjuk rémisztően egyformán telik. A férj elmegy dolgozni, a feleségek pedig idilli életet élnek: vásárolnak, partikra, összejövetelekre járnak, cseverésznek, plázáznak, és tökéletes támaszuk szeretett férjüknek. Ám ez a tökéletes összhang és egyensúly egy nap megtörik, amikor Alice szemtanúja lesz a szomszédja öngyilkosságának, aki rájött az ott létük csúnya és súlyos titkára. Ezután Alicet súlyos gondolatok és különböző képek gyötrik a fejében. De vajon mi az a titok, amiről senki sem tudhat? Hogyan tud Alice normális életét élni? Arra választ kaphatsz, a Nincs baj drágám című thrillerben, amelyet a csodálatos Olivia Wilde rendezett, aki mellesleg a film egyik fontos szereplője is.

578404_1663925614_7833.jpgKép forrása: mafab.hu 

Meghosszabbított Vaszary-kiállítás – Kelle Fanni

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították Vaszary – Az ismeretlen ismerős című kiállítást. A tárlat Vaszary János mintegy hetven darab munkájába nyújt betekintést, amelyek közül eddig huszonnégy ismeretlen volt. A 20. századi festőt és grafikust a magyar művészvilág egyik legszínesebb képviselőjeként tartják számon, aki a hazai szecesszió egyik fő alakja. Az említett kifejezésmódon kívül több más stílusban is alkotott. A képeket változatos színvilág, nagy formalátás jellemzi, ami segített neki abban, hogy kora egyik legnagyobb mesterévé váljon. A kiállításon mind korai impresszionista, valamint expresszionista és art deco alkotásai megtekinthetőek. A helyszínen tárlatvezetés is kérhető. Az ismeretlen ismerős április 2-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

vaszary_1200x630.jpgKép forrása: mng.hu 

Bibliamúzeum – Kelle Fanni

A Bibliamúzeum először 1998-ban nyitotta meg kapuit a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Kollégiumában. 2011-ig üzemelt a hely akkori formájában, ezt követően pedig elkezdődött átalakítása. Az új tárlat csaknem hat évvel később, 2017-ben nyílt meg. A múzeum fő küldetése választ adni arra, miért elengedhetetlen a Biblia a 21. században is. A vallási könyv világát a tárlat sokszínűen kívánja bemutatni és átadni az érdeklődők számára mind tradicionális módon, mind pedig informatikai eszközök segítségével. A kiállításon találhatóak eredeti régészeti tárgyak és másolatok. Külön érdekessége, hogy rendelkezik egy 3D virtuális kiáltással is, amelyben megtekinthető maga a Bibliamúzeum játékos feladatokkal egybekötve. A látogatók számára tárlatvezetéssel, múzeumpedagógiai foglalkozással, valamint szakmai beszélgetéssel is készülnek. A Bibliamúzeum hétfőtől péntekig 10:00 és 17:00 óra között várja az érdeklődőket.

dsc0783-1-uj-974x650.jpgKép forrása: bibliamuzeum.com 

Hossala Tamás: Határvonal – Kelle Fanni

Megnyitott Hossala Tamás fotográfus Határvonal című kiállítása a Koltai Galériában. A képek az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közös pontjának lélektani hangulatát igyekeznek megragadni. A fotókon természeti környezet és épített emlékpontok láthatók. A művész számára az egész tárlat a határátlépést jelképezi. Alkotásaiban összefonódik a táj, az idő múlása és az ehhez kapcsolódó érzelmek. A felvételek csaknem negyed évszázadot ölelnek fel, amely érzékeltetni tudja a táj változását. Hossala Tamás a terület ismertetőjegyeit és a helyi környezet jellegzetességét helyezi középpontba. A fekete-fehér fotókon felelevenedik a régmúlt és a közelmúlt. A kiállítás a február 17-ig látogatható munkanapokon 14 és 18 óra között.

324941189_542727754571256_4721838277833844802_n.jpgKép forrása: fotoklikk.eu

Esküvők ideje – Kelle Fanni

Ha egy igazán romantikus és humoros filmre vágytok, akkor Az esküvők ideje tökéletes választás lehet. A vígjáték 2022-ben jelent meg a Netflix filmkínálatában. Középpontjában két szingli fiatal áll, akiknek a szülei minden áron párt akarnak találni nekik, ezért az engedélyük nélkül regisztrálják őket egy társkereső oldalra. Ashat és Ravit szüleik ügyködése hozza össze egy félresikerült randevú erejéig, majd megegyeznek, hogy színlelik az együttlétet nyugalmuk érdekében. „Kapcsolatuk” nem várt fordulatot vesz, amikor valóban elkezdenek érdeklődni egymás iránt. A filmet Tom Dey rendezte, főszerepben Suraj Sharma-t és Pallavi Sharda-t lathatjuk.

612366_1657180934_971_jpg.pngKép forrása: mafab.hu

41. AGROmashEXPO és AgrárgépShow – Dobos Eszter

Ha kiskorodban imádtál traktorokkal játszani (esetleg még most is csillogó szemmel nézed őket), vagy érdekelnek a legújabb agrártechnológiák, a mezőgazdaság aktuális kérdései, esetleg az agrárium és a média kapcsolata, január végén a HUNGEXPO-n a helyed! 2023. január 25-28. között kerül megrendezésre a 41. AGROmashEXPO és AgrárgépShow a HUNGEXPO-n. A helyszínen számtalan kiállító és előadás várja a látogatókat, akik részt vehetnek többek között könyvbemutatón, megtudhatják, mik a kilátások a magyar gazdaság 2023-as alakulása kapcsán, és jelenleg milyen kihívások elé néznek a termelők. A résztvevők ezen kívül hallhatnak a precíziós átállásról, az öntözés kihívásairól és a műtrágya alternatíváiról is, de akár egy robotbemutatót is megtekinthetnek. A mesterséges intelligencia iránt érdeklődők a #mesterseges_intelligenci@ hol terem a neten? – Vezetés és agrármarketing 2023-ra hangolva című előadássorozaton tudhatnak meg többet a témáról. Január 25-én, a kiállítás keretein belül rendezik meg a XIII. agrármarketing és média napot is „Trendek és generációk” címmel, amely során szó lesz a fiatalok médiafogyasztási szokásairól és a márkaépítésről, a nyomtatott sajtó helyzetéről, valamint a globális marketing és médiatrendek változásáról. Diákok kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet az eseményre, néhány előadáson a részvétel regisztrációhoz kötött. 

agromashexpo_hu.jpgKép forrása: agromashexpo

süti beállítások módosítása