Azt írja az újság, hogy a Sotheby's árverésén Barnett Newman amerikai képzőművész Onement VI című festménye (hiteles magyar fordításban: kék alapon fehér csík) 43,8 millió dollárért kelt el. A Microsoft-alapító Paul Allen, a kép tulajdonosa igazán elégedett lehet az eredménnyel: a festmény immáron a legdrágább Newman-művé avanzsált.

Barnett Newman az absztrakt expresszionizmus jeles képviselője. Ez a művészeti irányzat főképp a II. világháború után, az Egyesült Államokban terjedt el, bár a kifejezéssel először Vaszilij Kandinszkij művészetét illették még 1929-ben.

Laikus számára egy absztrakt expresszionista mű onnan a legkönnyebben felismerhető, hogy láttán a műértő közönség felhorkan, miszerint:

"Ezt én is megcsinálhattam volna!"

Tulajdonképpen mellékes kérdés, de az emberiség elsöprő többsége valamilyen oknál fogva mégsem alkot absztrakt expresszionista műveket, bár megcsinálhatná. Mindenesetre, az biztos, hogy két vastag és egy vékony csíkért pofátlanság ennyit kérni, hiszen "nem ér ennyit". Persze, más megvilágításba helyezi a dolgot, hogy ma már egy egyszerű Givenchy ruháért is képesek 900 ezer dollárt adni, holott egy darab rongy nem ér ennyit. És pénteken a Vásárcsarnokban a saját szememmel láttam, hogy valaki az első osztályú kígyóuborka kilóját 780 forintért méri, ami meg azért már mégiscsak botrány.

Továbbkattintás után egy teljesen laikus, esztétikailag totál képzetlen hallgató értekezését olvashatja az absztrakt expresszionizmus nagyszerűségéről, akinél a művészi önkifejezés odáig terjed csupán, hogy szokott mentalevél- vagy mustárszínű nadrágot hordani.

Kezdetben vala tehát az akadémizmus meg a historizmus, a XIX. század vezető és hivatalos művészeti irányzatai, illetve az ezeket meghaladó realizmus. Fentiek igazából csak témaválasztásukban és kompozícióikban különböztek egymástól, legalább is ránézésre. A lényeg az, hogy az alakok valóságosnak tűnnek, a fű zöld, az ég kék, az RTL kettő. A fenséges keresésében az európai művészet a szőrszálhasogató aprólékosságig jutott el, közben azonban lezajla két ipari forradalom, ami gyökeresen felforgatta az ember jól megszokott életét. A közlekedés, az ipar fejlődésével összezsugorodott a tér és az idő, ezzel együtt viszont a megismerhető, belakható világ óriásira nőtt.

Párizsban, a művészetek és a kurválkodás fővárosában 1889-ben kinőtt a földből egy 300 méteres acélmonstrum, ami akkori ésszel nézve inkább volt irreális, mint reális. A környezet, az életmód és a társadalom átalakulása felülírta azt, amit az ember addig tudott a világról.

Mindezekre a művészet mindenféle devianciákkal reagált, mint az impresszionizmus, a szecesszió vagy az expresszionizmus. A művészi kifejezésnek nem az ábrázolás meg a történetmesélés lett az eszköze, hanem az érzelmek kiváltása. A hatáskeltés. A dinamizmus. Az expresszionisták tudatosan törekedtek arra, hogy műveiket minél rövidebb idő alatt készítsék el, mert szerintük csak így lehetett az adott pillanatot, hangulatot vagy érzelmet hűen visszaadni.

Hozzá kell tenni, hogy az absztrakt megjelenése azért még az újítók között is kiverte a biztosítékot: Kandinszkijt 1911-ben kiebrudalták a Neue Künstlervereinigung Münchenből.

Az absztrakt lényege, hogy teljességgel elutasítja a művészet formai kötöttségét, ami már a jó öreg ógörögök óta meghatározza az európai művészetet. Formátlanságával a tiszta emóciókat kívánja előhívni, ahogy azt maga Newman is megfogalmazza.

Mit jelent akkor tehát a Onement VI? Humbug-e a Sotheby's ajánlója, miszerint a vibráló kék zuhatagba beékelt fehér csík maga az emberi jelenlét? Azt hiszem, nem. Tudni kell, hogy Newman Onement-sorozata erősen ószövetségi indíttatású. A nagy kékségbe így aztán már nem nehéz belelátni az özönvizet, a fehér benne pedig akkor mi más, mint Noé bárkája? Úgy tartják, a kék azon kevés szín egyik, amely mind a két nemben boldogságot vált ki. A képre nézve ez talán igazolható is: vonzza a szemet, szinte belemerül az agy a hullámzásába. A fehér pedig maga a fény, maga az élet: akár egy, a kék égből alásújtó villám.

Vagy legyünk egy kicsit profánok: lehet egy kitáruló liftajtó. Egy rés a falon. A távolba vezető záróvonal az úttesten. Bármi, ami valami újat tartogat.

Igen, Newman nem ábrázol semmit. A képe tulajdonképpen végtelenül egyszerű. Mégis torokszorító érzés fog el, ha sokáig nézek rá, mert hipnotizál, és kaput nyit olyan érzelmekre és gondolatokra, amik a dolgos hétköznapokban rejtve maradnak.

Van az a vicc, hogy Kovács úr elviszi a rakoncátlankodó Skodáját a szerelőhöz. Az nézi, nézi, majd egy fog egy kalapácsot, és rávág kettőt a motorra, ami ettől úgy kezd járni, mint egy Schaffhausen.
- Húszezer forint lesz - mondja a szerelő.
- Ez a két kalapácsütés?!
- Nem. A két kalapácsütés csak kétezer forint. A többi azért, mert tudom, hova kell ütni.

Barnett Newman is tudta, hova kell ütni.