Nem tudod, hogyan finanszírozhatnád tanulmányaidat? Mutatunk megoldást!

 boritokep_15.jpg

A Corvinus számos lehetőséget kínál a hallgatói számára, hogy tanulmányaikat zavartalanul végezhessék. Ha mégsem kapnál  ösztöndíjat, akkor sem kell aggódnod, hiszen léteznek alternatív megoldások is a zavartalan diákévekre.

Írta: Kelle Fanni; borítókép: Pinterest

Corvinus Ösztöndíj

Ha a hallgatók elérik az ösztöndíj ponthatárát, az egyetem fedezi nekik a tandíjat, ezzel hozzájárulva a tanulmányaik elvégzéséhez. A Corvinus Ösztöndíj több előnnyel is jár. A diákokra nem vonatkozik az állami röghöz kötés, azaz hogy a képzésnek megfelelő időt a későbbiekben le kell dolgozniuk az országban. Ezenkívül egy másik alap- vagy mesterszak is elvégezhető az állam finanszírozása által, hiszen a térítéses félévek száma nem csökken.

A második félév végén nagy eséllyel megtarthatod az ösztöndíjat, mivel az év végén esedékes felülvizsgálatokkor nem csökken azoknak a hallgatóknak az aránya, akik térítésmentesen tanulhatnak az adott szakon. De térjünk át a diákhitelre, amelynek hallatán a legtöbb hallgató elretten, pedig sokkal kedvezőbb megoldást nyújt, mint a piacon lévő társai. A diákhitelnek két típusát különböztetjük meg egymástól, a továbbiakban ezek előnyeiről olvashatsz.

Diákhitel 1

A Diákhitel 1 teljesen szabad felhasználású, és nincs megkötve, hogy az igénylő mire költi el, legyen szó tandíjról, lakhatásról vagy akár megélhetésről. Erre a lehetőségre azok jogosultak, akik magyar állampolgárok, rendelkeznek hazai bejelentett lakcímmel, aktív hallgatói jogviszonnyal, továbbá még nem töltötték be a 45. életévüket. Előnye, hogy az összeg havonta igényelhető és változtatható, 15 000 Ft-tól 150 000 Ft-ig terjedhet. Ha tehát öt hónapos tanulmányi félévvel számolunk, akkor kijön a maximálisan igényelhető 750 000 Ft. A hitel azonban nemcsak havi bontásban, hanem egy összegben is igényelhető. A hitelt 4,99%-os kamattal kell törleszteni, ami nagyon kedvezőnek számít a piaci alapú banki hitelekkel ellentétben. A törlesztés elkezdésével megvárhatjuk a jogviszony megszűnését. 

A visszafizetésnél előny, ha az igénylő gyorsan stabil állást kap, vagy ha lehetősége adódik már a tanulmányai alatt törleszteni a hitelt. Itt fontos megemlíteni, hogy corvinusos diplomával akár 30 százalékkal magasabb kezdőfizetésre számíthatsz a munkaerőpiacon. Ezenkívül egyéb családtámogatási kedvezmények és jövedelemkövető törlesztőrészletek is segíthetik a továbbiakban az igénylők anyagi helyzetét.

fb_megosztas_1.jpgForrás: Facebook

Diákhitel 2

A Diákhitel 2 hasonló a Diákhitel 1-hez: online ügyintézéssel, könnyedén módosítható hitelösszegekkel; kezes, fedezet vagy hitelbírálat nélkül; jövedelemarányos és a hallgatói jogviszony megszűnése után kezdődő törlesztőrészletekkel igényelhető. A kettő opció közötti különbség az, hogy a Diákhitel 2 kizárólag a tandíj kifizetésére használható fel, és egyből az oktatási intézménynek folyósítják. Ez a lehetőség azonban kamatmentes, és az igényelhető maximális összeg az adott képzésnek az önköltségi díja.

Egy korábbi corvinusos hallgató a következőképpen nyilatkozott a Diákhitel 2-ről: “A Diákhitel Központ információi alapján teljesen biztonságosnak tartom ezt a hitelt, minden részletesen és érthetően le van írva, és tényleg nagyon kedvezőek a feltételek a hallgatók számára.”

A diákhitelt ezen az oldalon vagy a Diákhitel Direkt mobilappon keresztül lehet igényelni. A Corvinus hallgatójaként az egyetemi honlapon találod meg az intézményi ügyintézés elérhetőségét.

Igénylés feltételei (mindkét hitel esetében):

- aktív hallgatói jogviszony,

- magyar állampolgárság,

- még be nem töltött 45. életév,

- bejelentett, magyarországi lakcím.

Jogosult vagy továbbá, ha:

- menekültként elismert vagy,

- letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezel,

- a Rendeletben meghatározott jogcímen Magyarországon szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezel.

süti beállítások módosítása