Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező a tavaszi félévben meglátogatta a Corvinus filmklubját. Így lehetőségünk volt az Apa című filmje megtekintése után egy kerekasztal beszélgetést meghallgatni a művésszel. 

Írta: Fiar Mitra, borítókép: elte.hu

Szabó István az 1960-as években kezdte rendezői pályafutását. Kapcsolatokon keresztül, és támogatói segítségével sikerült elkészítenie első nagyjátékfilmjét saját forgatókönyve alapján, az Álmodozások korát. A film nagy sikere után leforgathatta  az Apa és a Szerelmesfilm című műveit is, ezt a három alkotást pedig az utókor gyakran trilógiaként is emlegeti. Amikor azonban Szabó Istvánt kérdeztük erről, világossá vált, hogy bár a filmek főhősei hasonló háttérrel rendelkeznek, és mindhárom filmben Bálint András alakítja ezt a karaktert, eredetileg nem trilógiaként készültek. Csak az értelmezők és kritikusok húztak közöttük párhuzamot, a rendező maga is csupán később értesült a nézők efféle értelmezéséről.

Szabó Istvánt sokan a magyar új hullám indítójának tartják. A korszak filmjeit a korábbinál sokkal őszintébb hangvétel, árnyalt lélekrajz, újfajta, valóságos magyarságkép és a Kádár-kori rendszer kíméletlen kritikája jellemzi. A rendező a Filmklub által szervezett kerekasztal beszélgetésen a francia új hullámot említve Francois Truffaut munkásságát emelte ki, hiszen számára a francia rendező inspirációval szolgált, és utat mutatott az újításban.

A filmművészet új hullámában, és annál inkább Szabó István Apa című filmjében nagy szerepet kap a valóság és az álomvilág keveredése. A rendező ezt a fókuszt posztmodern költők és írók hatásának tulajdonítja, szerinte Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós és József Attila költészete az ő generációjának művészeire mind mély hatást gyakorolt. A témát pedig a társadalmunk fejlődésével egyre relevánsabbnak érzi, hiszen a digitális világban az emlékek összemosódása talán egyre inkább megjelenhet.

Az “Apa” karaktere mögött rejlő ihlető gondolatként azt említette meg Szabó István, hogy szerinte minden közösségben jelen kell lennie egy meghatározó személyiségnek, hiszen mindig igényelünk egy vezetőt, azaz “apát”. Kortársait “félárva generációként” jellemezte, így Takó Bence története a háborúból haza nem térő apák és a nélkülük való felnevelkedés nehézségeinek állít emléket. Az felvet kérdéseket, hogy ezt a szerepet kire ruházzák, és hogy az “apa” mihez kezd a hatalmával, sőt, mi történik, amikor már csak a képzelet formálja az apafigura szerepét. E téma boncolgatásaként, a posztmodern magyar költők inspirációjaként jött létre az Apa című film, amely a rendezőhöz is kifejezetten közel áll a sajátjai közül.

A hallgatók közül többen is arra voltak kíváncsiak, hogy mi ihlette a filmet közvetlenül, amire igen különleges választ kaptunk: a film legelső gondolata a benne visszatérően megjelenő zenei motívum volt, amelyet a rendező egy, a Zeneakadémián tett látogatásán hallott. A filmben többször felcsendül Mahler I. szimfóniájának dallama, amely az idő múlását és az emlékekben ragadást gyönyörűen szemlélteti.

Az eseményen az is elhangzott, hogy a rendezőnek bőven van még mit átadnia a világnak, az újabb filmtervek lehetősége okán pedig izgalmas zúgással töltötte meg a Filmklubot a közönség. Nem véletlen, hogy ilyen reakciót váltott ki a résztvevőkből a kijelentés, hiszen azok számára is egyértelművé vált a rendezői tehetség, akik a Filmklub keretein belül látták először Szabó István filmjét. Kép: Fiar Mitra

A művész rendezői tapasztalatairól úgy nyilatkozott, hogy az elején – ahogyan sok más mai rendező is ezt teszi – ő is kiabált és szidta a stábot, hiszen a kezében volt a film alakításának hatalma, ennek ellenére mégsem mindig azt látta, amit szeretett volna. Az évek során azonban megtanulta, hogy minden egyes hibát egyedül hozzá, a rendezőhöz lehet visszavezetni, tehát az egyetlen, akivel kiabálhatott volna, az önmaga. Mára már nem csak a hatalmat, hanem a felelősséget is látja ebben a szakmában.

