Tippek, trükkök, tükrök

Manapság mindenki fotózik. Ki telefonnal Instagramra, ki professzionális fényképezőgépekkel magazinok számára, és vannak, akik csak a maguk szórakozására. Az utóbbi tábor jelentős növekedésnek indult, hiszen egyre több és több ember számára válik elérhetővé a komolyabb felszerelés, amelyet még használni sem nagy ördöngösség. Ez a cikk nekik nyújt segítő kezet és próbálja a laikus szemnek is érthetően és egyszerűen megfogalmazni, hogy mire és mikor kell figyelni, hogy a kép azt mutassa, amit eredetileg szerettünk volna. A leírás főleg dSLR (digitális tükörreflexes) gépekre vonatkozik, de természetesen minden alkalmazható kompakt, bridge fotómasinákon is. Nem célom az apró részletekig való boncolgatás, de a telefon-fényképezőgép szinten sem szeretnék megrekedni. Egy átfogó kép az, amit szeretnék nyújtani nektek, ami lényegesen megkönnyíti és produktívabbá teszi a képkészítést.

Kezdjük az elején. Ahhoz, hogy a leírt beállításokat elérd és tudd használni, nem árt tisztában lenni a különböző módokkal. A módválasztó tárcsa több mint fele nem kell nekünk. Az előre beprogramozott módokkal rengeteg baj van, és olyan beállításokat sem enged változtatni, ami a fotós dolga lenne (pl.: fókusz). Ha ezeket használod, olyan, mintha a vadonatúj autódban csak az egyes sebességet használnád, mert kényelmesebb nem váltani.  Nos, itt az ideje váltani és az autópályán hajtani! A három legfontosabb mód a fényképeződön a záridő-, blende-előválasztás és a teljesen manuális mód.

Záridő előválasztó mód (Canon: Tv; Nikon: S) értelemszerűen a kívánt zársebességet tudod előírni (erről kicsit később) és a gép maga állítja hozzá a legjobbnak ítélt rekeszértéket. Ezt a beállítást érdemes használni, ha meg akarod merevíteni a témát (sportfotózás), vagy éppen elmosódott, bluros/blur-ös képeket akarsz, amelyen tudod érzékeltetni a mozgási sebességet (járművek fotózása).

Blende előválasztó mód (Canon: Av; Nikon A). Teljes ellentéte az előbb leírtaknak. Itt a rekesz nagyságát állíthatjuk be, és a gépünk választ hozzá szerinte megfelelő zársebességet. A blendenyílással az egységidő alatt beérkező fény mennyiségét állíthatjuk be, amely a mélységélességet befolyásolja. Az érték minél nagyobb, annál több minden lesz éles a képünkön, ám annál nagyobb záridővel is kell számolnunk.

Manuális mód (Canon; Nikon: M). Ez az, amikor teljesen szabad kezet kaphatunk szeretett gépünk fölött, és mind a záridőt, mind a blendenyílást mi állíthatjuk be. Ez adja a legnagyobb szabadságot és ezzel lehet megvalósítani a kicsit speciálisabb fotókat (éjszakai, hosszú záridős képek). A gépünk itt is segíteni próbál rajtunk, hogy véletlenül se csinálhassunk rosszul exponált képet. A kereső alján egy indikátor mutatja, hogy jelen beállításokkal, ilyen fényekkel éppen sötét, tökéletes vagy túl világos képet kapunk. Ez persze egy megközelítő érték, témától függ és persze az elképzelésünktől. Ebben az állásban tudjuk kiélni kreativitásunk legjavát.

Hogy az előzőeket megfelelően lehessen adaptálni a gyakorlatba, meg kell ismerkednünk néhány egyszerű, de annál fontosabb kifejezéssel.

A rekesznyílás a beérkező fény mennyiségét szabályozza. A mértékét az f mérőszám adja meg, amelyet manuál és rekeszválasztó módban tudsz beállítani valamelyik tárcsával. Funkciója a gyakorlatban a mélységélesség beállítása. Minél kevesebb az F értékben található nevező (1:2.8, 1:3.5), annál kevesebb lesz az éles részlet képünkön és tudjuk a fő témánkat hangsúlyossá varázsolni, minél nagyobb (F1:22), annál több részlet lesz éles. Ami még fontos lehet, hogy a rekesznyílás növelésével (kisebb f érték) gyorsabb záridőt használhatsz, ez főleg korlátozott fényviszonyok esetén jöhet jól. Hogy világosabb legyen, miért is van ez: az érték egy hányados, mint látszik, az F1 itt nem Forma1-et jelöl, hanem a maximálisan beengedhető fény nagyságát. Ha ezt osztjuk nagyobb számmal, kisebb a terület, ahol a fény az érzékelőre esik, tehát csökken a beérkező fény mennyisége.

