Jegesvödör-akció, versidézgetés, sörivás egy perc alatt, #JeSuisCharlie – ismerős? A közösségi média tele van jelszavakkal, társadalmi „járványokkal”, melyek elől nincs menekvés, mi is beszállunk. A játékért tesszük? A valahova tartozásért? Vagy szilárdan hisszük, hogy egy lájkkal tehetünk a jó ügy érdekében?

Forrás: philanthropyohio.org

Karosszék-aktivizmus

Körülbelül három-négy éve van jelen az a fajta részvételi kultúra, amely lehetővé teszi, hogy egyszerűen, akár egy kattintással kifejezzük tetszésünket egy cikkről, képről, megosztásról, szinte bármiről – akár egy szerintünk jó ügyről is. Nap mint nap születnek kezdeményezések, petíciók, melyek változást szeretnének elérni valamivel kapcsolatban: gyűjtsünk pénzt egy beteg kisgyereknek, találjunk szállást egy szegény családnak, védjük a bolygót – a felsorolás szinte végtelen. Van egy része az embereknek, aki ténylegesen aktivizálódik, pénzt utal, szelektíven kezd gyűjteni, és van egy másik csoport – ez a nagy többség – akik csupán lájkolják, megosztják, online aláírják ezeket a kezdeményezéseket.

Két éve megjelentek olyan kritikus kampányok - például az UNICEF-é – amelyek azt sugallták, hogy a lájk nem vezet semmire, nem fog megmenteni életeket. Nem lehet egyszerűen csak a klikkeléssel valamihez hozzájárulni.

mondja Dr. Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, kommunikációs szakértő.

"Lájkolj minket facebookon, és nulla gyermeket fogunk beoltani bénulás ellen."
Forrás:borgenproject.org

Ezt a fajta jelenséget klikktivizmusnak vagy slacktivizmusnak is nevezik a slack=lustálkodás és az activism=aktivizmus angol szavak összefonódásából. A híres kanadai újságíró, Malcolm Gladwell is kritikával illette az általa „karosszék-aktivizmus”-nak nevezett mozgalmat, kiemelve a jelenség ellentmondásos jellegét.

A részvétel hamissága

A slacktivizmus a petíció-aláírásban is megnyilvánul, azaz egy-egy ügy úgy tűnik fel a nyilvánosság előtt, mintha több millió ember támogatná azt. „Azonban többségük ezen kívül semmit nem csinál: nem maga találta ki az ötletet, valószínűleg nem fog a kivitelezésében részt venni, pusztán nagyon kielégül attól, hogy rákattintott és részt vett”, folytatja Aczél a jelenség körülírását. "Az viszont tagadhatatlan, hogy ami mellé többen állnak oda, az a téma ismertebb lesz.” Mindez jól látható a szivárványos vagy a francia zászlós filteren is.

Ha megjelenik az én közösségi médiámban egy ilyen kép, akkor érdekelni kezd, utánamegyek, elindít egy tudatosítás vagy egy észrevétel útján. A közösség igenis tud tematizálni.

Ez persze félrevezető is lehet. Rétvári Márton, a BCE társadalmi kommunikációs doktorandusza szerint

akkor válhat problémássá, amikor igazi ügyeket torzítanak, ugyanis egy jól elkészített kampánnyal nagyon könnyen félre lehet vezetni az embereket. Ez azonban nem az internet újdonsága: a propaganda, megtévesztés, amióta az ember él, létezett.

A #JeSuisCharlie-t annak idején rengetegen használták annak ellenére, hogy nem voltak tisztában a hashtag mögött álló tartalommal, a szólásszabadsággal, bár ez az eset önmagában is bonyolult.

"Iszonyú, ami történt a szerkesztőségben, de bizonyos tekintetben meg iszonyú, amit a lap közöl”, állítja Aczél.

Parázs lehet, ha valaki 12 évesen ehhez kapcsolódik, mert úgy fog szerepelni, mint egy karosszék-aktivista, és ez látható lesz a digitális jelenlétén. Amihez merünk kapcsolódni, az része lesz a rólunk alkotható képnek.

Azonosulás?

Nem újkeletű vélekedés az, hogy amit a közösségi médiában teszünk, az által mások is, de mi is alkotunk egy képet magunkról. „Minden lájk, megosztás identitásképző.” Több oka is van annak, hogy egy verses vagy sörivós kihívás miért mozgat meg tömegeket. Rétvári szerint „azért vonódnak be az emberek olyan ügyekbe, amelyeknek társadalmi haszna nincs, mert magukat is meg szeretnék mutatni. Egy versmesélős játékban azt mutatjuk meg, hogy olvasunk, van kedvenc költőnk.” Aczél itt nem áll meg.

Ebben az értelemben az emberiség nem változik: a tömegtársadalmak óta egy jó varázsszóra ugrunk. Ma már ez a varázsszó lehet, hogy egy hashtag, vagy éppen egy gif, vagy egy egyszerű emoji.

Rétvári szerint pedig egész egyszerűen azért szállunk be ezekbe, mert mindenki más is ezt teszi.

Ezek a kezdeményezések lehetőséget adnak arra, hogy magunkból egy-egy újabb szeletet megmutassunk, és ami még ennél is fontosabb: hogy tartozzunk valahova.

Jósolhatatlan jövő

Az UNICEF-kampánynál is láthattuk, hogy a lájkokban önmagában nincsen pénz. A hashtag, mint kommunikációs forma a jövőben is meglesz, sőt a rövid jelszavak, képek, válnak a legegyszerűbb információ-közvetítő eszközökké, inkább „az lesz a furcsa, aki egyéni üzeneteket küld, és nem eleve olyasmikkel veszi körbe magát, amit már valaki más elkezdett”, állítja Aczél.

"Nézd, apa, megváltjuk a világot tweetenként."
Forrás: millennialaction.org

Az újmédia azonban egy olyan terület, ahol eddig minden jóslat befulladt, lehetetlen előrelátni, merre mozdulnak a tömegek. „A slacktivizmus legtöbb esetben kárt nem okoz, és hasznot tud hajtani. Önmagában nem elég, igazi aktivistákra szükség van – azokat nem helyettesíti”, véli Rétvári. Felismerhetjük tehát, hogy a karosszékből még nem segítünk egy ügyet, de arra is ráeszmélhetünk, hogy egy lájkkal legalább másokhoz is eljuttattuk annak létezését, és ők már lehet, hogy megtehetik azt, amit nekünk nem állt módunkban – vagy csak nem volt kedvünk hozzá.