A vadászat bírálói legtöbbször erkölcsi fenntartásaikat hangoztatják. Visszatérő „érvük”, hogy a vadnak nincs puskája. Ez igaz, és az egyenlőtlen helyzet valóban megkerülhetetlen erkölcsi kérdéseket vet fel. De az is evidencia, hogy az erkölcs gyökerei éppen onnan eredeztethetőek, ahol és amikor ősember elődeink csoportokba szerveződve vadászni kezdtek. Az erkölcs (az etika) a „közösségek által megfogalmazott norma és elvárásrendszer”, mely végső lényegét tekintve nem más, mint önkorlátozás. Megtehetnék valamit, de nem teszem meg”. Bár szeretnénk azt hinni, hogy a vadászat sohasem volt öncélú és féktelen öldöklés, de a történelem és a jelen egészen más képet mutat.
Fair play (forrás: http://pantherfile.uwm.edu)
Őseink vadászó életét három szentnek tekintett alapelve (mára ez 8-ra bővült) határozta meg. Az egyik: a természet és benne az állatok feltétel nélküli tisztelete. A másik az egymásért érzett felelősség, hiszen a sok veszéllyel és nehéz próbatétellel járó vadászat csak akkor lehetett eredményes, ha a társulat minden részvevője tudása legjavát adva teljesítette feladatát, és ugyanakkor nem feledkezik meg társai védelméről sem. És végül a harmadik: csak annyi vadat kell és szabad elejteni, amennyire a közösségnek szűksége van, az elejtett állatnak pedig minden „porcikáját” hasznosítani kell.
Mértékletesség (forrás: http://trofea.ro)
Az ember és a vad kapcsolatát a racionalitáson túl, átszőtték a spirituális tartalmak is. Az istenek, a földöntúli hatalommal bíró lények nem véletlenül öltöttek oly gyakran állati alakot a régi korok embereinek tudatában. Az élő és az elejtett állatot egyaránt tisztelet illette meg, már csak azért is mert elődeink szentül hitték, hogy az állatok lelkének hatalma van a sorsuk felett (és olyan népek is vannak akik máig ezt hiszik). Szinte minden népnek volt totemállata. A vadászközösségek, később különböző vallások és azok papjai az áldozati állatok vére, pusztulása révén az istenekkel keresték a kapcsolatot.
(forrás: http://pinegreenwoods.com)
Vannak általános erkölcsi szabályok, illetve elvárások, és vannak úgynevezett szakmai etikák. A vadászok (a vadászati gyakorlat) erkölcse, azaz a vadászetika a szakmai erkölcs egyike. A vadászetika tartalma folyamatosan bővült az elmúlt századok során. Ma a vadász és a természet, a vadász és a vad, a vadászok egymás közötti, valamint a vadászok és a nem vadászok (pl. a vadászok és a gazdálkodók, vadászok és természetvédők) viszonyát hivatott szabályozni.
Az erkölcsi elvárások, mint közösségi normák, a mindennapok történései, a személyes példamutatás, a személyes kapcsolatok baráti és tábortűz melletti beszélgetések útján öröklődnek nemzedékről nemzedékre. Emellett a vadászatot, mint minden más emberi tevékenységet, a törvények és az erkölcs együttesen szabályozzák. Úgymond a törvény kívülről fenyeget, az erkölcs belülről vezérel. A törvény és erkölcs nagy felületeken átfedésben van egymással, az erkölcs felelősségi köre azonban mindig nagyobb, míg a törvény az erkölcs minimuma.
Tradíció (forrás: http://express.co.uk)
A sajtó és a közvélemény ma különösen kritikusan figyeli a vadászokat és többnyire azokra az eseményekre reagál (joggal), amelyek „szenzáció számba” mennek és sértik a közízlést. A vadászerkölcs (talán) valamennyivel jobb, mint a társadalom általános erkölcsi állapota, hiszen viszonylag kevesen vadásznak és a fegyvertartás szigorú szabályai is szelektálnak, de sohasem lehet független attól. Az a tény is kedvezőtlen hatású, hogy a vadászok közel fele új vadásznak számít, és nem járták ki a vadásszá válás iskoláját. Így tudásban és tapasztalatban is alulmaradnak elődeikhez képes. Valamint a közösségek sem elég erősek, márpedig az erkölcsi normák megsértőit a közösségeknek kell(ene) a figyelmeztetés, a megvetés, végső soron a kiközösítés eszközével fegyelmezni.
Trófea (forrás: http://huntinginafrica.co.za)
A 21. században sem lehet kérdés, hogy kell-e, szabad-e vadászni. Ez társadalmi szűkség és érdek, de a vadászat etikájának és kultúrájának a milyensége azonban valóban olyan kérdés, amelyet folyamatosan napirenden kell tartani, világszinten! Hiszen mára fontos szempont lett az állatvilág védelme, miközben a vadásztársadalom az etikátlan vadászat fogalmát itthon és a távoli szavannán egyaránt kimerítik. A békés magyar erdőben (bosszúból) kilőtt túrázó kutyája, vagy éppen a pénzért vadászható egzotikus állatok kilövése egyértelműen csorbítja a vadászat alapelveit, minek következtében ez a tradicionális tevékenység elveszti értelmét és csak egy hatalmi, öncélú, értelmetlen öldöklés szintjére süllyed. A trófea hajdan a sikeres vadászat jele volt, mára inkább a beteljesülés tárgyiasult formája, amivel az újdonsült "vadászok" díszíthetik házukat, fényképalbumukat vagy éppen Facebook falukat. A vadászatot a kultúra és az erkölcs emelte fel az egyszerű zsákmányolás szintjéről a nemes szenvedélyek és a vadállomány felelős kezelésének társadalmilag is igényelt és elismert szintjére, és a jövőben is csak a kultúra és az erkölcs tarthatja fenn.
Források:
http://www.omvk-somogy.hu/node/38
http://vadasz.info.hu/etika/etikaikodex.html
Rubicon (2009/7) Csányi Sándor:
Fenntarthatóság és tervszerűség a magyar vadgazdálkodásban
