Programok február végére

snowdrop-4865866_1280.jpgHeti programajánlónkban olyan eseményeket gyűjtöttünk össze, mint az Utazás kiállítás a Hungexpon, egy bábszínházi előadás, vagy különböző beszélgetések. 

Írta: Corvinus Hallgatói Médiaközpont

Borítókép: Pixabay

It depends / fizikai bábszínházi előadás / – Olay Hanna

A bábszínház messze nem csak a gyermekek szórakoztatására alkalmas, már hazánkban is számos fiataloknak és felnőtteknek szóló előadást tekinthetünk meg bábszínházi feldolgozásban. Ez mind a budapesti bábszínház, mind az alternatív előadások és kisebb társulatok produkcióira igaz, egy ilyen utóbbit láthatunk a Három Hollóban február 20-án, kedden, 20 órától. Lázár Helga bábos és színházi szakértelméből, David Schuckart zenei kivitelezéséből és Kovács Domonkos koreográfiájából áll össze az It depends című bábelőadás, amely a marionettekre épül. A függőség, összekötöttség, autonóm működés és működtetés kérdését vetik fel az életnagyságú marionettek mozgatásával. Egy báb és egy mozgató egysége és kettőssége, szerelme, önáltatása és egyéb démonai merülnek fel témaként.422452199_7589115737778741_1348853875364474939_n.jpgForrás: Facebook.com

Három nagykövetes panelbeszélgetés – Bogos Katalin

A House of European Affairs and Diplomacy (HEAD) az ország legnagyobb diplomáciai diákszervezete, mely a Corvinuson is működik. Célja a jövő külügyi és külgazdasági szakembereinek felkutatása és képzése. A tagok különböző gyakorlati és elméleti képzésekkel bővíthetik látókörüket az évek során. A tavaszi szemeszter első nagyelőadása a HEAD és a HÖK közös szervezésében valósul meg. Észtország, Dánia és Finnország NATO tagságának kapcsán az országok nagykövetei tartanak nyílt panelbeszélgetést a NATO Balti-térségbeli biztonságpolitikájáról. A diskurzus során olyan témákról hallhatunk például, mint a NATO és az EU közös tevékenysége, a Balti-térség jelentősége és az orosz-ukrán háború hatásai a régióra. A beszélgetés angol nyelven zajlik majd, a moderátor Marton Zétény lesz. Az esemény február. 24-én, 19:10-kor kezdődik a “C” épület nagyelőadójában. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.head_facebook.jpgForrás: Facebook.com

SZÍVHANG | Döbrösi Laura vendége: Takács Dorina /Deva/ | Turbina – Olay Hanna

A Turbina Kulturális Központ Szívhang című projektjének házigazdája Döbrösi Laura, színésznő, énekes, aki számos produkciónak köszönhetően szerzett hírnevet az elmúlt évek során. A filmiparban például az Aranyélet, Az unoka és a Társas játék kapcsán csenghet ismerősen neve. Most egy másik művész, Takács Dorina, ismertebb nevén Deva lesz a vendége, aki a magyar underground zenei szférájának ismert alakja énekesnőként. Számos kislemez, valamint egy 2022-ben megjelent nagylemez szerzője, melyek főként a népzenéből merítenek inspirációt. Érdekessége, hogy elektronikus hangszerelésben adja elő azokat. Február 22-én, csütörtökön,19 órától egy inspiráló női beszélgetésre hívnak a szervezők, mely különösen intim hangulatban kerül kivitelezésre, álmaik, történetük, vízióik megosztásával, közös pontok és különbségek keresésével.28819-1_20240205124241.jpgForrás: tixa.hu

Turisztikai seregszemle – Bogos Katalin

Február 22-25. között látogatható a 46. alkalommal megrendezett Utazás kiállítás, az ország legnagyobb utazási kiállítása a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A rendezvény első napja a szakmai közösségnek szól, a kiállítás a nagyközönségnek 23-án nyílik meg. A látogatókat különböző élményszigetek várják, ahol például igazi vízi világ, VR, valamint élő állatok garantálják a szórakozást. A rendezvény célja, hogy a nagyközönség új úticélokat ismerjen meg, és inspirációt gyűjthessen következő vakációjához. Az eseményen több, mint 50 belföldi- és külföldi úticél mutatkozik be, ráadásul interaktív programokon és nyereményjátékokon is részt lehet venni. Már hagyománnyá vált, hogy a rendezvénynek van egy külföldi és egy belföldi “díszvendége” is.  Idén Bulgária és Gyula kap kiemelt figyelmet. Az Utazás kiállítással egy időben mutatkozik be a Budapest Boat Show, a Karaván Szalon és az E-bike Test&Show is. Az összevont eseménysorozat tavaly 6500 szakembert és 30 000 látogatót fogadott.hungexpo.jpgForrás: hungexpo.hu

 

süti beállítások módosítása