Cikkünkben három olyan diákszervezetet mutatunk be, melyek aktívan hozzájárulnak a szakmai ismeretek elmélyítéséhez. Bemutatkozik az SPM, a DSG és a GEM, akik idén is csatlakozásra szólítják fel az érdeklődőket. Ha ki szeretnéd maxolni az egyetemi éveid, csatlakozz diákszervezeteink egyikéhez!
Írta: Corvinus Hallgatói Médiaközpont, borítókép: DSG
SPM
A Speciális Pénzügyi-Matematikai Program egy 6 féléven át tartó emelt szintű matematikai, pénzügyi és statisztikai képzés, mely az alapszakos tanulmányokat egészíti ki. Ez azt jelenti, hogy a tagok bizonyos tárgyakat az alapszakos tárgyaik helyett magasabb szinten tanulnak, illetve vannak az alapszakos tárgyaikon felül többlet tárgyaik is.
A programba az alábbi alapszakokról lehet csatlakozni: gazdálkodás és menedzsment, pénzügy és számvitel, alkalmazott közgazdaságtan és gazdaságinformatika. Fontos kitétel, hogy kizárólag elsőéveseket várnak a programba, hiszen a hallgatók ugyanabban az ütemben haladnak a tanulmányaik alatt. A diákszervezetbe pedig csak az SPM Programba felvett hallgatók kerülhetnek be.Forrás: SPM
Az SPM 2012-ben alakult meg, célja elsősorban a programban tanuló hallgatók összefogása, érdekképviselete, a program elvégzésének segítése, valamint a hosszú távú szakmai fejlődésük biztosítása. Az SPM Diákszervezethez az SPM Programba felvett hallgatók csatlakoznak. A Programban részt vevők extra kurzusok, szakmai előadások, illetve a félévente megrendezett táborok közül válogathatnak, ezen felül pedig mentorálásban részesülnek.
A csatlakozás feltételei között szerepel egy matematikai teszt sikeres kitöltése, illetve egy motivációs levél benyújtása. Az aktív tagsághoz pedig részt kell venni megadott számú közösségi programon, a nagyvállalati szakmai partnerek egyike által tartott szakmai előadáson, valamint félévente egy pénzügyi, programozói vagy egyéb kurzuson.
Így amennyiben kedves Gólya szeretted az informatikát, a matematikát, vagy szimplán ha egy olyan szűkebb közösségbe akarsz tartozni Corvinusos éveid alatt, ahol a többiekkel együtt válhatsz ki a tömegből, ne habozz és jelentkezz az SPM-be! A jelentkezési határidő 2024. augusztus 26. éjfél. A jelentkezési formot itt találod. Részletesebb információkért látogass el az infóeseményre, vagy nézd meg a honlapot. Forrás: SPM
DSG
A Deutschsprachiger Studiengang képzése a tagok számára lehetőséget biztosít arra, hogy a német nyelvtudásukat minél szélesebb körben használhassák, fejleszthessék, kamatoztathassák, akár szakmai előadások, akár kötetlen közösségi események keretében. Akik csatlakoznak a diákszervezethez, számtalan területen vehetnek részt a működésben, legyen szó HR-ről, marketingről vagy rendezvényszervezésről. Ezenfelül még rengeteg további részlegeken segíthetik a munkát a tagok. A diákszervezet (DSG Club) csupán a 2023/24-es tanév őszi félévében alakult meg, ezzel kiegészítve a DSG egyedülálló és magas színvonalú szakmai képzését.
A diákszervezetbe való belépésnél nem csupán egy összetartó közösségbe kerülhetnek be a diákok, de egy nemzetközi közeg részesei is lehetnek. Az egyetemen az első és egyetlen német nyelvű diákszervezetként vannak jelen, minden németül folyik a szervezeten belül, ezzel erősítve az egyetem nemzetköziségét és hangsúlyozva a multinacionalizmus fontosságát.
A csatlakozás kritériuma minimum egy DSG-s tárgy elvégzése, így felsőbb évesek is bármikor jelentkezhetnek. A nagy érdeklődésre való tekintettel a DSG idén először szervez a szemeszter kezdete előtt egy nyelvi szintfelmérőt. Mivel a diákszervezetnek csak az lehet tagja, aki németül végez el egy tárgyat, ezért egyelőre a DSG Club-nál nincsen külön felvételi folyamat a kötelező adatok felvételén kívül.
