A Doktoranduszok Országos Szövetségének Kommunikáció- és Médiatudományi Osztálya október 22-én rendezte meg a "Csak remélhetjük, hogy lájkolás közben nem felejtenek el élni?" című panelbeszélgetést, amin egyetemünk több tanára is részt vett. A kellően kritikus szavak nemcsak az Y és Z generációnak szóltak, de ez közös felelősségvállalásra is felhívták a figyelmet: mégis hogyan kellene az újmédiához viszonyulnunk?

A téma kellően nagy érdeklődésre tett szert, amit jelzett a tele lévő Tanácsterem az ELTE BTK kampuszán. Az esemény szervezői és moderátorai a Corvinus egyetem két doktorandusz hallgatója és tanára, Pelle Veronika és Neag Annamária voltak. A beszélgetésben dr. habil. Aczél Petra egyetemi docens a Corvinusról, Hampuk Richárd a Person Communicationstől, Kóbor Andrea a Hello90-től,, valamint dr. Székely Levente a Kutatóponttól vett részt.

Egy kis bevezető gyanánt a moderátorok kérdéseire válaszolva az előadók megpróbálták értelmezni, mi is az újmédia és mit gondolunk róla. Kóbor Andrea egy házibulihoz hasonlította, ahol egy este alatt kell megmutatnod, ki vagy, és mindenki a legjobbat akarja kihozni magából. Aczél Petra elmondta, szerinte az újmédia olyan, mint egy színes kontaktlencse: rólunk is más képet ad és mi is más színben látjuk a világot. Abban azonban mind egyetértettek, hogy a gyorsaság és egy másfajta logika kulcsszerepet kap, nemhiába hívják az interneten felnövő fiatalokat a szupermost generációnak.

Hampuk Richárd azt a jelenséget emelte ki, hogy az emberek, így ő is egyfajta kényszerként éli meg, hogy állandó tartalmat gyártson barátainak a Facebookon, illetve egyéb közösségi oldalakon. Kritikusan szemlélte gyerekkori emlékeit, amikor ez a fajta „tökéletes kép” beállítása ugyanúgy jelen volt egy-egy családi nyaraláskor a szülők részéről. Kóbor Andrea csatlakozott ehhez a nézőponthoz, és elmondta, szerinte a tinik egyre inkább szoronganak a tökéletes önreprezentációtól.

Székely Levente szerint ez a fajta szorongás nem új keletű, de az biztos, hogy az elmúlt években egyre fontosabb, ki hogyan mutatja meg magát a közösségi oldalakon. Saját tapasztalati által egy másfajta szorongást is behozott: a kimaradástól való félelmet . Az úgynevezett FOMO (Fear of Missing Out) az internethasználatunk addiktív jellegét mutatja. Alig van ember ma már, aki kibírna egy napot, nemhogy egy hetet az közösségi- és hírportálok nélkül. A multitaskingnak hála, ma mindent egyszerre akarunk, semmiből sem szeretnénk kimaradni – egyszerre kell a munka, a szórakozás, és az informálódás.

Aczél Petra hozzátette, a technológiával kapcsolatos jóslatok mindig sokkal negatívabbak, mint a valóság, és egyelőre egyik sem nagyon jött be. Véleménye szerint nem foghatjuk a bajainkat a médiára, rajtunk múlik, hogy mi lesz a jövő, mennyire engedjük, hogy a technológia irányítson minket.

Neag Annamária felolvasott egy tanulmányból egy részletet, amelynek egy idézete lett az esemény címe: tényleg elfelejtünk élni?

Kóbor Andrea elmondta, a közösségi média nem véletlenül közösségi, hiszen rengeteg lehetőséget ad a kapcsolatoknak. Ott is valós emberek beszélgetnek, csak egy másfajta térben. Nagyon jó megoldás lehet az internet az offline dolgok megszervezésére.

Hampuk Richárd szerint nem feltétlenül van kétféle valóság, mind a kettőben történnek például hazugságok, emberek vagyunk. A bullying, azaz bántalmazás kérdését hozta fel Aczél Petra, szerinte igaz, hogy az ciberbullying által nagyban megnövekedhet az ezzel kapcsolatos probléma, mert nem lehet elmenekülni előle, de a gyerekek közötti bántalmazás mindig jelen volt.

S hol van a szülő szerepe a gyerek életében? Ma nem egyértelmű, milyen egy tudatos szülő, hogyan kell szülőként a gyerek médiafogyasztására figyelni.

Saját gyerekei példáját hozta fel Székely Levente, aki szerint az a fontos, hogy a gyerek elérje az önálló felhasználó kort, hogy megértse, mégis mi az, amit használ. Egy kutatást említett meg, amit egy budapesti gimnázium diákjainak szüleivel végeztek. Ebből kiderült, a szülők sokkal inkább tolják magukról a felelősséget. Elmondta, az internet használata ma is ugyanolyan jutalmazás-büntetés kérdése lett, mint pár évtizeddel ezelőtt a televíziónézés.

Kóbor Andrea szerint a szülők egy idő után megtalálják azt a platformot, ahol a gyereket el lehet érni - bevallotta, ő is már alig telefonál, anyukájával pedig Facebook chaten beszél, aki rájött, lányát ott érheti el a legjobban. A Hello90-nek is ez volt az elképzelése – oda kell menni, ahol a fiatalok megtalálhatóak.

Aczél Petra felvázolta a három fajta szülőt: aki együtt fogyaszt a gyerekével médiát, aki kontrollál, de időben, és nem tartalomban, és aki megpróbál alternatívát felkínálni például zeneoktatással vagy sporttal. Szerinte nagyon fontos, hogy a szülő is képes legyen önreflexióra, és az, hogy ő hogyan áll hozzá az újmédiához.

Utolsó nagyobb témaként pedig az új technológiák oktatásban való szerepe került szóba. Kóbor Andrea szerint a közoktatásnak ki kellene használnia a lehetőségeket, amire sajnos egyelőre nm nagyon van példa.

A tanár szerepe, akinek nemcsak a tudása, hanem a személyisége is fontos, egyre inkább megint előtérbe kerül. Aczél Petra szerint ez leginkább az egyetemeken figyelhető meg, ahol kutatások azt mutatják, a hallgatók szívesebben olvasnak egy tudományos blogot, mint egy tanulmányt. Az szerinte kérdéses, mikor jön rá a közoktatás, hogy az emberi tényező is fontos.