Más profi újságírókhoz hasonlóan mi a Corvinus Hallgatói Médiaközpont lelkes tanoncai is ácsingózunk az exkluzívokért. Különös öröm volt számunkra abban a hitben élni: José Manuel Barroso interjút ad nekünk.

Július elején kezdtek el terjedni a folyosói pletykák a bizottsági elnök díszdoktorrá avatásáról. Hamar kiderült: a szerkesztőségünk szomszédságában lévő Kommunikációs Iroda szervezi az eseményt. Főszerkesztőnk buzgó lobbitevékenységbe kezdett. Volt egy javaslata:

Eredeti kép: nyugat.hu

Barroso stábja hajlandónak mutatkozott. Történelmi lehetőség kínálkozott a Közgazdásznak, Magyarország legrégebbi egyetemi lapjának. Szeptember elsején megtudtuk: rábólintottak az interjúra. Kiment a kör e-mail. Egy riporter, egy fotós és egy videós szorgosan elkezdett készülni a nagy dobásra...

Közben érezhető feszültség uralkodott a Corvinuson. A rendőrségen egy magánszemély a hónap elejétől egészen októberig tüntetést jelentett be a Főépület elé. Az a hír járta, Vajnai Attila lehetett az ismeretlen. Az Európai Baloldal pártvezetője mostanában kifejezetten odafigyel intézményünk sorsára. Rendszeresen autonómiánkért aggódik, ami eléggé tudathasadásos állapotot okozhat egy Kádárt tisztelő kommunistának.

A tömegdemonstráció azonban elmaradt. A magánszemély lemondta a területfoglalást. Rögtön utána viszont egy újabb bejelentés érkezett. Ezúttal szeptember 11-ére, Barroso látogatására időzítve.

A bizottsági elnök környezetéből ekkortól kezdve kevésbé reménykeltő visszajelzések érkeztek. Az interjú lehetősége egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Néhányan annak a félelmüknek is hangot adtak:

Mi van, ha Barroso lemondja a látogatást?

Természetesen ennek veszélye nem állt fenn, ám amikor több hónapos szervezés előz meg egy látogatást, akkor a legkisebb probléma is felértékelődik. Vajon a tüntetők a helyszín választásakor gondoltak arra, hogy kinek okoznak kárt ezzel? Flmerült-e bennük, hogy a tiltakozásra sokkal alkalmasabb színterek kínálkoznak?

Furcsa, hogy akik annyira aggódnak egyetemünk önrendelkezési jogáért, minden alkalmat megragadnak arra, hogy intézményünk dolgozóinak idegeit feszegessék.

A demonstrációjukkal persze nemcsak minket, hanem idoljukat, Marxot is szembeköpték. Lehet vitatkozni persze, hogy mindenki Karcsija hogyan vélekedne a transzatlanti kereskedelmi megállapodásról, hiszen a kommunizmus atyja kifejezetten utálta a szabadkereskedelmet. A protekcionalizmust viszont még annál is jobban. Úgy gondolta, hogy a dolgozóknak teljesen mindegy, ki használja ki őket – a honfitársuk vagy valami idegen. A védővámról megfogalmazott véleménye pedig igazán frappáns:

A külföldi kukoricát védővámmal terhelni aljas dolog, az emberek éhezésére való spekuláció.

És akkor még a tüntetésen újra felhozott szoboráthelyezés mögötti politikai nyomás többszörös cáfolatáról már ne is beszéljünk...

Hiába a parádézás minden logikátlansága és értelmetlensége, a kár már megtörtént. Csütörtökön már tudtuk: interjú biztosan nem lesz. Ekkor még reménykedtünk abban, hogy a székfoglaló utáni sajtótájékoztatón lesz alkalmunk egy kérdésre.

Végül a sajttáj helyett a fogadás és a sajttál következett, ahonnan a késésben lévő Barroso hamar lelépett. Kifelé menet az információéhes újságírók kameráinak kereszttüzében nyilatkozott pár semmitmondó választ, köztük olyat is, ami szóról szóra megegyezett a beszédében elhangzottakkal.

Valószínű, nekünk sem mondott volna eget rengető újdonságokat és igazán exkluzív információkat az Európai Bizottság leköszönő elnöke. Mégis szomorú vagyok. Csalódott. Annyi más helyet választhattak volna a hisztire a kommunisták. Miért épp a mi nagy lehetőségünket kellett keresztülhúzniuk?