Dalszövegíró, előadó és reklámszakember - kevés ember van, aki jobban ismerné Geszti Péternél a média szépségeit és buktatóit. Az utóbbi időben ugyan főként a reklámszakma felé orientálódott, mégis állandó szerepet játszik az életében a zene, valamint a társadalmi felelősségvállalás. Elmondása szerint azonban, napjainkban nincs könnyű dolga annak, aki a média világába csöppen.
A média számos szegmensébe belekóstoltál már. Mi áll hozzád legközelebb?
A legtöbbet a marketingkommunikációval érintkezem. A mi cégünk, az Okego – aminek én a kreatív igazgatója és a társtulajdonosa vagyok – abban igyekszik újszerű lenni, hogy mi nem reklámügynökségnek valljuk magunkat hanem mémépítő vállalatnak. Azt keressük, hogy mi lehet az az egy központi gondolat egy adott kommunikációban, amit ki lehet bontani mindenféle médiafelületre.
Az, hogy most ez teszi ki a napjaidat azt eredményezi, hogy sokkal kevesebbet vagy a rivaldafényben. Ez tudatos?
Nem mondom, hogy tudatos, a flow ezt hozza most az életembe. Amikor az ember rivaldafényben üldögél, akkor elég kevés energiája marad arra, hogy a saját alkotói énjét ki tudja bontani. Például amíg az X-Faktort toltam, addig kevés idő maradt a zenekaromra, egy új zenei program megalkotására. Most ezekkel is tudok végre foglalkozni, és nekem ez lényegében fontosabb, mint képernyőn ülni.
Az X-Faktort tulajdonképpen mért hagytad abba?
Azért mert elfáradt bennem az érdeklődés. Egyrészt minden dolgot addig kell csak csinálni – ha nem anyagi keretek szorongatnak –, amíg igazán érdekel. Másrészt pedig egy nyilvános tv műsorban látványosan unatkozni nem lenne túl szerencsés. Nem akartam megvárni, hogy ez bekövetkezzen, mert akkor el kellett volna játszanom, hogy érdekel, abban pedig nem hiszek.
Szerinted egy idő után a nézők is meg fogják unni ezeket a tehetségkutatókat?
A számok nem ezt mutatják. Még mindig az X-Faktor volt a legnézettebb műsora az RTL Klubnak, és biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni a képernyőre, mint ahogy lesznek más hasonló típusú műsorok is. Addig, amíg bizonyos eladási szintet produkál egy ilyen termék, addig azt bőszen csinálni fogják.
A zeneiparnak jó, hogy futószalagon termelődik az utánpótlás?
Szerintem igen. Most adták ki a zeneipari jelentést, amiből például kiviláglik, hogy a magyarok sokkal kevesebben foglalkoznak zenével, mint más országok lakói. Itthon ez egy gazdasági értelemben gyenge helyzetben lévő iparág, sokkal kevesebb a zenekar is. Nekem bárki bármit magyarázhat, hogy miért nem jók az ilyen tehetségkutató műsorok, szerintem ami a zenéről szól valahogy, az nem árt, és ez az említett felmérés is azt mutatja, hogy éppen egyre több zenére fogékony emberre lenne szükség.
Szerinted alapvetően több lábon kell állni a médiában vagy inkább egy területen elmélyedni?
Szerintem minél többet tud az ember egy adott kultúrkörről, annál jobban el tudja helyezni magát benne, és annál jobban érti az összefüggéseket. Az én életem azt példázta, hogy nagyon jót tett nekem az, hogy egyszerre voltam hirdető, hirdetésben szereplő, egyszerre voltam szerkesztője és riportere egy-egy műsornak, egyszerre voltam néha fellépő benne, és én lehettem az, aki a hirdetéseket is köré raktam. Én inkább „rövidtávfutó, sprinter típusú fickó” vagyok. Hiszek abban, hogy egy jó szakember meg tud újulni, és egyébként kénytelen is, mert olyan őrületes tempóban változik a világ, hogy muszáj állandóan alkalmazkodni.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy ma meg lehessen élni a médiából?
Egyrészt az, hogy valódi gazdasági fejlődés legyen az országban, ami újra visszacsábítja a hirdetőket a médiapiacra, hiszen ebből finanszírozható a teljes média gyakorlatilag. Azt látom, hogy a gazdasági, társadalmi és morális válság, ami Magyarországon van, rosszat tett ennek a szakmának is. Sok szempontból elbutult és leegyszerűsödött. Kevés olyan műhelyet látok, ahol színvonalas, komoly, európai értékek mentén végiggondolt munka és oktatás folyik.
Mit javasolnál egy pályakezdőnek, aki a média kapujában áll és be akar törni?
Lengesse a nagy, kreatív buzogányát, és csapjon rá a kapura, ha be akar törni. De készüljön föl, hogy nem fog kinyílni, úgyhogy kénytelen lesz az ablakon beugrani. Aztán vigyázzon: könnyű hamar megromlani ebben a közegben. Főleg a bulvár és a politikai újságírás világában.
