Beteszem a YoutTube-on a Classic Christmas Song listát, hangolódni próbálok. A gyertyák megvannak, az Advent elnevezésű párologtató is, már a Reszkessetek betörők!, és az Igazából szerelem is be van készítve, mint az elektronikus kályhák mellett az aprított fadarabok.

Mintha mindenki hajkurászna valamit maga előtt, keresni próbáljuk a karácsonyi hangulatot, a tökéletes fát, a legszebb mézeskalácsot. De valami mégsem az igazi: azon gondolkodom, mi lehet az oka, hogy nem tűnik igazinak az idei karácsony (sem?), vagy mi az, ami átkötés lehetne a gyerekként megélt szenteste, ajándékvárás, és felnőttek karácsonya között.

Fogjuk az időre a változást. Végül is, mi magyarok nem vagyunk hozzászokva az öt-tizenöt fokban való karácsonyhoz, még mindig téli álmot alszunk, és bejgli-nyál csorgatva várjuk azt a misztikus elnevezésű fehér karácsonyt.

Aztán persze ott voltak a vizsgák, hát kinek volt ideje ilyenkor a karácsonyra és a négy égő gyertyára fókuszálnia? Várni valamire, várni… a türelem most annyira sem divat, mint a Bridget Jones-os Mark Darcy rénszarvasos kötött pulóvere.

Vagy azt mondjuk, biztosan az elhúzottság miatt van, hiszen a plázák, nagyobb üzletek már november elején megkezdték a karácsonyi marketinget. Idén is agyonhallgathattuk a Rockin’ around the Christmas tree-t a hipermarketekben; az összes üzletben nagy a karácsonyi akció: elkezdődött a fekete péntek. (Talán ez elsüllyesztette a fehér karácsonyunkat? Talán ő lenne a mi Grincsünk?)

A fekete péntek hazánkban még új fogalom, ami természetesen az USA-ból indult ki. Hivatalosan a Hálaadás után következő péntek, a karácsonyi vásárok kezdete, ami a legnagyobb bevételi forrás az üzletek számára. Sok amerikai szabadnapot is vesz ki erre a napra, hogy elvégezzék, vagyis megkezdjék ünnepi vásárolni valójukat. A legnagyobb üzletek huszonnégy órán át nyitva tartanak fekete pénteken. Érdekesség, hogy az elnevezés egészen a 19. századik nyúlik vissza, akkor pont az ellenkezőjét értették alatta, az első pénzügyi válság elnevezése volt.

A válságot, úgy ahogy átvészelve, a legtöbb cég óriási pénzt fektet a karácsonyi marketingbe. Mi pedig szépen fogyasztjuk (fizikailag is) a karácsonyunkat. Imádjuk, élvezzük és megvesszük az „akciós” szaloncukrot, a csillogó-villogó fényeket, a milkás mikulást, a különkiadásokat (nem beszélve a Starbucks szezonális kávékülönlegességeiről), a forralt bort. Csak a hangulat hiányzik, az, amiért valójában költünk, és amit árulnak nekünk.

Egyesek úgy vélik, a baj az, hogy túlságosan elénk van téve minden, közhely a közhelyről is írni, beszélni. Van, amin már Michael Bublé karácsonyi CD-je sem segít. De hogyan lehet mégis meghitt karácsonyt varázsolni magunknak, ha már semmilyen külső kínálat nem adja meg? Hogyan válunk mi is a rocksztár Billy Mackből azzá, aki visszafordul Elton John bulijából?

Azt mind tudjuk, hogy nincs két ember, aki ugyanazt tapasztalja meg a világból. Ezért talán nem lehet egyforma karácsonyfelfogásról vagy -hangulatról sem beszélni. Egy régi ismerősöm valamiért minden karácsony előtt újraolvassa Albert Camus-tól A pestist. Azt hiszem, ennél kevésbé karácsonyiabb könyvet nehezen tudnék elképzelni. Mégis neki ez hozza meg az ünnepi érzést nem a giccsekbe borított karácsonyfa-csillagszóró párosítást.

Választ nem tudok és nem is akarok adni arra a kérdésre, mi az, ami az, amitől át lehet élni és nem csak vészelni ezt az ünnepet.

A szokások ellen persze lehet kifogás, de akármennyire is közhely, gondoljunk arra, nekünk van – szerencsés esetben − zserbónk, kivilágított kettes villamosunk, van halászlevünk, utolsó pillanatban megvett karácsonyfánk, van gyönyörűen feldíszített Andrássy utunk. Az Adventi gyertyák fénykörében én megtaláltam a Csendes éjt.