Szent Iván-éj, az év legrövidebb éjszakája, nem csak Shakespeare művében jelenik meg a mágia és varázslat rejtélyes köpenyében, a nyári napforduló ugyanis az emberiség egyik legrégebbi ünnepe, még akkor is, ha a kereszténység térhódításával korábbi kiemelkedő szerepéhez képest igencsak háttérbeszorult.
A június 23-áról 24-ére virradó éjszakán a keresztény és pogány hagyományok karöltve jelennek meg, mégis a babonák, a csodák és a tűz tiszteletének bűvöletében, az egyház minden igyekezete ellenére is a mitikus elemek maradtak az ötvözet dominánsabb elemei. Bár Szent János tisztelete is szerepet kapott az év leghosszabb napján, elfedni sosem tudta a termékenységhez és aratáshoz kapcsolódó tartalmat. Így aztán nem véletlen, hogy az évek során a hasonló pogány háttérrel rendelkező húsvéthoz és pünkösdhöz képest igencsak kiszorult a köztudatból. Napjainkban azonban ismét kezd valamivel nagyobb ismertségre és népszerűségre szert tenni az ünnep, még ha nagy részt nem is csak önmaga, hanem olyan hozzákapcsolt események miatt, mint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Múzeumok éjszakája.
A mondás szerit Szentivánkor minden megtörténhet. Ezen a nyári napforduló misztikumával, mágiákkal és apró csodákkal fűszerezett éjszakán a legendák szerint kinyílnak a valóságon túli világ kapui, tündérek, koboldok, szellemek bóklásznak az emberek közt, fények gyúlnak az éjszakában és lángra lobbannak a szívek. Tűzugrás, boszorkányégetés, jövendőmondás, a Nap megsegítése, mágia – szavak ízelítőként, melyek körvonalazzák a hangulatot, a legendákat.
Rejtélyes éjről van szó, mely számtalan szilánkból áll össze mozaikszerűen. Lehetetlen tökéletesen átlátni mindezt, de egy-két elem kiemelése mindenképp érdekes lehet.
A gyökerek
Szent Iván-éj jócskán a pogány időkre nyúlnak vissza. A nyári napfordulókor áll a legmagasabb delelési pontján a Nap az égen, így mondhatni, ekkor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. Valójában az ünnep apropóját szolgáltató nyári napforduló június 21-én van, de a naptárreformok miatt a hozzá kapcsolódó ünnep pár nappal eltolódott, és ez a távolság az idők folyamán csak nőni fog. A pogány világban élt a gondolat, miszerint a fény a téli napfordulón születik meg, és a nyári napfordulón ér uralkodásának csúcsára, ami így a termékenység és bőség ünnepévé vált. Valaha az embernek két ünnepe volt. Télen a leghosszabb éjszaka vége, nyáron a leghosszabb világosság nappala - a két napforduló. A legtöbb fény és a legkevesebb sötétség idejét ősidők óta minden nép számon tartotta, virrasztással és tűzgyújtással ünnepelte, mellyel az ősi a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában.
A tűz szerepe
A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Ebből adódik, hogy a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat Szent Iván éjszakáján minduntalan előtérbe kerültek.
A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották, hamuját a földekre szórták, hogy távol tartsa a kártevőket és ártó szellemeket. A félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől, az elszenesedett kisebb gallyak pedig az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására szolgáltak.
Az elengedhetetlen kellék, a tűz számtalan formában jelent meg: örömtüzeket raktak, égő fáklyákkal körbejárva próbálták megóvni a termést és a jószágot a rossz szellemektől, a Nap útját jelképezve tüzes kereket gurítottak le a dombról, míg a legismertebb lángoló hagyománnyal, tűzugrással a termés nagyságát szerették volna befolyásolni, na és persze, nem utolsó sorban, a rátermettség bizonyításának is tökéletes módja volt ez a kaland.
Keresztény változatban
Ahogy a legtöbb pogány ünnep, úgy a legrövidebb éjszaka is megtalálta helyét a keresztény hagyományok között is, bár ez esetben viszonylag nehezen ment a megfelelő/elfogadható tartalommal való megtöltés. A ma is ismert elnevezés mindenesetre a keresztény kultúrkörbe való integrálásról árulkodik, hiszen az Keresztelő Szent Jánosra, szláv nevén Szent Ivánra utal.
A keresztény egyház tanításaiba végső soron illeszkedett a fény és sötétség harcának misztériuma, így lehetett némiképp az eseményt keresztény tartalommal feltöltve beilleszteni az ünnepek sorába, miközben a júniust a kalendáriumok sokáig Szent Iván havaként tartották számon. Szent Iván vagy Keresztelő Szent János napja június 24., melynek csak előestje a Szent Iván-éj, azonban a pogány hagyományok miatt ez jóval kiemeltebb szerepben tündököl.
Miért éppen Szent János? Természetesen ennek is meg van a magyarázata, ahogy a tüzes hagyományok is megkapták a megfelelő körítést, bár az itt-ott igencsak kifacsartnak hat, és érezni, hogy meglehetősen küzdelmesen szőtték. A történet lényege ugyanis, hogy Szűz Mária Erzsébetnél való látogatása alkalmával a Messiás közelsége miatt János is megszenteltetett anyja, Erzsébet méhében, örömében ugrálni kezdett – és ez magyarázza a tűzugrás hagyományát.
Lényeg a lényeg: hiába a legrövidebb éjszakát fémjelezi Szent Iván neve, érdekességekben, színekben, legendákban egyáltalán nem szűkölködik, melyekből mindez épp csak cseppnyi ízelítő volt, de hosszabb fejtegetésre most semmiképp se lenne idő, hiszen jól tudjuk: rövid a mai éjszaka!
