Corvinus Tours: órai feladatból jubileumi látványosság

 

Kerek évfordulókban sűrű időszak következik a Budapesti Corvinus Egyetem életében, hiszen különböző jogelődjei alapításának hetvenéves jubileumát, majd centenáriumát ünnepli 2018-ban és 2020-ban. Az ünnepségsorozat egyik egyik fontos látványossága a Corvinus Tours nevet viselő egyetemtörténeti séta lesz. A rendhagyó „tárlatvezetés” ma már az egyetem intézményes gondozása alatt áll, alig több mint egy évvel ezelőtt azonban még nem volt több egy megoldandó órai feladatnál. A projekt egyik szellemi atyja, Baksa Máté mesélt nekünk arról, hogy hogyan bújt elő a hallgatók köpönyegéből a Corvinus Tours; de emellett azt is elárulta, hogy célzottan a jubileumra tervezték-e társaival a projektet, és hogy miért irigyli a leendő corvinusos hallgatókat.

„Nem, ez csak egy szerencsés véletlen” – utasítja vissza Baksa Máté nevetve azt a felvetésemet, hogy talán tudatosan az évfordulós időszakra találták ki csoporttársaival a Corvinus Tourst 2016 őszén. Pedig jól hangzana, de hát akkor ennyit a mítoszról. Máté ma már az egyetem PhD-hallgatója, és a Corvinus Toursszal is csak műkedvelőként foglalkozik, egy évvel ezelőtt azonban még azon törte a fejét negyedmagával, hogy hogyan oldja meg azt a bizonyos órai feladatot, ami a séta létrejöttéhez vezetett.  „A Vezetés és szervezés mesterszak egyik utolsó féléves tantárgya, a Változásvezetés keretein belül kellett egy projektmunkát csinálnunk” – meséli nosztalgiázva. A feladat kritériumai a következők voltak: egy létező igényt kellett felmérniük a hallgatóknak a saját közvetlen környezetükben, majd egy ezt kiszolgáló változási folyamatot kellett elindítaniuk és végig vezetniük úgy, hogy az hosszú távon is fenntartható legyen.

Ha a falak mesélni tudnának

A brainstorming során Mátéék arra jutottak, hogy a projekttel a közvetlen egyetemi környezetükben szeretnénk változást előidézni. A következő lépésben arra jöttek rá, hogy valójában milyen keveset tudnak az őket körülvevő épületekről, és annak az intézménynek a történetéről, amelyben évek óta tanulnak. Végül pedig az merült fel bennük, hogy ezzel nincsenek egyedül – így megszületett egy olyan túra víziója, amely a Corvinus múltjának fejezeteit tárja fel a nagyérdemű előtt, miközben térben is végig kalauzolja a résztvevőket a campus épületein. Máté azért beismerően hozzáteszi: volt az ötletnek egy másik előzménye is. Alapszakos korában ugyanis kutatási asszisztensként segített egy menedzsmenttörténeti kutatásban, amely a magyarországi vezetőképzés történetét dolgozta fel az 1800-as évektől a rendszerváltásig, és amely során a Corvinus jogelődjeiről is sokat olvasott.

A túrát előkészítendő Máté és csapattársai (Fazekas Nóra, Kiss Gergő és Szlovencsák Viktor) maguk is sokat kutattak régi fényképek, történetek és érdekességek után. Ebben a munkában nagyon sok segítséget kaptak Matolay Réka tanárnőtől, Zsidi Vilmos egyetemi levéltárvezetőtől, az Egyetemi Könyvtár munkatársaitól, sőt a Ferencvárosi Helytörténeti Múzeum munkatársaitól is.

A projektnek nem kellett sok idő ahhoz, hogy önálló életre keljen. „Az órai feladat teljesítéséhez a kutatómunkát követően egy túravezetést kellett tartanunk, ez pedig akkora siker volt, hogy tartottunk egyet önszorgalomból is” – mondja Máté. A túrán már kezdetben is vegyes összetételű közönség vett részt, hallgatók és dolgozók, fiatalok és idősek egyaránt. „Tőlük aztán nagyon jó visszajelzéseket és konstruktív javaslatokat is kaptunk, de a legtöbbet talán az mondja el a séta sikeréről, hogy voltak olyan idősebb egykori hallgatók, akik a saját történeteikkel tudták gazdagítani a programot” – idézi fel Máté. Az egyetem Kommunikációs Igazgatóságával eredetileg a túravezetéshez szükséges engedélykérések kapcsán találkozott a Corvinus Tours csapata; ők azonban olyannyira meglátták a fantáziát a projektben, hogy elindult a Corvinus Tours rendszeresítése, intézményesítése.

51_egyetemtortenet.jpg

Nemcsak fennmarad, hanem tovább is fejlődik

Tegyük a kezünket a szívünkre: nem minden órai projekt éri meg a kurzus hosszánál idősebb kort, még ha kritérium is a fenntarthatóság.  Mivel azonban jövőre a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem megalapításának hetvenéves, 2020-ban pedig a Királyi Magyar Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar százéves évfordulóját ünnepli a Corvinus, a Corvinus Tours tulajdonképpen a lehető legaktuálisabb pillanatban született, ami jókora lökést ad a túra fennmaradásának. A túra ma már angol nyelvű vezetéssel is elérhető, a Kommunikációs Igazgatóság pedig munkaszerződéssel toborzott hallgatókat a séta menedzseléséhez, valamint a tudásanyag és a Facebook-oldal gondozásához. Persze a velünk élő történelem jubileumok nélkül is érdekes, így a Corvinus Tours jó eséllyel 2020 után is töretlen lendülettel „üzemel” majd.

A 2017-2018-as tanév kezdetén már a gólyákat is elvitték sétálni a túra keretein belül. Ezen ponton Máté némi irigységgel jegyzi meg:

„Mi végzősként jöttünk rá, hogy mennyire nem ismertük a helyet, ahol öt évig tanultunk. A gólyáknak azért jó, mert amint belépnek ide, megadatik nekik az a lehetőség, hogy megismerjék múltat, és azt a helyet, ahol az egyetemi éveiket töltik majd.”

 

Írta: Bogatin Bence

Kép: Budapesti Corvinus Egyetem

süti beállítások módosítása