Sajtóközlemény a nemzetközi tanulmányok szak helyzetéről

corvinuscepuletbelso.jpg

Az utóbbi napokban a felsőoktatásban folyó átalakításokkal kapcsolatban a figyelem homlokterébe került a nemzetközi tanulmányok szak helyzetének a kérdése. Ugyanakkor minden alapot nélkülöznek azok a médiában megjelent információk, miszerint az egyetemeknek három órájuk, avagy akár négy napjuk állna (állt volna) rendelkezésére a szak képzési szerkezetének átalakítására.

Mint a nemzetközi tanulmányok szak – és jogelődje, a nemzetközi kapcsolatok szak – oktatásában évtizedek óta részt vevő, a szak képzési szerkezetét, képzési és kimeneti követelményeit 2005-ben kidolgozó szakértői konzorciumot vezető intézmény, szükségét érezzük néhány tény leszögezésének.

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak egyike a legnépszerűbb szakoknak, jól illeszkedik a magyar kül- és külgazdaságpolitika célrendszeréhez, a világon szinte mindenütt megtaláljuk a megfelelőjét, ráadásul – idegen nyelven oktatva – a külföldi hallgatók számára is vonzó.

Örömmel nyugtáztuk, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén megállapodás született arról, hogy a szak továbbra is meghirdetésre kerül, mégpedig még színvonalasabb, még magasabb minőségű képzés formájában.

A folyamatos minőségfejlesztés eddig is jellemezte a szak oktatását. Egyetemünkön állandóan figyelemmel kísérjük a nemzetközi gyakorlatot, figyelembe vesszük a hallgatók észrevételeit, javaslatait.

A Corvinus Egyetem örömmel vesz részt a nemzetközi tanulmányok szakon folyó képzés minőségének fejlesztésére irányuló további szakmai munkában. Az MRK felkérésére az elmúlt napon néhány más, a szakot oktató intézménnyel közösen megfogalmaztuk azokat a főbb szakmai szempontokat, amelyek figyelembe vételét e munka során fontosnak tartjuk. Ez a munka természetesen széleskörű szakmai egyeztetést igényel, minden érdekelt – beleértve a hallgatókat – bevonásával. Úgy látjuk, ehhez adottak a lehetőségek, s a következő hónapokban – az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV.3.) sz. OM rendelet módosításának részeként – a nemzetközi tanulmányok szak esetében is sor kerülhet a képzési és kimeneti követelmények újragondolására, illetve megújítására.

Dr. Rostoványi Zsolt
rektor

süti beállítások módosítása