Wheel Talk is The New Real Talk
Fenyvesi Zoltán a Corvinuson járt

d031df85a209398b8322c422b5387a20.jpg

Az influencer, sportoló, motivációs előadó és amatőr színész, Fenyvesi Zoltán a Corvinuson járt 2019. november 27-én. A „Wheel Talk is The New Real Talk” rendezvény vendégeként olyan tabutémákat feszegetett, melyek a hallgatókat is meglepték. Az eseményt másodéves kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatók szervezték meg egy egyetemi projektmunka részeként.

 

A Wheel Talk a mozgásukban korlátozott személyek mindennapi problémáira hívja fel a figyelmet, amelyek felett gyakran elsiklunk: például sosem gondolunk bele, hogy aki kerekesszékkel közlekedik, esőben nem tud esernyőt tartani maga fölé. Az esemény célja tehát az volt, hogy beszéljünk minél többen ezekről a gyakran elfeledett részletekről, a félreértésekről és a tabukról, illetve a mozgáskorlátozottakkal való kapcsolattartás során elfogadott viselkedésről és etikettről. A Wheel Talk kampány fókuszában a fogyatékossággal élő emberek munkaerőpiaci kihívásai állnak, a projekt a HB Reavis megrendelésére jött létre.

Az eseményen Fenyvesi Zoli nyíltan és őszintén beszélt saját tapasztalatairól és álláspontjáról. Amint megérkezett, rögtön felszabadult hangulat lett úrrá a teremben, hiszen Zoli a legnagyobb természetességgel és humorral fűszerezve mesélt élményeiről, amelyek néhol meglepők, néhol pedig szívet melengetők voltak. Zoli beszámolt saját tapasztalatairól - az óvodától kezdve egészen a munkaerőpiacig. 77024041_119975239463718_9197433196050907136_o.jpg

Véleménye szerint az internacionális vállalatoknál napjainkban szinte már kötelező a diverzitás, de a magyar cégek leginkább az adóvisszatérítésre hajtanak, amikor fogyatékossággal élőket vesznek fel. Emellett kifejtette, hogy sajnos azok a munkaadók, akik nyitottak lennének kerekesszékkel dolgozók alkalmazására, gyakran nem akadálymentesített irodákban dolgoznak.

Az érem másik oldalán az esztelen, mindenképpen segíteni akarás sem jó megoldás. Fontosabb, hogy megbizonyosodjunk a segítség szükségességéről és persze a módját is tisztázzuk. Amennyiben egy mozgásában korlátozott embernek segítségre van szüksége, úgyis kérni fog. Ebben az esetben a lehető legmegértőbben forduljunk hozzájuk, hiszen szívességet kérni sosem könnyű, főleg nem idegenektől. Ahogy Zoli fogalmazott, minden nap, amikor kilép a lakása ajtaján, egyben a komfortzónáját is elhagyja. Néha mindenkinek szüksége van segítségre, és ez így van rendjén, azonban legyünk körültekintők, nehogy tolakodással akaratlanul megsértsük a másikat.

78868462_119975319463710_2483267906347991040_o.jpgZoli emellett azt tanácsolta, hogy tegyük fel a kérdést akkor is, ha rizikósnak érezzük. Sokkal jobb így, mint kerülgetni a forró kását, hiszen egy mozgásában korlátozott ember is bármikor mondhatja azt, hogy az adott témáról nem szívesen beszél. A lényeg, hogy ne részesítsük őket különleges bánásmódban, hiszen pont ezzel alakítunk ki kínos helyzeteket és zavarba ejtő szituációkat.

Jövőbeli terveiről is beszélt Zoli, aki a következő időszakban szeretné minél több emberrel megismertetni a helyzetüket a kerekesszékesek nem hivatalos nagyköveteként. Így lehetőleg idővel egyre természetesebbé válik a médiában, az oktatásban, a köztereken és a munkahelyeken is, hogy bár vannak olyan dolgok, amelyben nem vagyunk egyformák, ettől függetlenül mindenki megérdemli az egyenlő bánásmódot.

 

Csontos Kata vendégszerző, az esemény egyik szervezője, az ESN diákszervezet elnöke

 

Ha érdekel benneteket a téma, a Wheel Talk csapatát Facebookon is megtaláljátok, ahol további érdekes információkkal találkozhattok a mozgásukban korlátozott személyek mindennapjait illetően.

süti beállítások módosítása