Május 30-án, csütörtökön egy jubileumi, különleges esttel ünnepli a Madách Színház, hogy Az Operaház Fantomja éppen aznap tíz éve költözött be a teátrum falai közé. Andrew Lloyd Webber sikerdarabjának előadása komoly befektetett munkát igényel a színészek részéről, hiszen a címszerep változatossága és rejtelmes mivolta okán nem éppen a legkönnyebben megformálható karakterek egyike. A jeles évforduló apropóját megragadva a három Fantomot, Csengeri Attilát, Posta Victort és Sasvári Sándort kérdeztük szerepükről és a hátuk mögött lévő immár egy egész évtizedről.>

– Nagyon nagy megtiszteltetés a musicalirodalom egyik legnagyobb szerepét eljátszani, bármikor is kapja meg az ember a lehetőséget – így vélekedett Posta Victor, aki számára, bár itthon csak nyolc éve állt be az előadásba, már nem volt idegen a darab, hisz a sokoldalú művész Baselben, Az Operaház Fantomja zenekarában több mint kétszázszor játszotta el a zongoraszólamot.

A színészi játékot tekintve, mivel a Fantom személyisége rendkívül összetett, ezért nagyon kemény feladatról van szó: a titokzatosságtól a vadságig, a túlfűtött szenvedélytől a szívtelenségig az érzelmek tág skáláját szükséges megjeleníteni a színpadon. Ez azért sem könnyű feladat, mert játék mellett énektechnikailag is nehéz szerepről van szó. – A Fantom-előadások során elképesztő energiákat kell mozgósítani a színpadon, és bár fizikailag rengeteget kivesz belőlünk, nagyon élvezünk minden egyes előadást. Azért hogy sikeresen tudjunk megküzdeni a nézőinkért, minden pillanatot 200%-on kell átélni – magyarázta Sasvári Sándor.

– Színészileg szerintem a legnagyszerűbb szerep, nagyon felemelő érzés. Egyszerre érzékeny és kegyetlen; lágyszívű vagy éppen brutális gyilkos; sokszor utálatos, ugyanakkor nagyon szánalomra méltó. Egy tragikus sorsú zseniről van szó, aki végre ki akar törni a magányból és Christine-ben látja a megváltást. Ezeket a jellemvonásokat mind meg kell jeleníteni, és ez a legszebb kihívás a szakmánkban – tette hozzá Posta Victor, akinek különösen nagy feladat volt minden idők legfiatalabb Fantomjaként átvenni ezt a szerepet. De, mint mondta, nyolc év nagy idő, és már egyre inkább közelít a megformálandó karakter valós életkorához.

Az érzelmek a közönség felé történő továbbítása azonban nehézségbe is ütközik: az arcjáték a maszk miatt behatárolt. – Ezért sokkal nagyobb szerepet kap a figura megformálásában a testbeszéd, s a hangszín és éneklésmód szélsőséges váltogatása. Míg az egyik pillanatban a Fantom Christine előtt térdel, s szinte sír a szerelméért, addig pár másodperc múlva már a féltékeny, gyilkos lelke tör felszínre – emelte ki a változatosságokat Csengeri Attila.

Sasvári Sándor a tíz évvel ezelőtti felkészülésre is visszaemlékezett. – A premier minden darab életében a legkomolyabb fordulópont. Addig azért sok kérdés van bennünk azzal kapcsolatban, hogy miként fogják fogadni az előadást a többhónapos, a Fantom esetében különösen intenzív próbaidőszakot követően. Azóta pedig igyekszem minden alkalommal ugyanazt a színvonalat nyújtani, annál is inkább, mert mi, színészek is nagyon élvezzük az előadásokat - h a nem így lenne, ideje is volna nyugdíjba mennünk...

Reméljük azonban, hogy a Fantom nyugdíjazása még elég messze van – és abból kiindulva, hogy még tíz év után is rengetegen érdeklődnek a darab iránt (a jegyeladások legalábbis ezt tükrözik), erre még alighanem sokáig nem fog sor kerülni De addig is: boldog születésnapot, Fantom!