Az előző félévben a DSG-vel közösen egy tanulmányi utat is szerveztek Bécsbe és Linzbe. Emellett, minden hónapban rendeznek ún. Stammtisch-eket, amelyek kötetlen beszélgetést, élménybeszámolókat és ismerkedést rejtenek, hiszen a tanulás mellett szükség van a feltöltődésre és a kikapcsolódásra is. Az őszi szemeszterre több szakmai és közösségi programot terveznek, például egy saját szervezésű Oktoberfestet, ami már tavaly is nagy sikert aratott. Az események természetesen nyilvánosak, ha valaki gondolkodik a csatlakozáson, azoknak mindenképp érdemes ellátogatni egy-két ilyen alkalomra, mert bepillantást nyerhetnek a diákszervezet közösségébe, programjaiba. A DSG és a DSG Club Instagram és Facebook oldalán érdemes figyelni a közzétett híreket, a közelgő eseményeinket is itt szoktak közzétenni.
Aki még nem biztos a jelentkezésben vagy a nyelvismeretében, augusztus 26-án kitölthet egy bárki számára elérhető szintfelmérő tesztet, hiszen az eredmény fényében könnyebb dönteni a csatlakozásról. Forrás: DSG
GEM
Bár 15 éve működnek diákszervezetként, jellegükből fakadóan több mint 60 évre visszamenőleg fogják össze a „gazdelemzőn” és jogelődjein végzetteket. Diákszervezeti kereteken belül a céljuk kettős: közösséget teremtenek a szak hallgatói számára, illetve szakmailag kifejezett tevékenységük a közgazdaságtudomány, matematika, illetve pénzügyek iránt érdeklődők számára magas színvonalú események szervezése.
Kizárólag gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés szakos hallgatók tudnak csatlakozni hozzájuk, ők viszont lényegében mindannyian a diákszervezet részét képezik, így a tagságuk jelenleg közel 250 főt számlál. A többi szervezethez képest általánosan elmondható, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a tudományos, szakmai munkára. Forrás: GEM
Tevékenységük során kiegészítik a tagok egyetemi életét, hiszen a legtöbben legalább 5 évig lesznek a közösség tagjai. Ezen felül foglalkoznak a már végzettek támogatásával is, akár tudományos pályára készülnek, akár a vállalati szférában helyezkednének el. Amennyiben valaki szeretne magasabb szinten részt venni ezekben a tevékenységekben, minden tavasz elején van lehetőség csatlakozni a vezetőséghez, amely jelenleg 25 főből áll.
Az őszi félév a gólyákról szól, főként számukra szerveznek eseményeket, így akár már az első héten minden gólya megismerkedhet a felsőbb évesekkel. Mentorprogramuk jelentőségét jól mutatja, hogy tavaly több mint 120 gólya és mentor vett részt benne, megszámlálhatatlan élménnyel gazdagítva a résztvevőket. Nagyon szeretik a kreatívabb közösségi eseményeket, ezekből kiemelendőek az évszakonként (nyár kivételével) megrendezett tematikus táboraik, melyeket mindig nagy sikerrel rendeznek meg. A tavaszra szintén rengeteg programmal, illetve külön évfolyam-eseményekkel készülnek.
Egy pillanatra se feledkezzünk meg a szakmai lehetőségekről, ősszel várhatóan harvardi és oxfordi közgazdászok is ellátogatnak hozzájuk, a magyar közgazdasági élet neves képviselői mellett. Több kurzussal is készülnek, melyekből mindenki megtalálja az érdeklődéséhez legközelebb állókat. Teljesen új programok is várhatóak a gólyáik számára szeptembertől, így kifejezetten érdemes lesz számukra követni a közösségi felületeket. Továbbá tavasszal rendezik meg a közgazdasági és matematikaversenyeiket, melyeken milliós nagyságrendű összdíjazásra és rengeteg érdekes problémára lehet számítani.
A GEM szakmai programjain bárki részt vehet, közösségi programjaikat leggyakrabban a tagjaik számára szervezik.Forrás: GEM