Fotó: Vincze Tímea
Mitől romlanak meg az emberek?
A társadalmi válságtól, amiben élünk. A cinizmustól, az értékvesztéstől, a bizonytalanságtól, attól a fajta őrjöngéstől, amit a politika gyakorlatilag beinjektál a hétköznapjainkba. Az alapján kapnak értékelést a médiumokban dolgok, hogy melyik politikai szekértábor érdekeinek felelnek meg. Olyan csodás kontraszelekció uralkodik például a közmédiumokban, mint anno a szocializmusban. Másrészt az általános társadalmi feszültség és folyamatosan gerjesztett konfliktusok légkörében a szakmák lerohadnak, fél mindenki attól, hogy elveszíti azt a kis jövedelmét, amiből él, ezért az újságírók is gyakran olyan kompromisszumokba mennek bele, amelyek szakmailag és etikailag is vállalhatatlanok.
Te elég nagy újító vagy. A szakma hogyan szokta fogadni a formabontó ötleteidet? Vegyük például az Arc Kiállítást!
Nem vagyok nagy újító, csak keresek újszerű dolgokat, és ehhez partnereket is, akikkel megvalósítható egy-egy projekt. Az Arc-ot is Bakos Gáborral és Fatér Barnával kezdtük. A reklámszakma nem fogadta hangos tapssal, amikor megszületett. Talán azért, mert annyira kézenfekvő ötlet volt, hogy sokan azt gondolták, ezt ők is kitalálhatták volna. Minden ötlet annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Gyakran ez a fajta szolid irigység és gyanakvás övezi az újszerű ötleteket. Több energia kell ahhoz, hogy eltakarítsuk az irigyek táborát, mint megépíteni magát az új konstrukciót. Most készítettünk el egy filmet, amit felrakunk az Indiegogo-ra: Crowd-fundingot kell csinálnunk, mert gyakorlatilag Magyarországon a gazdasági élet szereplői már nem merik támogatni az Arc Kiállítást, félnek a politikai retorzióktól. Évről évre csökken a tendencia a szponzorálás területén, miközben emelkedő a tendencia az érdeklődés területén.
És mi a helyzet a zenei karriereddel?
Most egyelőre azt tervezem, hogy októberben kiadok egy új albumot, nyáron ennek a dalait írom. Az esetek nagy részében ugyanúgy pozitív töltetű dalok lesznek, de lesznek közöttük drámaibb szövegek is. Az a fura, hogy az én generációm nem igazán játszik popzenét, csak a fiatalabbak. De az én generációm nem is hallgat mai popzenét. Az a fajta zene, amit én csinálok, az én hagyományos célcsoportjaim számára túl mai, viszont a fiatalabb generáció számára meg nem érdekes, mert nem én vagyok az ő korosztályos hősük. Ettől függetlenül megpróbálom beleírni a dalokba, amit én megélek a hétköznapokban, legyenek ezek érzelmi vagy akár közérzeti dolgok.
Mindezek mellett csinálod a Médiauniót is, aminek a társadalmi felelősségvállalás a lényege. Szerinted ez mennyire tud kibontakozni itt Magyarországon?
Amennyire életben tartjuk. Nagyon sok energia van benne, de úgy látom, hogy egyre inkább közöny fogadja az összes társadalmi célú dolgot. Mindenki, még a cégek is a kenyérért küzdenek, így a nagy közös ügyekre kevesebb energia és figyelem marad. Pedig azt gondolom, hogy pont a közös ügyek rendbetétele tud csak egy sikeresebb holnapot hozni. Nyilván amióta gyerekeim vannak, ez sokkal jobban foglalkoztat. Én egyelőre még megengedhetem magamnak, hogy foglalkozzak társadalmi célú ügyekkel, viszont egyre kevesebb ügynökség jelentkezik ilyen munkát elvégezni, mert nem tudják megfinanszírozni.
Meddig lehet jövője a Médiauniónak?
Sok függ attól, hogy a médiumokat hogyan tudjuk jobban mozgósítani. Például a legnagyobb fejlődési lehetőség az lenne, ha egy komplex, PR-rel, social-mediával jól megerősített lába is kinőne ezeknek a kampányoknak. Ez rengeteg munka, ugyanolyan, mint az, amiért fizetnek. De kevés kommunikációs cégnek marad erre kapacitása.
Min dolgozol most és mik a terveid a jövőt illetően?
Most alapvetően dalokat írok, főleg magamnak. Ezen kívül tanácsadóként is dolgozom, és inspirációs elúadásokat tartok kreativitásról, projektépítésről, kommunikációról. Most azt tervezem, hogy egy nagyszerű nyaram lesz a családommal, és erre sok időt szeretnék szánni. Emellett egy musicalen is dolgozok, de erről még nem mondhatok semmit.
