A vizsgaidőszak véget ért, és elérkezett a megérdemelt pihenés ideje. Annak érdekében, hogy emlékezetes legyen ez az időszak, és eseménydúsan teljenek el a szorgalmi időszak kezdete előtti hetek, egy változatos programajánlóval készültünk. Fedezz fel különleges filmeket, merülj el két lenyűgöző kiállításban, vagy hangolódj a következő félévre egy workshoppal.
44. Magyar Filmszemle – Bekiarisz Efi
Tizenhárom év kihagyás után idén rendezik meg a 44. Magyar Filmszemlét február 3. és 9. között. A korábbi évekhez hasonlóan az eseményre a Corvin moziban kerül sor a Magyar Filmművészek Szövetsége és a Budapest Film együttműködésének köszönhetően. Az eseménysorozatra több mint négyszáz, 2023 januárja óta készült magyar filmet neveztek, nyolc különböző kategóriában. A filmszemle célja, hogy a magyar filmek szerelmesei és azok alkotói találkozzanak és beszélgessenek, nemcsak közös érdeklődési köreikről, hanem a vetített filmekről is. Nemrég hirdették ki a zsűritagokat is, akik fontos szereplői a műsornak, hiszen minden műfaj kategóriájában, hozzáértő szakmabeliek mondanak véleményt a látott művekről. A belépőjegy igazán pénztárcabarát, hiszen mindössze 1 000 Ft.
Kép: Corvin Mozi
„Claude Monet: The immersive experience” kiállítás – Bekiarisz Efi
Tavaly óriási sikert aratott az az immerzív kiállítás, amely Van Gogh festőművészre fókuszált. Idén, a tavalyi siker nyomán egy újabb immerzív kiállítást tekinthetünk meg a BOK Csarnokban, amely ezúttal Claude Monet életét és munkásságát dolgozza fel. A bemutató fő célja, hogy a látogatók életnagyságban tapasztalhassák meg az impresszionista művészetet, természetesen a központban álló alkotó képein keresztül. A technológia segítségével 360°-os digitális hang- és fényjáték keretein belül tekinthetjük meg a kiemelt festményeket. Emellett pedig az utolsó kiállítóteremben egy virtuális valóság szemüvegen keresztül merülhetünk el a festészet világában. A túra legvégén pedig mindenkinek lehetősége van az alkotásra is, vagyis egy saját Monet-színező elkészítésére, amelyet gyorsan digitalizálnak, és így megelevenedik a falon. Ha szeretnéd megismerni Monet életét, titkait és művészetét úgy, ahogy eddig még soha, akkor vedd meg a diákjegyed még ma, amely hétköznap 6 000 Ft, hétvégén pedig 7 000 Ft.
Kép: Ticketmaster
Munkácsy: Egy világsiker története – Varga Tamás
Munkácsy Mihály születésének 180. és halálának 125. évfordulójának alkalmából átfogó kiállítás látogatható a Szépművészeti Múzeumban. A híres magyar festőművész több mint száz műalkotása mellett különböző dokumentumok, fotók és hangulati elemek teszik magával ragadóvá a tárlatot. A festő életének különböző szakaszait elmesélő leírások mellett az élményt az teszi igazán különlegessé, hogy művészetét fokozatosan, teremről teremre járva értjük meg és értékeljük egyre jobban. A képtár a művész kevésbé ismert festményei mellett ritkán vagy soha nem látott darabokat is bemutat, ezzel pedig kijelenthető, hogy aki március 30-ig ellátogat a Szépművészeti Múzeumba, az Munkácsy életművének egyik legátfogóbb gyűjteményét tekintheti meg. Az időszakos kiállítás hétfőt leszámítva minden nap déltől este nyolc óráig látogatható, kéthetente pénteken eltérő nyitvatartással. Aki szeretne többet hallani a művek keletkezéstörténetéről, illetve a művész életéről, a belépőjegy mellé kiegészítő jegyet válthat tárlatvezetésre is. 26 év alattiak 50%-os kedvezménnyel, 3 400 Ft-ért látogathatják a kiállítást.
Kép: szepmuveszeti
Fenntartható tanulás workshop – Bekiarisz Efi
Ugyan a vizsgaidőszaknak vége, a szünetben pedig nem feltétlen szeretnénk arra gondolni, hogy mindjárt kezdődik a következő szemeszter, a Fenntartható tanulás workshop mégis bárkinek hasznos lehet a fejlődésében. Manapság sokan szembesülhetnek azzal, hogy nem bírnak a hatalmas mennyiségű tananyaggal, szívesebben halogatnak, vagy még akár akkor sem hatékonyak és sikeresek, amikor tényleg igyekeznek időt szánni a tanulásra. Ha magadra ismertél a leírás alapján, valószínűleg még nem tanultál meg tanulni; vagyis pontosabban fenntarthatóan tanulni. A tanulás tanulása egyre több figyelmet kap és kiemelt kulcskompetenciának számít az Európai Unióban. Ha te is szeretnél belekezdeni tanulási technikáid tudatos fejlesztésébe, valamint elsajátítani, hogy miként lehet aktívan és hosszú távon használni a megszerzett tudást, akkor jelentkezz az ingyenes workshopra, amelyet február 7-én, 15:00-tól szervez Újbuda Önkormányzata a B29 Ifjúsági Közösségi Térben.
Kép: Újbuda Önkormányzata - B29 Ifjúsági Közösségi Tér
Bem mozi – Bekiarisz Efi
A budapesti Margit körúton található 108 éves Bem mozi egy ikonikus művész mozi, amely sok egyetemista kedvence. Nem véletlenül népszerű, hiszen az olcsó belépőjegy mellé autentikus és nosztalgikus moziélmény társul. Idén is izgalmas műsorral várják az érdeklődőket, amely szokás szerint új és retró filmeket egyaránt tartalmaz. Olyan nagy filmeket tekinthetünk meg februártól, mint a 2025-ben Oscar-díjra/-díjakra jelölt A brutalista (The brutalist) vagy A szer (The substance). Emellett nemrégiben megjelent alkotásokat is vetítenek majd, például az Angelina Jolie főszereplésével készült életrajzi, Maria című film vagy Nicole Kidman legújabb meghökkentő erotikus thrillere, a Jókislány (Babygirl). Továbbá magyar filmek is vászonra kerülnek, köztük A kék pelikán, valamint az óriási sikert arató Futni mentem. Nem utolsósorban pedig a régi klasszikusok közül A tanú és A macskafogó is felkerült a műsorra.