Motiváció, szakmaiság, közösség – Interjú Székács Márkkal, a Félév Demonstrátorával

szekacs_mark.jpgMár a második egyetemi féléve során elgondolkodott azon, hogy demonstrátor legyen. A végső elhatározás azonban, hogy jelentkezik, egy sikeres statisztika vizsga és Madari Zoltán meghívása nyomán született meg benne. Cikkünkben bemutatjuk a Félév Demonstrátora díj nyertesét. 

Írta: Turner Lili

Borítókép: Székács Márk

Márk elmondása alapján a felkérésen túl más is szerepet játszott döntésében. Például fontosnak tartotta, hogy egy olyan tárgyat válasszon, melyet részleteibe menően ismer, így tudását másokkal is aktívan meg tudja osztani. Szerinte egy demonstrátor feladata, hogy A-tól Z-ig tisztában legyen a tananyaggal, hogy a lehető legtöbb kérdésre tudjon válaszolni a hallgatóknak. Másrészt saját tárgyain keresztül is tapasztalta a demonstrátorok hasznosságát.

“Motivált, hogy mások számára én lehetek majd ez a segítő kéz”

mesélte Márk. 

Továbbá megemlítette, hogy szeret tanítani, és úgy gondolta, a demonstrátorság egy olyan környezetet adhat, ahol a következő szintre fejlesztheti ezen képességeit. Elmélete be is igazolódott, hiszen a konzultációkkal számos hallgatónak tudtak segíteni társaival a félév során nemcsak a vizsgákra való felkészülésben, hanem az anyag megértésében is. A hallgatók annyira megkedvelték őt, hogy a legjobbnak választották meg. Márk elmondása szerint nem számított a díjra, hiszen szerinte rengeteg szívvel-lélekkel dolgozó demonstrátor van az egyetemen.

“Amikor megtudtam, hogy bekerültem a legjobb öt közé, eléggé meghatódtam. Ez egy pozitív visszacsatolás volt számomra, hogy talán jól csinálom, amit csinálok, és hálásak érte a hallgatók”

mesélte boldogan.

Említette az interjú során, hogy mekkora felelőssége van a demonstrátoroknak a tanulási folyamatban. A diákok és az oktatók is egy biztos információforrásnak tekintik őket, ezért fontos, hogy egyértelműen, az oktatóhoz hasonlóan fogalmazzanak, és mondandójuk stabil szakmai alapokon álljon. Szerinte a demonstrátorok egyedisége a kis korkülönbségben és a friss személyes tapasztalatban rejlik. Ezek lehetővé teszik például, hogy a tananyagot jobban a hallgatóság igényeihez szabják, megkönnyítve annak átadását.

“A hallgató motivációja is szükséges a sikeres tanulási folyamatban, de ennek a motivációnak a felszínre hozásában már nekünk is van felelősségünk”

tette hozzá Márk.

A nehézségeket illetően említette, hogy kezdetben minden demonstrátor másképp képzeli el, hogyan tud a legjobban segíteni. Ez szerinte abból fakad, hogy nincs semmilyen kézikönyv vagy útmutató a tökéletes munkavégzéshez. Véleménye szerint egy jó demonstrátor ismérvei az elhivatottság és a motiváltság, emellett a tananyag teljes ismerete, hiszen csak így tudja a legnehezebb részeket is elmagyarázni. Ami pedig a legfontosabb, hogy másokért végezze a munkáját. 

Az interjú során kiemelte, hogy rendkívül hálás, amiért sikerült egy közvetlen légkört kialakítania csoportjával, akik bármilyen jellegű kérdéssel nyugodtan megkereshették. Ez a bizalom nemcsak nagy felelősséget, de nagy elismerést is jelentett számára.

“Sosem fogom elfelejteni azokat a pozitív visszacsatolásokat és dicséreteket, amiket a munkám során kaptam.“

Az egyetemi tárgyakkal kapcsolatos tanulási nehézségekről elmesélte, hogy a gyakori számonkérések és a szakmai tevékenység mellett néha besűrűsödnek a mindennapok, és nehéz minden téren helytállni. Kulcsfontosságú egy jó időbeosztás és az előre tervezés. Emellett a nehezebb időszakokban fontos, hogy találjunk módszereket önmagunk motiválására is.

“Szerintem a tanulási folyamatokban az a legfontosabb, hogy élvezzük őket valamennyire. Ennek tökéletes módja lehet az, ha másoknak magyarázunk el egy anyagot”

tette hozzá. Éppen ezért fontos lehet, hogy az egyetemi évek alatt csatlakozzunk valamilyen közösséghez. Márk ezt részben a FAKT Szakkollégiumban találta meg, ahol jelenleg vezetőségi pozíciót tölt be.

“A demóskodás mellett a szakkolis feladataim voltak azok, amiket mindig szívesen végeztem, és a megszerzett tudás mellett rengeteg pozitív energiával töltöttek fel”

hangsúlyozta.

Mindenkinek ajánlja, hogy próbálja ki magát új közösségekben az egyetemi évek alatt, mert a számos fejlődési lehetőség mellett ez visz színt az egyetemi életbe.

“Tapasztalatból tudom mondani, hogy minél több erőt fektet valaki ezekbe a dolgokba, annál többet kap vissza tudásban és motivációban egyaránt.“

A munka mellett azonban fontos a feltöltődés és a kikapcsolódás is. Márk ezt a teniszben és a barátaival töltött időben, valamint a konditermi edzésben találta meg. Már több mint 15 éve versenyszerűen teniszezik, jelenleg játékvezetőként és versenybíróként is tevékenykedik.

“Ezenkívül imádom a legtöbb labdajátékot, szóval egy barátokkal való focira, kézire vagy kosárra mindig nyitott vagyok.“

A jövőre nézve említette, hogy mind demonstrátori, mind FAKT-os tevékenységeit folytatni szeretné, emellett pedig a jelenlegi félévben még egy TDK dolgozatot is ír. Hosszú távon az adattudományokban szeretne elmélyedni, de legfőbb célja, hogy élvezze mindennapjait. 

süti beállítások módosítása