A záridő nagyon szoros kapcsolatban áll az előbbiekben taglalt blendével. Azt határozza meg, hogy mennyi ideig van a szenzor kitéve a beérkező fénynek. A fényképezők általában törtszámokban írják ezt ki. Tehát ha a géped kijelzőjén 60-at látsz, az nem azt jelenti, hogy egy percig lesz nyitva a blende, hanem 1/60-ad másodpercig, tehát a másodperc törtrészéig. Minél nagyobb ez a szám, annál rövidebb ideig fogja a fényt érzékelni, jobban kimerevített képet kapunk, ami mindig hasznos, ha nem direkt elmosódott kép a célunk. Ha több másodpercig szeretnél egy képet készíteni, akkor a kijelzőn/keresőben ”3 jelenik meg. Ezt a beállítást manuális illetve záridő előválasztási módban tudod állítani. Szabad kézzel még nagy odafigyelés árán is egyszerűen tudunk bemozdult képet készíteni, ha nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű fény. Nem minden esetben, de közel áll a valósághoz az úgynevezett reciprokszabály. Egyszerű kiszámolni a még emberfeletti képességek hiányában kitartható beállításokat. Ha például egy 50mm gyújtótávolságú objektívvel fotózunk, 1/50 záridőt tudunk bemozdulás nélkül megtartani, míg egy 200mm-en exponált képnél ez csak a másodperc 200-ad része lesz.

Az előző részben említett gyújtótávolságot már nem a fényképező, hanem az objektív határozza meg. Kis érték /kisebb? látószöget eredményez (17mm), ha pedig messzebb szeretnénk látni, nagyobb gyújtótávú lencsét kell választanunk (200, 300mm). Az objektíveknek két nagy csoportját különböztetjük meg: zoom objektívek, amelyekkel állítható a gyújtótávolság (azaz „közelebb” hozható a téma) és a fix lencsék, amelyekkel nem tudunk közelíteni. A fix objektíveknek általában jobb rajzolatuk van, és fényerősebbek is (kisebb zársebességgel dolgozhatunk). A dSLR-ekkel csomagban vásárolható objektívek legtöbbször a zoomok közé tartoznak és átlagos tartományt fognak le. Ilyen például a Nikonnál a 18-70 vagy 18-135 mm, és a Canonnál a 18-55 vagy 17-85 mm.

Szintén egy elengedhetetlen tényező a szenzor érzékenység, más szóval ISO. A digitális korszak ISO érzékenysége megfelel a filmes korszak filmjeinek érzékenységével. Helyzettől függ, hogy milyen beállításokat használunk, lehetőség szerint minél kisebb értéket kell megadni, hiszen magas érzékenységnél jelentős képzaj (szemcsésség) is jelentkezhet. Ha kevés fény áll rendelkezésünkre, célszerű ezt feljebb állítani, hogy a zársebességet még a használható keretek között lehessen tartani. Kétszer akkora ISO érték fele akkora záridőt, négyszer akkora ISO érték negyed akkora záridőt jelent.

Ha elsőre nem úgy sikerülnek a képeid, mint ahogy azt várnád, ne csüggedj! A kitartás, mint mindenhol, meghozza a várt eredményt. Jó fényeket kívánok a gyakorláshoz!

Vaku használat

Számtalanszor látok embereket éjszakai eget vagy tájképet fotózni vakuval. Én személy szerint amikor csak tudom, kerülöm a vaku használatát. Akkor is, ha hivatalos fotósként tevékenykedek egy rendezvényen, és akkor is, ha a telefonommal vagyok kénytelen valamit megörökíteni. Ennek nagyon egyszerű oka van: a természetes fény adta lehetőséget vakuval szinte lehetetlen megteremteni. Egy mesterséges fényforrás általában pontszerű, direkt fényt eredményez, főleg ha telefonokról van szó, ahol egy, vagy jobb esetben kettő apró LED fény szolgáltat világítást. A fények nagyon mesterkéltnek tűnhetnek tőle. Képünk kékesebb és hideg árnyalatot kap, az árnyékok pedig élesebbek és kontrasztosabbak lesznek.  Nem vitatom, nagyon hasznos tud lenni ez az eszköz okostelefonunk hátulján, de a villanásával sokszor nem azt az eredményt kapjuk, mint amit várnánk. A legtöbben annyira hagyatkozunk a gép automatikájára, hogy nem is vesszük észre, a vaku nemcsak hogy kikapcsolható, de sok esetben ajánlott is megszabadulni tőle, hiszen csak ront a képeken.

Mindezek ellenére rendkívül jó találmány, nézzük mikor célszerű használni:

• a téma elég közel van ahhoz, hogy a vaku fénye elérje (jellemzően 5-10 méter)
• egyáltalán nincs más világítás, vagy nagyon gyér
• a téma kimerevítése a fontos
• nagyjából egy síkban van a megvilágítandó terület (például az emberek egy vonalban legyenek), mert a közelebbi részek mindig jóval világosabbak, a távolabb lévő alakok pedig sötétek lesznek.