Ha nyár, akkor fesztivál – ami aktuálisan pedig nem is lehetne más, mint a héten a Corvinus szervezésében megrendezésre kerülő EFOTT. Ha pedig fesztivál, akkor koncertek, buli, tombolás, sör, fröccs, barátok, sátrazás és persze egy nagy adag jó értelemben vett őrület. Nem rossz, sőt egy hosszúra nyúlt vizsgaidőszak után szinte elengedhetetlen kelléke a nagybetűs kikapcsolódásnak. Mégis, hiába a kedvenc együttesek és az akciós italok, pár nap alatt azért erre is rá lehet unni. Épp ezért nem árt, ha az „ereszd el a hajamat bulit” egy kis kultúrával színezed, hogy amikor vasárnap este hullafáradtan hazaérsz és visszagondolsz az elmúlt napokra, úgy érezd veled tényleg sokféle dolog történt. Nem, természetesen nem elegáns, kiöltözős, komolykodós dologra kell gondolni, hanem csak valami könnyed, fiatalos, pont neked szóló programra.
Mint például? Egy kis színház. Mondjuk a késődélutáni órákban a nagy strandolás és az őrült koncertezés között, fiatal színészekkel, könnyed hangulattal, a Metropol Fröccsöntőben, a kezedben egy pohár jéghideg sörrel, esetlegesen stílszerűen, a hely nevéhez illően egy könnyed fröccsel. Ha nyitott és érdeklődő vagy a színház iránt, ha rajongsz az újdonságokért, ha értékeled a kultúrát, ha kíváncsi vagy, hogy fér össze Shakespeare a fesztivál világával, ha rajongsz a beugróért vagy az improvizációért, vagy ha csupán valami különlegesre, valami többre vágynál, akkor szerdán, pénteken és szombaton 16:30-tól semmiképp se kerüld el a Metropol Fröccsöntő sátrát!
Az előadások garantáltan egyedi fűszerei lesznek a fesztiválnak, amikkel cseppet sem lenne érdemes spórolnod. De ha bizalmatlan vagy az új ízekkel szemben, egy kis kóstolóval azért megpróbálunk már most meggyőzni.
Szóval, mi is vár rád?
IMPROscenion Brainstorming
Június 26. és június 28. 16:30
Ha odavagy a beugróért, ha szereted az újdonságot, ha olyan előadásra vágysz, ami csak egyszer történik meg, ha szeretnéd kihívások elé állítani a színészeket, ha esetleg te is beleszólnál az események alakulásába, akkor június 26-án vagy 28-án ott a helyed a Proscenion Drámaszínpad improvizatív előadásán. Ne maradj le, hiszen, ami ott lesz, az sosem fog megismétlődni. Egy dolog pedig garantált, az élmény felejthetetlen lesz, sőt akár szó szerint te is részesévé válhatsz, de kihagyni akkor is hiba, ha inkább a külső szemlélő szerepét érzed sajátodnak.
Az előadásról
A műsor sajátossága a színészi elme minél gyorsabb forgatása, egy hallott szituációt követően a szerep azonnali felvétele, a dramaturg gyors kitalálása, a rögtönzés azonnali megkezdése. A helyzetek komikuma garantált, hisz nem csak a néző, a színész sem tudja, vajon milyen „rövid darabban” kell éppen mesterségét megmutatnia.
Az előadások első felében a társulat tagjai szórakoztatják a nézőinket, a másodikban bátrabb nézőikkel együtt játszva az ő instrukcióikat is figyelembe véve, az ő irányításukkal alakítják a jeleneteket.
Ha azt hiszed minden őrültséget láttál már, ami eddig szembejött Veled, akkor bizony tévedsz! Nem baj, nem a te hibád, hogy eddig még nem hallottál az IMPROscenion Brainstorming előadásról... Viszont nem árt tudnod, hogy ha kihagyod ezt a hatványozottan sírvaröhögős performanszt, akkor nem csak egy nagy adag kalóriaszegény agyeldobásról maradsz le, de a játékok közben kiosztásra kerülő nyereményeket sem lesz esélyed megnyerni!
Rest is Silence
Június 29. 16:30
Shakespeare Hamletje az EFOTT-on. Igen ez Hands Up Nauru! Társulat előadásában megtörténhet, és ha elsőre furcsának is tűnik számodra ez a koktél, megsúghatom az ízharmónia éppen ettől tökéletes. Egy olyan történetről van szó, amelyre látszólag nem képes hatni az idő vasfoga, amely minden korban új üzenetet hordoz, és amelyet most fiatal színészek gondoltak újra, színeztek ki, hogy közelebb hozzák hozzátok, garantálva, hogy a fesztivál forgatagának kiemelkedő, de közben tökéletesen odaillő foltja legyen.
Ismertető
A Hands Up Nauru! előadásában hat fiatal színész kelti életre Shakespeare klasszikusát, díszlet, jelmez és színházi apparátus segítsége nélkül, pusztán a gondolatok, szavak, érzelmek segítségével. A dinamikát az állandó szerepváltások biztosítják, melyek mind a színészektől, mind a nézőktől komoly koncentrációt igényelnek. Az előadás fő célkitűzése, hogy a fiatalokhoz közelebb vigye a több mint négyszáz éves drámát, melynek elérését ismert slágerek, vendégszövegek segítik. A mű Nádasdy Ádám fantasztikus fordítása alapján készült, melyet neves írók, mint Esterházy Péter, Petri György vagy Csepella Olivér szövegei színeznek.
Hogy mi is a lényeg? Itt van még egy indok, hogy ne maradj otthon EFOTT-ozás helyett, hiszen ott szerdán,pénteken és szombaton 16:30-kor vár rád a Metropol Fröccsöntő!