A filmművészet megismerésével eltöltött évtizedek során az alkotó megállapította, hogy a tökéletes recept ahhoz, hogy a színészekből őszinte érzelmeket tudjunk kicsalni az, hogy szeretettel és barátsággal állunk hozzájuk. Szabó István szerint a rendezői türelem és bizalom a kulcsa a színészek legőszintébb és legjobb teljesítményének.

Végül pedig, a filmkészítésről egy gondolatot emelt ki, mégpedig azt, hogy minden feltörekvő filmművésznek el kell gondolkodnia azon, hogy a filmbeli megjelenítésmód vajon külön művészet-e, vagy csak különböző érzelmek kommunikálására alkalmas eszközök keveréke? Vajon van-e a mozgóképben valami olyan eredeti, amit más művészeti ág képtelen megörökíteni? Szerinte, ha a film a fejünkben pusztán a színház, az irodalom és a zene egyvelegeként él, akkor nem is érdemes foglalkozni vele. Ő maga pedig pályafutása során többször megfogalmazta a gondolatot: egyetlen, de annál értékesebb jelenséget talált, amely méltó válasz lehet az önmagának feltett kérdésre; az élő arcon megszülető és megváltozó érzelmeket. Így Szabó István filmjeiben azokat a dolgokat, amelyek igazán fontosak, mindig a közelről ábrázolt arcok mesélik el.

Az eseményen  lehetőség volt személyesen is feltenni néhány rövid kérdést, amelyek során a fiataloknak átadható tudásra és a világ változására fókuszáltunk:

Az Apa című filmje a mostani generációkra is nagy hatással van, ugyanis a magyar kultuszfilmek közé sorolható. Mit gondol, változtatna-e valamit a filmen, ha újragondolhatná 2023-ban?

Biztosan van egy-két dolog, amit öreg fejjel már másképp látok. Talán kicsit rövidíteném az egészet, egészen biztosan szűkebbre szabnám a monológot a végén, amikor Bálint András úszik, és közben halljuk, hogy mit gondol. Legfőképp apró formaságokat, de tudnék változtatni. 

Ön Magyarország egyik legkiemelkedőbb filmes tehetsége. Visszatekintve mire a legbüszkébb?

Nem vagyok egy büszke típus, az azonban mindig hatalmas örömmel tölt el, amikor a kritikus néző befogadja egy filmemet. Sokat jelent nekem, ha sokan nézik meg a filmemjeimet, az különösen, ha úgy értelmezik, ahogy én is gondolom. 

Mi az az üzenet, amit szeretne átadni a jövő generációinak? 

Én filmekben gondolkodom, azokkal üzenek. Minden filmnek más az üzenete, de talán a legfontosabbak egyike, hogy senkinek semmi nem jár. Mindenért meg kell küzdeni.

Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező a Corvinuson tett látogatása alkalmával sok rajongóval és megannyi hallgató füllel találkozott, akik a filmjei mögött rejlő gondolatokra, élettapasztalataira, és minden olyan történetre kíváncsiak voltak, amiből meríteni tudtak. A jó hangulatú beszélgetés során a közönség tagjai közül is néhányan megosztottak személyes tapasztalatokat. Gazdagító, gondolatébresztő alkalom volt ez a Filmklub történetében, amelynek láthatóan minden résztvevő hálás volt, hogy a része lehetett. 

A filmklub ősszel is várja az érdeklődőket, a program és a meghívott vendégek listája a következő vetítés Facebook eseményének leírásában olvasható.

09.21. csütörtök, 18.00 Kojot négy lelke (Gauder Áron,2023)
10.12. csütörtök, 18.00 Az én XX. századom (Enyedi Ildikó, 1989)
11.23. csütörtök, 18.00 Az unoka (Deák Kristóf, 2022)
11.30. csütörtök, 18.00 Amerikai anzix (Bódy Gábor, 1975)
12.07. csütörtök, 18.00 Ripacsok ( Sándor Pál, 1983)