Te hogy jelenítenéd meg a Sátán, egy beszélő macska és Jézus történetét a színpadon? E kihívás elé állt Aleksandar Popovski színi rendező, amikor belevágott A Mester és Margarita színpadi adaptálásába. Fiar Mitra írásában betekintést nyerünk a Nemzeti Színház nagysikerű előadásának különböző értelmezésrétegeibe, ahogyan azt egy amatőr kritikaíró látja.
Írta: Fiar Mitra; borítókép: nemzetiszinhaz.hu
A Magyar Nemzeti Színház 2021-ben mutatta be Aleksandar Popovski macedón származású rendező A Mester és Margarita című előadását. A rendező – számára ismeretlen színházban, ismeretlen színészekkel – Mihail Bulgakov regényével rendkívül nehéz fába vágta fejszéjét, hiszen annak színpadi életre keltése igen összetett feladat.
Bulgakov a regényt bár a ’30-as évek Moszkvájában, Sztálin uralkodása alatt írta, csak az 1960-as évek végén, halála után adhatták ki teljes terjedelmében. A Mester és Margarita ugyanis nemcsak mélyen rendszerkritikus, hanem szinte az egész emberiséget kifigurázó tartalommal is bír, így megjelenése a diktatúra idején nagy valószínűséggel az író üldöztetését vonta volna maga után.
A regény üzenetét a három szálon futó cselekmény három különböző perspektívából közelíti meg. Az Ördög és társai egész világra kiható befolyásukkal fricskát mutatnak az ember öncentrikus világképének, míg Mester és Margarita szerelme filozofikus kérdéseket vet fel, majd válaszol meg. Mindezt Jesua története keretezi, akit Ponczius Pilátus igazságtalanul halálra ítél. A történetben nagy a kontraszt a moszkvai írók elhivatott ateizmusa és a bibliai parafrázis szála között. Ezt az ellentétet a magát Wolandnak szólító Sátán jelenléte oldja fel, mintegy “jelentéktelenné” teszi az Isten létéről folytatott vitát, hiszen a történetben úgyis a gonosz irányítja világot.
Forrás: nemzetiszinhaz.hu
A biblikus és racionális szálak ütköztetését, a Sátán hatalmának megjelenítését Popovski élénk, megragadó vizualitással viszi színpadra. A bonyolult történet könnyebb befogadásához hozzájárulnak a lényegre törő jelmezek és a színpadi tér felosztása. Az elmegyógyintézet fehér fényei, az élethű fák a Patriarsije Prudin, Pilátus emelvénye és a berendezett szoba díszlete életre keltik a regényben is megjelenő erős képi világot. A látványos kellékek, mint Berlioz levágott feje vagy a Sátánnál bálozók öltözete igényesen mutatnak a színpadon. A vizualitásra fektetett hangsúly a színműben azonban néhol a regényben szépen kirajzolódó mögöttes jelentésrétegek és a szabad értelmezés rovására megy.
A legjobb példa erre talán a Bordás Roland által alakított Woland-karakter. Az előttünk megjelenő Sátán, őrültet idéző beszédmódjával, gonosz kacagásával, titokzatos napszemüvegével és fekete szemfestékével inkább a komikumot megtestesítő figura. Mindenható erejét nevettető, olykor esetlen megszólalásai miatt még valódi pénzeső ellenére is csak töredékében sikerül megjeleníteni. A regényben oly gondosan megírt sötét, de nem gonosz; groteszk, de nem humoros feketemágus abszurditásból fakadóan kelt helyzeti komikumot, és egyfajta furcsa szimpátiát az olvasóban. Ezt a hatást Bordás Roland Wolandjára tulajdonságként, külsőségek segítségével aggatták rá, az autentikus Sátán képe elveszik a közönséget megnevettető, éneklő és táncoló mókamester mögött.
A sejtelmes, gondolkodásra buzdító megjelenítési mód több karakter adaptálásában is a háttérbe szorul. Margarita karaktere például lényegesen nagyobb szerepet kap, mint a könyvben, sokkal megfoghatóbb és emberibb személy kibontakozását láthatjuk, mint a regénybeli “Mester szerelme” esetében. E karakter kiemelése és Szász Júlia alakítása a rendezés egyik nagy erénye; a szerepéhez képest szokatlan kinézetű, de Mestert annál hitelesebben alakító Trill Zsolttal együtt izgalmasan vezetik a történetet.
Az adaptáció készítésekor Popovski egyedi ötleteket is alkalmazott. Hella, a Wolandot kísérő boszorkány például több esetben is átveszi a narrátor szerepét. Ez a megoldás a darab elején ugyan nehezen követhető jelenetváltásokat eredményez, mégis ennek eredményeképp a mű során tisztán kirajzolódik az utalás a gonosz mindenhatóságára. Ugyanezt a célt szolgálja a szexualitás megjelenítése a történetben. A nyitószínben ugyanis Margaritát látjuk, ahogyan egy koporsó szélén ülve és Mester regényében gyönyörködve szexuális beteljesedését leli. A jelenet meghökkentő hatást kelt, már csak azért is, mert annak bemutatása, hogy a gyönyör számunkra láthatatlan úton leli Margaritát, felettes erők közrejátszását sejteti.
Forrás: nemzetiszinhaz.hu
A három cselekményszál téma- és hangulatbeli elkülönülése mellett fontos szerepet játszik a történetben azok összefüggése is. A bibliaparafrázis például felmenti Pilátust a bűne alól. A történelmi eseményekkel szemben a regénybeli helytartó megbánja, hogy elítélte Jesuát, ezzel a felelősséget és a gonoszságot egy felsőbbrendű erőre ruházza át. Ennek a szálnak a kifejtéseként jelennek meg a moszkvai mágikus események is. A színdarab azonban ezekre a nüansznyi, de mégis jelentős értelmezésrétegekre nem fektet különösebb hangsúlyt. Még egy abszurd Margarita-Jesua dialógus sem elég ahhoz, hogy az alkalmanként megjelenő Pilátus és Jesua színrelépései ne csak irreleváns lázálomnak tűnjenek az események folytonosságában.
Az előadás egésze a színpad fölött szabályos rendszerben elrendezett fonalak hálóján belül történik, a tér feketeségét csak a jelenetekkel járó színes díszletek törik meg. Ezzel Popovski a regényhez hűen, vizuális színpadi eszközökkel emeli ki a moszkvai térből az eseményeket, és utalást tesz a rendszerezett világmindenség hasonló működésére. E gondosan elrendezett fonalak jelentősége a zárószínnel válik egyértelművé, amikor Woland, azaz a Sátán, összegubancolja a szálakat, ezzel megtöri a valóság hálóját, és ahogy Margarita azt előrevetítette monológjában, összeomlik a világ a szerelmespár körül.
Popovski sajátos elemek segítségével, például a szexualitás témáját beemelve a történetbe megragadja a profán, de isteni; alantas, de mindenható; hétköznapi, de mégis megfoghatatlan erők jelenlétét, és teljes egészként tárja elénk a színpadon a művet: A Mester és Margaritát.
Forrás: nemzetiszinhaz.hu
