Eszmecsere a művészekkel, közös bulizás és a berlini fal leomlásának 25. évfordulója. Negyedszer rendezték meg a Millenárison az Art Market Budapestet.
Közel 20 ország, több mint 500 művészének több ezer alkotását lehetett megtekinteni múlt héten csütörtök és vasárnap között Magyarország legnagyobb kortárs kiállításán. A 6000 négyzetméteres területet esztétikusan osztották fel: az egyes kiállítóterek labirintusként olvadtak egymásba. A látogató így maga fedezhette fel a köré rendezett művészetet. Minden galériának megvolt a saját hangulata, mondanivalója, stílusa.
Kelet-Európa vezető kortárs művészeti vásáráról lévén szó remek alkalmat kínált a kulturális élményre vágyó közönségnek, a művészeknek, műgyűjtőknek és a galériáknak az egymással való találkozásra. Számomra ebben rejlik az esemény varázsa. A kiállított tárgyak megszűnnek színes vászon- vagy papírdarabokként létezni, mi több az alkotó személyisége által élettel telivé válnak és belopják magukat a szívünkbe. Nem csupán puszta megmagyarázhatatlan, groteszk tárgyakat, gnóm szobrokat láthattunk, hanem észrevehettük a művei mellett idegesen strázsáló, épségüket féltve őrző házsártos, zsémbes szobrászt is.
Találkoztam az üveginstallációit különböző nézőpontokból bemutató és a fény felé forgató lelkes művésszel, a galéria tulajdonossal, aki nevetve mesélt arról, hogyan kell "Isten-csapdát" építeni. Az ilyen élmények tették emberközelivé, személyessé számomra az Art Marketet.
A festmények megszűntek a hófehér falon szabályosan felsorakoztatott, kínos mértani pontossággal elrendezett megfejtetlen üzeneteknek lenni: a tétova, értetlen szemlélőhöz odalépő és vele játszi könnyedséggel beszélgetésbe elegyedő, életvidám, bohém festő elmagyarázta gondolatait, egyszerre kitisztult a homály, fény derült a kép történetére és mondanivalójára.
A leginkább Ahmet Güneştekin festményei nyűgöztek le, már korábban is csodáltam a festő munkáit, de eddig csak fotókon láttam őket. A kiállításon viszont ámulatba ejtett műveinek harmóniája; és a mesék, az ősi legendák misztikus világát megjelenítő képes történetei.
A szervezők számtalan érdekes programmal igyekeztek a művészetet izgalmasan bemutatni, a szakmai beszélgetéseken kívül film- és könyvbemutatókat, interaktív művészeti játékokat és tárlatvezetéseket is szerveztek. A kerekasztal beszélgetésekre vezető művészeti szakembereket hívtak, s olyan témákat elemeztek, mint a kelet-európai galériák sikerének esélyei a nemzetközi kortárs műtárgypiacon, vagy a 2014-ben megjelent új eszközöknek és kereskedelmi technikáknak a szerepe a művészeti iparban és a művészeti gazdaságban.
A berlini fal lebontásának 25. évfordulója alkalmából az esemény vendégvárosa Berlin lett. A vásárral párhuzamosan BERLinBUDAPEST címmel művészeti fesztivált is rendeztek. A program keretében a német főváros számos művészének munkái kerültek az érdeklődők elé.
A 25 évvel ezelőtti berlini események által inspirált kollekciókat is bemutattak. A Balart és az Art Market Budapest a ruhatervezés és a művészet összekapcsolására a témában meghirdetett divattervezői versenyére beérkezett legszebb pályamunkákat állították ki a rendezvény megnyitóján.
Szabó Zsuzsanna: Mit látunk keletről? - részlet a nyertes kollekcióból
Szintén a jubileum kapcsán konferencia beszélgetést is tartottak, amely az elmúlt két és fél évtized alatt bekövetkezett társadalmi változások hatását elemezte a kortárs képzőművészet szempontjából.
Külön tetszett, hogy az Art Market minden napján a BERLinBUDAPEST Disco és a BERLinBUDAPEST Gasztro programjait több helyszínen, a Lumen Kávézóban, a Szimplában, a Brody Studiosban, illetve a Telepen is megrendezték, így lehetősége adódott a művészet iránt érdeklődőknek együtt sörözgetni, vagy akár bulizni is a rendezvény további résztvevőivel.
Kísérő kiállításként szeptember 30. és október 12. között a Millenáris Parkban különböző szobrokat és installációkat állítottak ki, hogy a szobrászatot is újra felfedezhessük. A parkban nézelődve olyan érzésem volt, mintha a Jardin du Luxembourg XXI. századi, modern változatában sétálgatnék, gyerekek szaladgáltak, szerelmesek édelegtek és baráti társaságok nevetgéltek a leginkább konstruktivista alkotások között.
Az Art Market Budapest 2014 csodálatos élményt nyújtott, megjelenítette a kortárs művészet lenyűgöző világát. Aki eljött, az a múzeumok sterilitása helyett egy nyüzsgő, élettel teli környezetben, akár bort szürcsölgetve nézelődhetett és cseveghetett a galéria tulajdonosokkal vagy a művészekkel. Egy percig sem kellett kellemetlenül éreznie magát, még ha nem is volt művészettörténész vagy műgyűjtő. Remélem a következő Art Market Budapest is hasonlóan sokszínű és interaktív programokkal, illetve innovatív kezdeményezésekkel várja a művészet iránt érdeklődőket.
Szabó Mónika