A világ leghasznosabb szakmáját tanulom. Generációkon át féltve őrzött titkokat sajátítok el, amelyeket korábban csupán a bölcs uralkodók ismerhettek. Bizony: kommunikáció szakos vagyok! E mesterség tanoncaként szembesültem az igazsággal, hogy a tiszta és érthető szöveg tündöklő kincs. Egy jól megfogalmazott üzenet többet ér ezer szónál! ...vagy valami ilyesmi.
Az mindenesetre bizonyos, hogy a félrecsúszott mondatok, valamint azok szerencsétlen értelmezései, áldozatokat szednek. A zavaros kommunikáció okozta már egy Canterbury-i érsek halálát, két repülőgép összeütközését és számtalan más tragédiát.
Kisebb katasztrófa talán, de az érzékeny magyar közbeszédet hamar bejárta a hetedikes irodalomtankönyv kusza szövege a "nyugatimádat”-ról. Vajon tényleg az ideológia olajában félig átsütött nyers badarságról van szó vagy létezik egy ennél unalmasabb magyarázat?
Forrás: Kettős Mérce Facebook
A Nyugatimádat Napjainkban akárhogy is nézzük gyenge fogalmazvány. A részek közötti kapcsolat homályos. Alighanem az író egy liszergikus glosszát szeretett volna, amelynek húsbamaró igazsága rávilágít a materialista fogyasztói társadalom bizonyos hiányosságaira.
Pechére az általa kritikával illetett trendek legtöbbje nemhogy idejétmúlt, de soha nem is létezett. A hétköznapinak beállított Disneylandbe való látogatásnál talán csak a CNN nézése áll messzebb a magyar valóságtól. Se pénze, se nyelvtudása nincs a lakosságnak ilyen hóbortokra. Az MTV vagy a “microsoftos játékok” ugyanannyira értelmezhetetlenek a mai YouTube-on és tabletes appokon nevelkedett generációnak, mint a Nikeban járás menősége. Ha már mindenképpen cipőkkel dicsekszik egy kisiskolás akkor az a Tisza lesz. A kapcsolódó feladatban megemlített fax készülék végleg megkoronázza a habostortát: a szerző egyszerűen nem ismeri a korszellemet.
Szakmailag szerintem védhetetlen, hogy egy olyan szerző írjon irodalomkönyvet, aki számára ismeretlen célközönségének a világa. A mondanivalójában - legalábbis, ha az én értelmezésem helyes - viszont nincs kivetnivaló. A Nyugatimádat Napjainkban ugyanis nem a nyugati világ kritikája, épp ellenkezőleg: a magyaré. Ez az első mondatból derül ki.
Egyelőre úgy tűnik, ma még nem az igazságosabb társadalom és az igényesebb kultúra iránti igény érvényesül sok embernél, hanem elsősorban a fogyasztási szokások átvétele.
A kontextusból akár arra is következtethetünk, hogy a nyugati társadalmak “igazságosabbak” és befogadóbbak az “igényesebb kultúra” iránt, azonban sokan nem ezeket az attribútumokat veszik át, hanem csupán a fogyasztási szokásokat. Ha elfogadjuk ezt az értelmezést, akkor a fenti szöveg a felületességet kritizálja. Azt, hogy sokan csupán a látványos szokásokat veszik át, nem a magasztos gyakorlatokat.
Ezzel összecseng a könyv egy másik részlete a Felzárkózás Európához
Ha változtatni akarunk életünkön, helyzetünkön, szokásainkon, legtöbbször mások példája lebeg a szemünk elôtt. A reformkor vezéralakjai is gyakran tanulmányozták a nyugati példákat [...]
Bizonyos mértékben szomorú, hogy a tankönyvet megbélyegezték a nyugatellenességével, hiszen immár mindegyik ködös félmondatra rá lehet sütni, hogy "na tessék, kösz Orbán!". Ezt teszi például a Vastagbőr is, a Szondi két apródjához tartozó feladatnál. A vers - mint remélem, mindenki számára ismert - a hűségről szól.
Forrás: Vastagbőr
Esetünkben tehát alighanem az a lecke célja, hogy a diákok megbeszéljék a tanárral, hogy a szolgalelkűség egy morálisan helytelen dolog, és negatívan szemléljék azt a kétségtelen tényt, hogy a magyar társadalomra ez jellemző.
Megértem, hogy első olvasatra miért váltott ki ekkora felháborodást az ügy. Másodikra, higgadtan végiggondolva még mindig lehet okunk a morgásra, hiszen a szöveg igénytelen, gyenge színvonalra utal. Az idézett részlet közlendőjével viszont nem lenne gond, ha az tisztán és érthetően lenne megfogalmazva. Más szavakkal: ez nem politikai vagy értékrendbeli kérdés, hanem szakmai.
A 444 friss összeállítását elolvasva pedig kijelenthetjük: itt bizony súlyos gondokról van szó.
