Színes programajánló a hét minden napjára

paris-3193674_1280.jpgDivatbemutató a Szépművészeti Múzeumban, Kínai Újévi Fesztivál a sárkány évében és természetesen a magyar kultúra napja sem maradhat ki a heti programajánlóból. Most különösen színes kikapcsolódási lehetőségeket és kulturális programokat mutatunk be. 

Írta: Corvinus Hallgatói Médiaközpont

Borítókép: Pixabay

A magyar kultúra napja – Bogos Katalin

1989 óta minden év január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, melyet Kölcsey Ferenc Himnusza megírásának napjához kötünk. Az ünnep célja, hogy megemlékezzünk hagyományainkról és ápoljuk kulturális gyökereinket. Ezen a napon országszerte szinte minden kulturális intézmény készül a témához kapcsolódó eseménnyel vagy programsorozattal. Az UPódium rendezvényhelyszínen kortárs irodalmárok és írók beszélgetését, a Stefánia Palotában a Stefánia Kulturális Társulat előadását, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár körúti épületében pedig a MÁV Szimfonikus Zenekar kamarakoncertjét hallgathatjuk meg. A produkciókon kívül számos kiállítás nyílik erre az alkalomra, többek között a Józsefvárosi Múzeumban, valamint olyan programok is lesznek, mint a Himnusz-kereső séta Budán. A legtöbb rendezvény ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Ajánlott az előzetes tájékozódás a kiszemelt eseményekkel kapcsolatban.ujbuda_hu.jpgForrás: ujbuda.hu

Hogyan legyünk antikapitalisták a gyakorlatban? 1. Foltozó Workshop + Chill – Olay Hanna

Hogyan legyünk antikapitalisták a gyakorlatban? címmel rendez workshopot az Auróra január 22-én, hétfőn 19 órától. A foglalkozás közös foltozásra és chillelésre hívja az érdeklődőket, amelynek lényege, hogy ne dobjuk ki feleslegesen viseltes darabjainkat. Az eseményen különböző technikákat ismerhetünk meg, melyek segítenek abban, hogy hogyan tudjuk megjavítani ezeket, milyen öltési, varrási és foltozási eljárások léteznek. A résztvevőknek mindenképpen szükséges foltozásra szoruló ruhákat vinni az eseményre, amelyek lehetőség szerint nem kötött áruk, mivel ezeknek a javításához más technikák szükségesek. Emellett olyan anyagok is hasznosak lehetnek, melyek felvarrhatók foltnak. Az eseményen a részvétel ingyenes, a közösség pedig garantált a kellemes hangulatú varrogatáshoz.418877215_760120156146240_3934677977887073462_n.jpgForrás: Facebook.com

BCEFW AW2425 – Olay Hanna

A BCEFW Közép-Európa egyik legfontosabb divateseménye, amelyet a Magyar Design- és Divatügynökség rendez meg, idén 13. alkalommal. Az őszi és téli kollekciók bemutatásának a Szépművészeti Múzeum, illetve a nyáron elkészült Andrássy úti HAB (Hungarian Art and Business) ad otthont, január 22. és 28. között. A divatbemutatókra a hétvégén kerül sor. Január 27-én és 28-án a fővárosi múzeum csarnokaiba települnek a kifutók. A fő attrakciót természetesen a régió legismertebb és legrangosabb tervezői képezik, azonban a program egyaránt törekszik arra, hogy segítse a fiatal, feltörekvő tehetségeket, akik ily módon kapnak lehetőséget a nagyközönség előtt történő bemutatkozásra. A bemutatók programját és a jegyeket az esemény honlapján lehet elérni.410128598_656662766683266_3279886598336151485_n_1.jpgForrás: Facebook.com

Open Mic Poetry – Bogos Katalin

Szinte minden hónapban megrendezik az Open Mic Poetry esetet, amelynek keretében bárki felolvashatja saját versét. A program szervezője a Budapest Poetry Collective szervezet, amelyet 2020-ban Corvinusos diákok alapítottak azzal a céllal, hogy az költészet iránt érdeklődők támogathassák egymást. A szervezet nagyon sokszínű, a világ minden tájáról vannak tagjai, akik részt vesznek a felolvasó esteken, piknikeken és workshopokon. A kommunikáció angolul folyik, azonban a felolvasott versek nyelve nincs megszabva, mindenki írhat saját anyanyelvén. A januári Open Mic alkalomra 24-én, 18 órakor kerül sor a Massolit Books & Café nevű budapesti kávézóban. Ha szereted a költészetet, esetleg már verset is írtál, akkor mindenképpen érdemes elmenned a felolvasóestre.fb_poetry.jpgForrás: Facebook.com

Harcosok klubja - 25 éves jubileum – Bekiarisz Efi

"Egy dolog, amit megtanulsz a harcosok klubjában: első szabály - senkinek sem szabad róla beszélnie a harcosok klubjáról." Az ikonikus idézet a kilencvenes évek egyik meghatározó alkotásából, a „Harcosok klubja” című filmből származik. Az amerikai filmdráma Chuck Palahniuk regénye alapján készült, David Fincher rendezésében. A főszereplőket többek között Brad Pitt, Edward Norton és Helena Bohem Carter alakítja. A történet középpontjában egy meg nem nevezett narrátor áll, akinek unalmas életét egy krízishelyzet zavarja meg. Miután megismerkedik Tylerrel, együtt létrehoznak egy titkos társaságot, a Harcosok klubját. Céljuk, hogy a szürke, hétköznapi életet élők is megérezhessék az élet igazi ízét. Ezt azonban a testi fájdalom és erőszak segítségével teszik, hiszen véleményük szerint az ember így érezheti igazán, hogy él. Az identitás keresés és más a világ problémáival kapcsolatos kérdések adják a film főbb témáit. A Bem mozi január 27-én tűzi ismét műsorra a filmet. A jubileumi vetítés szombaton 20:15-kor kezdődik. harcosok_klubja.jpgForrás: Facebook.com

