A beat irodalom és a hippi kultúra a ’60-as években hódított teret – főként Amerikában –de még ma is erőteljesen kihatnak korunk kortárs költészetére, és az egyre inkább feltörekvő műfajára, a slam poetryre. A témáról a kortárs irodalom egyik megkerülhetetlen alakjával, Závada Péterrel beszélgettem, aki a hazai slam poetry közösség egyik jeles személyisége, és az underground kultúrában magas presztízsű Akkezdet Phiai formáció rappere.

Fotó: Cserépy Krisztina

Miért merítenek a kortárs költők és a slammerek a mai napig a beat irodalomból?

 A beat generációt egy komoly lázadás jellemezte az akkori amerikai társadalmi berendezkedés és a korabeli akadémikus irodalom ellen.  A „lázadás” – mint olyan – egy mindig újratermelődő attitűd, ami a mai költők egy részében is megvan. Emellett a beateknél fontos volt a performance jelleg: a közös zenélések és felolvasások összehozták az embereket. A slam poetry és a kortárs költészet bizonyos vonulatai sok tekintetben hasonlóak ehhez: a kísérletezés mögött a világ megértésének és az emberek összekovácsolásának vágya rejlik.

Mi teszi ma is aktuálissá ezeket az eszméket?

Főként a közösség fontossága és a lázadás. Mindig vannak olyan fiatal szárnypróbálgató írók, akik nem akarnak behódolni annak, hogy folyóiratokhoz küldjék az írásaikat, amit maximum száz ember fog elolvasni. Ráadásul az internet totálisan új platformot nyitott előttük. Így el tudják kerülni, hogy kiöregedett szerkesztők és költők mondják meg nekik, mi a jó. Emellett a beat irodalom alakjaira jellemző volt egy erős szociális érzékenység is, ami bizonyos mai költőkre is igaz. Anno a feketék érdekvédelméről szólt ez, ma szólhat az LMBTQ- közösség jogairól, de a lényeg nem változik.

Elvállaltad a Hair musical újbóli feldolgozásának szövegírását. Mit vársz ettől a feladattól?

A munkára a Mohácsi testvérek kértek fel, és gyakorlatilag szabad kezet kaptam a dologban. Próbálok úgy újat alkotni, hogy ne szakadjak azért el az eredetitől sem. Fontos kérdés az is, hogy lehet aktualizálni a mű kérdéseit. Szerencsére van már tapasztalatom dalszövegírásban –  a saját zenekaromban, az Akkezdet Phiaiban is magam írom a szövegeimet, illetve színházi előadásokhoz is fordítottam dalokat. Az angol eredetiből indulok ki, dalról dalra haladva.

Mia legnagyobb kihívás ebben a feladatban?

A Hair a legtöbb ember számára a Forman-féle filmet jelenti, holott az eredetije egy azonos című, korábbi broadway, majd off-broadway musical volt. Nekünk az eredetiből kell kiindulnunk, ami nem tartalmazza a film híres, kultikussá vált jeleneteit, mint például Berger asztaltánca, vagy a lovaglós rész. Bízunk a nézők nyitottságában, és hogy ez nem okoz majd problémát számukra.

A Hair kapcsán szintén felmerül ugyanaz a kérdés, mint a beat irodalomnál. Van mondanivalója a ma felnövekvő generációk számára is?

Igaz, jelenleg nincsen vietnámi háború, de az általános kontextus sajnos ma is releváns. A közös ellenségkép összehozza az embereket, bár szeretném hinni, hogy nem feltétlenül kell vérontás ehhez. Másrészt, ott a tolerancia kérdése; a liberális eszmék például nem túl divatosak napjainkban, és továbbra is aktuális a másság, a sokszínűség elfogadásának kérdése. Ugyanakkor a drogokról alkotott képünk például ma már jóval árnyaltabb annál, minthogy csupán boldogságot és felszabadulást okoz mondjuk egy LSD-s bélyeg bevétele.

A beatekre jellemző volt egyfajta prófétai szerepvállalás is. Rád is igaz ez?

A beatek sokat foglalkoztak a közélet dolgaival mind költőkként, mind pedig magánemberként hangot adva a véleményüknek. Én nem érzem úgy, hogy tudnám a frankót, és nekem kellene megmondanom mindenkinek, hogyan cselekedjen, de érdekel, ami körülöttem folyik. Prófétaszerepnek semmiképp nem nevezném, inkább csak rendelkezem egy általános igazságérzettel, ami természetesen hatással van a szövegeimre.

Honnan meríted általában az inspirációd?

Mindennapi pillanatokból, elcsípett párbeszédekből, vagy csak egy-egy érdekes szófoszlányból, ami megtetszik. Rengeteget olvasok, és sok költő, író van és volt hatással rám, mint például Parti Nagy Lajos, Marno János, Kemény István, vagy az angol nyelvű irodalmat említve Dean Joung vagy Anne Carson.