Az Erzsébet téri Design Terminálban több, mint száz érdeklődő előtt zajlott a találkozó, melyen mind az oktatói-hallgatói, mind a piaci oldal képviselői kifejthették véleményüket. A beszélgetésnek a kormány azon szándéka szolgáltatott aktualitást, hogy átalakítaná a magyarországi kommunikációs képzést, esetleg részben vagy egészben megszüntetné a területet érintő alapszakokat.
– Abszurd – ezzel a szóval jellemezte a kommunikáció szak eltörlésére vonatkozó felvetést Horányi Özséb, a Corvinus Egyetem professor emeritusa. A kommunikációs képzés létjogosultságának megkérdőjelezése szerinte a rossz társadalmi szerkezetről és a sztereotípiákról szól: a rendszerváltás előtt például a népművelők számítottak bűnbaknak. Azt azonban elismerte, hogy az egyetemi képzés nem fedi le teljesen a piacon alkalmazható tudást, ezt pedig felül kell vizsgálni. Hozzátette azt is, hogy a diplomás kommunikátornak adekvát társadalomképpel kell rendelkeznie, ehhez pedig elengedhetetlen a BA-képzés, a specializálódásnál pedig sokkal fontosabb a rugalmasság és a nyitottság.
Részben osztotta csak ezt a nézetet Sámson Dorottya, aki a profession.hu állásközvetítő portált képviselte a találkozón. Véleménye szerint nagyon is fontos lenne a hallgatók szakosodása, akár már az alapképzés ideje alatt. Emellett komoly munkaerőpiaci problémának tartja a kellő motiváció és elhatározás hiányát a hivatásos kommunikátorok esetében, akik éppoly felelősek sorsuk alakításában, mint a cégek és az egyetemek. Azzal viszont ő is egyetértett, hogy a képzés megszüntetése teljes képtelenség.
–Nonszensz, de megtörténhet – mutatott rá Bajomi-Lázár Péter, a Médiakutató főszerkesztője arra, hogy a közvélemény eleinte a vasárnapi zárva tartást sem kezelte komoly kérdésként. Leszögezte, hogy a kommunikációs szakemberek feladata nem a GDP növelése, hanem a társadalom minőségének meghatározása. A haszonelvű megközelítés tehát nem célravezető ebben a kérdésben, de folyamatos megújulásra minden tudományágnak és képzésnek szüksége van, ez alól pedig a kommunikációtudomány sem kivétel.
A permanens fejlődés fontosságát Mentes Endre, az ACG Reklámügynökség ügyvezetője is kiemelte, mondván: „ezt a szakmát háromévente újra kell tanulni”. Tapasztalata szerint a valós tudás a rutin, és a konkrét elképzelés számít, nem pedig papír, ebben pedig a kommunikációszakosoknak van hová fejlődniük. Azt is hozzátette azonban, hogy ha a probléma gyökereit akarjuk megtalálni, akkor a felsőoktatásnál mélyebbre kell ásni, mert a gondok korábban kezdődnek. A megoldást egy a munkaerőpiac és az egyetemek közti esetleges konszenzusban látja, ami segíthet a gyakornokoknak elsajátítani a mindennapi munkavégzéshez szükséges problémamegoldó-készséget, mert a mostani gyakorlat az, hogy sokszor „rabszolgaként” dolgoztatják őket a cégek, és amint fizetni kellene nekik, megválnak tőlük.
A szervesítés fontosságát hangsúlyozta Müllner András, az ELTE tanszékvezetője is, aki önkritikusan úgy fogalmazott, hogy a szaknak ki kell lépni az elefántcsonttoronyból, és a gyakorlatorientáltságot kell megcéloznia, hogy társadalmi megítélése helyre billenjen. A kormány érvelését „vulgármarxizmusnak” titulálta, tekintettel arra, hogy mediatizált térben éljük az életünket, így pedig a képzés társadalmi hasznossága megkérdőjelezhetetlen. Ezt Pintér Dániel Gergő, a BME doktoranduszhallgatója kiegészítette azzal, hogy a kommunikációs szakemberek az alapkövei egy médiatudatos társadalomnak.
Az OMD reklám ügynökségtől volt jelen Nyírő Nóra, aki korábban mind a tudományos, mind a piaci szférában szerzett tapasztalatokat. Neki az a benyomása, hogy ritka az átjárás a kommunikációtudomány és a kommunikációs szakma között, és az is legnagyobb részt személyes kapcsolatokon keresztül zajlik. Kollégáival egyetértett abban, hogy az alázatos és motivált hallgatók képesek sikeres szakmai karriert befutni.
Jól látható tehát, hogy a probléma eddig is létezett, a lehetséges kormányintézkedések csak a felszínre hozták azt. A diskurzus során körvonalazódott az a tényállás, hogy ennek a párbeszédnek a megkezdése az egyetemek és a piac képviselői között akkor is időszerű volna, ha a kormányzat nem a közelmúltban lebegteti be az elképzeléseit. Hiába lebeg egy láthatatlan Damoklész-kard a feje felett, ebből a bizonytalan szituációból talán még profitálhat is a kommunikációs képzés, ha időben sikerül tisztáznia saját önmeghatározását és felülvizsgálnia működését.
(A bejegyzésben szereplő fotókat Deák Vera készítette.)