Fashion Hub, Mesterség és Intelligencia 2.0 kiállítás – BCEFW AW2425 – Olay Hanna

A Fashion Hub a Budapest Central European Fashion Week kísérő eseménye, a Mesterség és Intelligencia 2.0 kiállítással együtt. A Fashion Hub ingyenesen látogatható divat programokkal járul hozzá az esemény sokszínűségéhez. A szakmai előadásoktól kezdve a workshopokon át a kerekasztal beszélgetésekig mindenki megtalálhatja az őt érdeklő témát. Az idén második alkalommal megrendezésre kerülő szekció ezúttal különleges fókuszt helyez a Z-generációra és annak divathoz való viszonyára. A Mesterség és Intelligencia 2.0 azt hivatott bemutatni, hogy hogyan fér meg egymás mellett, illetve milyen súllyal kell jelen lennie a hagyománynak és az innovációnak a divatiparban. A Fashion Streeten található Deák Palotában megrendezett kiállításon Springer Orsolya kollekciója kerül bemutatásra, amely január 24-30. között látogatható.410156970_656665006683042_5387159722397506773_n.jpgForrás: Facebook.com

Kínai Újévi Fesztivál - 1. rész – Bogos Katalin

A budapesti kínai közösség idén is megrendezi Chinatown-ban a Kínai Újévi Fesztivált, amely a sárkány évét köszönti. Az esemény két hétvégén kerül megrendezésre. Az első január 28-án 14-17 óráig tart. Ezen az alkalmon az ősi Quanzhou város mutatja be gazdag kultúráját és hagyományait. Quanzhou sokáig Kína elsőszámú kikötő- és kulturális fővárosa volt. Napjainkban is számos helyszínnel és szellemi örökséggel szerepel az UNESCO világörökségek listáján. A rendezvényen hivatásos előadóművészek és különböző kézműves-mesterek tartanak majd bemutatókat. Többféle táncot, zenét és harcművészetet lehet majd megcsodálni, a sárkánytáncot ráadásul ki is lehet próbálni. A résztvevők olyan interaktív programokon vehetnek még részt, mint a kínai írás reprodukálása, vagy a teakóstoló. A helyszínen több ételstand és kínai étterem kínál tradícionális fogásokat az érdeklődőknek. A fesztiválon való részvétel ingyenes, további információkat pedig az alábbi linken találsz.fb_kinaifeszt.jpgForrás: Facebook.com

Fermentációs utazás - Erjesztett italok – Olay Hanna

A fermentációs folyamatok nem csak a természet kiegyensúlyozott működésében, de az alkoholkészítés során is fontos szerepet játszanak, hiszen az erjedés itt is kulcstényező. Egészen ősi eljárásról beszélhetünk, amely körülbelül 9000 éve jelen van az kultúránkban. Ennek a miértjéről, hogyanjáról, valamint elméleti és gyakorlati alapjairól tart workshopot Márton Csaba Marcell a MANYI Kulturális Műhelyben január 28-án, vasárnap 15 és 17 óra között. Az esemény lehetőséget biztosít a résztvevőknek arra, hogy különböző különleges italokat kóstoljanak, köztük kombuchát, mézbort, kvászt, rejuvelacot, amazakét, ciberét és ginger bugot, vagyis gyömbérsört. Ezek mind hasonló eljárással készülnek, így a workshop keretében a felsoroltakhoz kevernek indítókulturát, valamint saját kombuchát. A workshopra a rendeles.savala@gmail.com címen lehet jelentkezni.408847813_361134076463857_8261086891213252246_n.jpgForrás: Facebook.com

BUDAPEST ROLLER DISCO / Valentine's on rollerskate – Bekiarisz Efi

Igaz a Valentin nap még messze van, de érdemes minél előbb beszerezni az ajándékot vagy programot találni. Akár egyedül, akár a pároddal ünnepled a szerelmesek napját, a Budapest Roller disco tökéletes kikapcsolódást nyújthat mindenki számára Valentin-napi görkoris eseményükkel. A tematikus estén a szingliknek lehetőségük lesz ismerkedni, de a párok is jól szórakozhatnak, hiszen rengeteg extra programmal és vicces feladatokkal várják a látogatókat a guruláson kívül. Az rendezvényt február 9-én tartják, de a jegyárusítás már január 19-én elkezdődött. Az Early Bird jegyek 3 000 Ft-ba kerülnek. Természetesen korcsolyát is lehet bérelni, akár már az online jegyvásárlás alkalmával is. Ha szeretnéd kicsit izgalmasabbá tenni idén a Valentin-napot, ez az esemény remekül felrázhatja az ünnepet.roller_disco.jpgForrás: Facebook.com

süti beállítások módosítása