– Partra vetett ámbráscet halott mosolyát csontszínű égbolt tükrözi vissza… – motyogta Raul az erkélyén gubbasztva. Mezítlábasan támaszkodott a kovácsoltvas korlátnak. – Az év utolsó napján fekete vizet iszunk, égővöröset okádunk, és azt hisszük, boldogok vagyunk

Cseresznyevirág éppen most lépett be a lépcsőházba.

– Ne. Elfelejtettem rágyújtani.

Visszalépett a szeles kapualjba, összeszorított ajkai közé dugott egy cigarettát. