A corvinusos hallgatók nem adják az egyetemet

Kedden, mint derült égből villámcsapás röppent fel a hír, miszerint a kormány el akarja adni a Corvinus Egyetem budai campusának területét, valamint az ahhoz kapcsolódó arborétumot, az egyetemet pedig teljesen feldarabolnák. Az intézmény feldarabolásáról szóló különböző pletykákról már 2011 óta jelennek meg cikkek, de az egymást váltó illetékes államtitkárok sosem erősítették meg, hogy a kormánynak lenne bármilyen ez irányú szándéka.

corvinusforum.png

 

Fotó: Kalla Kriszta

A mostani rémhírek megjelenésük után, az egyetem polgárai pánikszerűen osztották meg őket – eluralkodott a döbbenet, mindkét campuson. A közösségi média összes létező fórumán mozgolódni kezdtek a hallgatók, így gyorsan meg is alakult a "Százezren a Budai Campusért" Facebook oldal, amelynek egy nap alatt közel tízezer követője akadt, amely szám folyamatosan növekszik.

Felértékelődött annak a hallgatói-dolgozói fórumnak is a jelentősége, amelyet a múlt héten hívott össze az egyetem vezetése, az akkor még csak az intézmény berkeiben terjedő szóbeszédre reagálva. Ilyen rendezvényre 13 éve nem volt példa, így mindenki érezhette, hogy komoly szükség van a helyzet tisztázására.

A fórumot ma délután rendezték a Budai Campus dísztermében, ahova nem hogy beférni nem lehetett, de még a folyosók és a karzat is tele volt hallgatókkal és tanárokkal. Az eseményre meghívást kapott Palkovics László is, aki azonban nem jött el – ezen nem lepődtek meg se a diákok, se a tanárok. A felsőoktatási államtitkár azzal indokolta távol maradását, hogy szerinte még nincs mit megvitatni az egyetemeket érintő átalakításokról.

Jelen volt viszont az egyetem teljes vezetősége: Rostoványi Zsolt rektor, Pavlik Lívia kancellár, Hegedűs Attila, Hegyesné Vecseri Beáta és Mezősné Szilágyi Kinga – az érintett campus dékánjai; valamint a HÖK elnöke, Kaizinger Tamás Töhötöm is. A különböző beszédek lényege többnyire az volt, hogy senki nem fogja hagyni, hogy hozzányúljanak az egyetemhez. Az arborétum különösen sokat ér, hiszen egy nemzeti közkincsnek számít.

Akadt olyan tanár, aki beszédében könnyeivel küszködve szólította fel a hallgatóságot a kitartásra.

Mindeközben számos kérdőjel lebegett a levegőben, a diákok válaszokat akartak, konkrétumokat. Egyelőre azonban a vezetőség sem tudott tényekkel szolgálni, így annyit lehet tudni, hogy az egyetem eddig semmilyen hivatalos értesítést nem kapott még arról, hogy szét akarnák darabolni a kertészettudományi kart, és arról sem, hogy a campust el akarnák költöztetni. Mindenesetre Rostoványi Zsolt rektor ma a Magyar Rektori Konferencia ülésén találkozott az államtitkárral, és gyaníthatóan szóba hozta a feldarabolásról szóló újabb pletykát is.

Sokan találgattak a jövőt illetően. Néhányan árulkodónak tartják, hogy a kormány korábban főként olyan fejlesztésekre adott pénzt a campusnak, amelyek nem maradandó felújítások, hanem „csomagolható” dolgok, például informatikai eszközök.

A HÖK elnök azonban beszédében kihangsúlyozta, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy a campust ne piszkálják a továbbiakban, hiszen már sok évvel ezelőtt is volt egy hasonló eset, amikor is a diákok eredményesen léptek fel a kormány ellen. Kaizinger Tamás Töhötöm arra hívta fel a figyelmet, hogy tiltakozni kell, és minden fórumot megragadni.

Felmerült többek között az a kérdés is, hogy mit tehetnek jelen esetben maguk a hallgatók? Erre az a válasz érkezett, hogy minden az események függvényében fog alakulni, de első körben mindenki írja alá az online petíciót, ami nemrég került fel az internetre. A budai hallgatók között a közhangulat jelenleg nagyon zavaros, de mindenki nagyon elkötelezett az egyetem egységének megtartása mellett. A fórum, mint közösségi élmény, elég sokat hozzátett ehhez, felemelőnek tartják az ilyen csoportos kiállást.

A megjelentek közül rengetegen felháborodásuknak az arborétum esetleges eladása és beépítése miatt. A tájékozottabbak pedig kifejezetten dühösek, hogy az ügyet a vár felújításával hozzák összefüggésbe, mert ezzel elveheti a figyelmet a lényeges kérdéstől, vagyis hazánk egyik legjobban működő egyetemének feldarabolásáról.

süti beállítások módosítása