AIESEC Global Talent program
Nemzetközi szakmai gyakorlat

Az AIESEC idén is lehetőséget nyújt az Corvinus egyetem hallgatóinak, hogy külföldi munkakörnyezetben kipróbálják magukat a szervezet Global Talent szakmai programján keresztül. Programunk keretében rengeteg lehetőség közül választhatnak, főképp a kis- és középvállalkozások gyakornoki pozíciói közül, emellett start-upoknál és multiknál is elhelyezkedhetnek. Értékes munkaerőpiaci versenyelőnyre tehetnek szert, mindemellett nemzetközi kapcsolati hálójukat is bővíthetik.

Szeretnénk ösztönözni a hallgatókat arra, hogy nyissanak a gyakorlati programunk felé, hiszen már sokaknak segítettünk a program által megismételhetetlen élményekre szert tenni. Mi sem mondhatná el ezt jobban, mint egy volt gyakornokunk élménybeszámolója:


„Kereskedelem és markeaisec_1.jpgting szakos hallgatóként nem állt távol tőlem a piackutatás, ahol az egyetemen tanult elméleti tudást jól tudtam használni. Örültem, hogy a munkám során átültethettem az ötleteimet a gyakorlatba, mert a munkahelyem ehhez biztosította a platformot és támogatást nyújtott. Nagyon jó élményekkel és tapasztalatokkal tértem haza az AIESEC szakmai gyakorlatomról, és mindenkinek nagyon tudom ajánlani, mert tényleg egy életre szóló élmény, és számomra is meghatározta az érdeklődési köröm elmozdulását és a szakmai fejlődésemet.”

Kugler Tímea

 

A Global Talent program iránt érdeklődők a részletekért és további területekért (IT, Finance, Business Administration, Human Resources stb.) felkereshetik honlapunkat, (http://bce.aiesec.hu/hallgatoknak) illetve várjuk az érdeklődőket személyesen az E21-es irodában vagy kérdéseiket a  matekis926@gmail.com e-mail címen!

süti beállítások módosítása