Dr. Wisinger István Pulitzer- és Aranytoll-díjas újságírót, médiaszociológust, corvinusos vendégoktatót kérdeztük a közelmúltban Simicska Lajos és Orbán Viktor között kirobbant konfliktusról.

Ön hogyan definiálná a médiaháború fogalmát?

Médiaháborúnak tekinthető például az 1989-es román forradalom, ahol a román televízió nemcsak részese volt, hanem helyszíne is a háborús eseményeknek. A másik változata az, amikor a médiaeszközök egymással háborúznak.

Annak idején a Watergate-ügy esetében nem a sajtó buktatta meg Nixont, hanem a nyilvánosság. A nemzetközi média történetében – tudomásom szerint – soha nem fordult még elő, hogy egy regnáló miniszterelnököt nyilvánosan, ilyen durván és alantas módon támadta volna meg egykori legjobb barátja. Ez az esemény bevonult a médiatörténetbe, azért, mert a magyarországi társadalmi helyzet odáig süllyedt, hogy ez az egész nyilvánosságot kaphatott.

Véleménye szerint a jelenlegi magyarországi események nevezhetők-e médiaháborúnak?

Én nem tekintem ezt a méltatlan közéleti cirkuszt médiaháborúnak. Itt valójában a gazdasági és politikai hatalom újrafelosztása zajlik. Ennek során a médiapiac intézményei is eszközzé váltak. Magyarországon 1989. június 4-e óta egy nap szünet sem volt, hogy a politikai pártok ne harcoltak volna a média megszerzéséért, uralmáért, hatalomban való felhasználásáért.

Mi lehetett Simicska Lajos kirohanásának indíttatása? Mi lehetett a konfliktus gyökere?

Erről csak feltételezéseket tudok mondani. Mint tudjuk, ez az egész konfliktus egy korábbi beszélgetésükre vezethető vissza. A választások után egy olyan politikai ellentét jelentkezett, ami Simicskára nézve anyagi következményekkel is járt. Az eset óta eltelt tíz nap alatt az üzletember először a Szerencsejáték Zrt.-beli 250 millióját vesztette el. Másodszor nem ő, hanem Szijjártó Péter édesapja nyert egy tenderen, aki eddig – Simicska mögött – mindig a második helyre szorult. Ez már 500 millió forint. Ha pedig bejön az egykulcsos médiaadó, az az eredeti 600 millió helyett körülbelül 1,2 milliárd pluszkiadást jelent. Ha hozzáadom az 500 milliót, Simicska már vesztett 1,7 milliárd forintot. Ennek gyökere az lehet, hogy Simicska kiváltságos pozícióját meg akarják szüntetni. Megdöbbentő módon ezeket a konfliktusokat már nem tudták párton belül tartani, és nyilvánosságra kerültek.

Mit gondol, milyen következményekkel számolhatunk a közéletre, illetve a médiaszíntérre nézve?

Mivel az internetes és a nyomtatott sajtó is jórészt csak találgatásokba bocsátkozik, én is ahhoz a táborhoz csatlakozom, hogy a következmények – egyelőre – beláthatatlanok. Amióta megszavazták a médiaadót, úgy tűnik, elindult egy belső harc, ráadásul a kormánypárton belül generációs háborúk vannak, a Fidesz összezavarodott. Attól függ, hogy milyen irányba megyünk, hogy Simicska kiteríti-e a kártyáit. 

Jelen állás szerint a kormány egységesen öt százalékra csökkentené a reklámadót. Mi állhat a reklámadó enyhítésének hátterében?

Ahogy Lázár János elmondta, az enyhítés hátterében az áll, hogy az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen, ha a reklámadó sávos formában marad meg, mivel ez ellentétes az uniósalapelvekkel. Tehát ezt kénytelenek elfogadni. Ezenkívül az RTL Klub által indított híradós kampány elég mély sebeket okozott. Összefoglalásul: én úgy érzem, hogy ezt az egészet a magyar médiapiac szereplői kissé felturbózták.

Az egykulcsos reklámadó elfogadása esetén Ön szerint a jövőben változik-e az RTL Klub híradójának hangvétele?

Szerintem igen, szép csendesen változni fog. Úgy gondolom, az RTL Klub van olyan profi, hogy azt a látszatot fogja kelteni, hogy kritizálja a hatalmat, miközben ez a nyílt, kampányszerű kritizálás enyhülni fog. Ez egy természetes folyamat; az RTL Klub milliárdokat takarít meg, a sikeres alkut pedig egész biztos valamivel viszonoznia kell. Azonban itt nem is igazán a pénzről van szó, hanem az elvről – és az RTL mögött áll az Európai Unió is.

Ön mit gondol a közmédia átszervezéséről?

A közmédia átszervezése önmagában teljesen elfogadható dolog, a BBC-nek is számos csatornája van. Egy nemzeti televíziónak, amelyet 80 milliárd forint közpénzzel támogatnak, minimum öt csatornával kell rendelkeznie, így Magyarország esetében is indokolt, hogy ha a közmédia állva akar maradni a médiapiacon, akkor növelje kínálatát. A helyzet viszont az, hogy az MTV – mely jelenlegi formájában nem túl korszerű intézmény – pillanatnyilag a hazai televíziózás történetének mélypontján van: ami a nézettségét illeti, olykor tartósan 10% alatt bukdácsol. A Viasatnak lassan dupla annyi nézője van, mint a Magyar Televízió 1-es csatornájának. Továbbá az, hogy kinevezik a Dunát nemzeti csatornának, az egy pitiáner agyrém, és a hozzá nem értés bizonyítéka. Tessék megnézni a Duna nézettségét: tragikusak az adatok!

Hogyan vélekedik a köztelevíziós hírcsatorna indításáról?

Van Hír TV, ott az ATV, fogható a BBC, továbbá a rengeteg internetes portál, amelyek jobbak, mint egy hírcsatorna, hiszen egy hírtelevíziónál máshogy zajlanak a hírperiódusok még akkor is, ha a „breaking news”, tehát az „adásmegszakítás” ma már nálunk is hagyomány. Márpedig ha az ember friss híreket szeretne megismerni, elsősorban az interneten keresi.

Egy esetlegesen újonnan kialakuló jobboldali platform tud-e, illetve képes-e oknyomozó anyagokkal előállni?

Természetesen! Lesz olvasótábora, lesz nézőközönsége, mert van egyjobboldali szavazótábor, amely – akárhogy is számolunk – legalább 1,2 millió ember.

Szalai Réka

(Az interjú a márciusi Közgazdászban nyomtatásban is megjelenik, amelyben kiemelten foglalkozunk a médiaháborúnak nevezett közéleti cirkusszal.)