Lehet-e nagyobb bigottság, mint egy katolikus hívőnek azt képzelni: ő jobban ismeri a vallását, mint a felszentelt pápa? 

Még sosem hallottam olyat, hogy bárki hirtelen felindulásból hagyta volna el hitét. Mindig is úgy képzeltem, hogyha valaki vallástalanságra adja fejét azt egy lassú folyamat végeként teszi. Lehet tévedtem. A jobbegyenes magát katolikusnak valló bloggerének egy mondat elolvasása elég volt ahhoz, hogy búcsút intsen mindennek, ami szent.

Ferenc pápa ugyanis azt találta mondani, hogy még a párbeszédre is hajlandó lenne a dzsihádistákkal, ha azzal véget lehet vetni a térségben a szenvedéseknek. A szerző annyira felháborította ez a "persze szóba is állok velük, ha ez segít" szintű vállrándítás, hogy rögtön a "végzetesen ostoba" vagy a "nagyon gerinctelen" jelzők között kezdett el vacilálni, hogy vajon melyik is illhet Krisztus földi helytartójára.

Ilyet egészen egyszerűen nem mondhat keresztény ember, keresztény vezető pedig végképp nem. A pápától ilyet hallani pedig egyenesen vérfagyasztó.

 – írja az ominózus kijelentésről a karosszék keresztény, aki valamiért nagyon gyűlölheti az Iszlám Államot. Hordaként, mészárosokként és vadállatokként hivatkozik rájuk, szavaival jelzi, hogy még az emberi mivoltukat se hajlandó elismerni. Igazából már ezt a részét nem értem. Tényleg embertelen barbárság, amit az ISIS művel, de miért kell innen Európa közepén a lelkünket mérgezni miatta? Nem lehetne egyszerűen racionálisan megállapítani, hogy undorító, amit csinál? Miért kell szenvedélyes gyűlölettel viseltetni iránta? Nem, mintha az ilyen érzelmek birtoklása túl keresztényi lenne.

Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket

– mondta Jézus (lásd Máté 4:55), akinek szerintem különösen ideillőek szavai. Ferenc pápa ugyanis nem csinált mást, mint megismételte a Tanítást. Kicsit furcsa, hogy valakit annyira elvakítson a démonizált ellenségkép iránti gyűlölet, hogy a saját hitének alaptételeit képtelen legyen felismerni.

Persze a szerző már korábban sem volt megelégedve a Szentatya tevékenységével.

Jó pár teológiai kérdésben eddig sem értettem egyet vele.

– írja, mintha ez csak olyan hétköznapi dolog lenne. Általában cetliket szoktak szögezni a falra vagy ilyesmi, de ritkán fordul elő, hogy így simán odavetik, hogy "nem értek egyet az egyházfőmmel, de nem nagy ügy". Ráadásul míg mondjuk Luther Márton papként valószínűleg idejének a jelentős részét a Biblia olvasásával és értelmezésével töltötte, addig szerzőnk nem hiszem, hogy állandóan a Szentírást tanulmányozásával lenne elfoglalva. Éppen ezért számomra furcsa és egyben ijesztő a saját tévedhetetlenségébe vetett makacs hit, a szerénység teljes hiánya. A pápa állandóan a teológiával foglalkozik, a pökhendiség legmagasabb szintje egy egyszerű katolikus részéről azt gondolni, hogy jobban ért hozzá.

Persze lehet ebben is tévedek. Talán a kereszténység valójában nem is a megbocsátásról és szeretetről szól, mint eddig hittem, hanem a bűnösök iránt érzett gyűlöletről, a kirekesztésről és kárhoztatásukra hagyásáról?