Az álláskeresés Tindere: Zyntern

Sok sikeres vállalkozás indul a Corvinus falai közül, ezekből egyet alaposabban megismerhetett a közönség az Effemine diákszervezet által szervezett „Sikeres élettörténetek” előadáson.

A Zynternt három korábbi corvinusos hallgató, Megyeri Mirtill, Barathi Tamás és Balogi Attila alapította 2016-ban abból a célból, hogy a gyakornokokat kereső cégeket és a munkát kereső fiatalokat egy modern és egyszerű platformon kössék össze. Már az egyetemi éveik alatt megfogalmazódott bennük – egymástól teljesen függetlenül–, hogy igény lenne egy ilyen honlapra, mert látták, hogy nem elég hatékony a kommunikáció a felek között. És mint minden jó történet, a Zynterné is egy borozgatás közben született.

zylogo.png

Az előadáson jelen lévő Mirtill és Tamás beszéltek a startupokról, a gyakornoki világról és ami összeköti ezeket: a Zynternről. Jótanácsokat is megfogalmaztak, amelyeket a cikk végén ti is elolvashattok, hogy felkészültebben lépjetek ki a startup- és vállalkozói világba.

Mindhárman HR-es területen dolgoztak és dolgoznak jelenleg is, több vállalkozással a hátuk mögött. Nagy kapcsolati tőkéjük a Zyntern sikeréhez is jelentősen hozzájárult. Tamás kiemelte, hogy az egyik legnagyobb nehézség egy vállalkozás elindításánál az ún. „sales”. Amíg nincsenek befektetők és felhasználók, addig az ötlet csak ötlet marad, akármennyire forradalmi is.

Befektetőkre márpedig nagy szükség van egy vállalkozás elindításához, ugyanis sokkal több pénzt igényel, mint amire az ember gondolna. Itt van például az alapítás díja, banki költségek, áfa, ügyvéd, fejlesztők, könyvelő stb.

Tegyük fel, hogy van befektető és elegendő pénz. Mi kell még ahhoz, hogy a startupod fél év után ne tűnjön el a süllyesztőben? A legfontosabb, hogy az ötletnek legyen piaci alapja, azaz tudjon bevételt termelni. Az előadók több példát is meséltek olyan startupokról, amelyek annyira futurisztikusnak vagy feleslegesnek bizonyultak, hogy senki sem vette volna meg terméket. Szükséges még a vállalkozásban dolgozók lankadatlan lelkesedése és hite az ötletben.

zycrew.jpg

A Zyntern – amit szoktak az álláskeresés Tinderének is nevezni – egy élvezhető platform mind a munkáltatók (főleg multinacionális cégek), mind a gyakornoki munkát kereső fiatalok számára. A kései Y és a Z generáció igényei szerint alakítják az oldalt és reformálják a XXI. századi álláskeresést. Mirtill megosztotta a nézőkkel, hogy a jövő álláskeresése reményeik szerint személyiség, motiváció és „skill”-ek alapján fog történni, a Zynternt is ebbe az irányba fejlesztik.

Hogy tervezik a Zyntern jövőjét? A két alapító nagyon konkrét terveket vázolt fel. Bevezetnék a videóinterjú funkciót, személyiségtesztekkel előszűrnék a jelölteket az adott állásra. Igyekeznek kiépíteni egy egységes állásfelvételi folyamatot a partnercégeikkel, hogy az álláskeresőknek csak egyszer kelljen kitölteni a jelentkezéshez szükséges papírokat. Szeretnének bővíteni egész Közép-Kelet-Európában, kezdve környező országok egyetemvárosaival. A Zyntern sikertörténete még csak most kezdődik igazán.

Jótanácsok Megyeri Mirtill és Barathi Tamás alapítóktól:

  • Szerezz más bőrén tapasztalatokat!
  • Legyél nyitott, menj el minél több találkozóra, ismerkedj! Sosem tudhatod, kivel sodor össze a sors.
  • Olyan dologgal foglalkozz, amit tényleg szeretsz, mert rengeteg időt igényelhet egy vállalkozás/startup. Ráadásul ha szereted, amit csinálsz, akkor a legjobbá is válhatsz belőle.
  • Meg kell tanulnod türelmesnek lenni. Mind a környezeteddel, mind az ötleted megvalósulásával kapcsolatban.
  • Érdemes egy dologra fókuszálni, de ha már nem így alakul, akkor a tevékenységeid függjenek össze, és segítsék a nagy célodat!
  • Amiben nagy hiányt látnak, az a vállalkozói és startupos gyakorlati tudás oktatása az egyetemeken. Fontos tudni és betartani a megvalósítás lépéseinek mikéntjét és módját.
  • A befektetett energia megtérül, de a perfekcionizmus nem egészséges.
  • Lányok előnyben a startup közösségben!

 

Lédermayer Regina 

Képek: Zyntern.com, kreatív.hu

süti beállítások módosítása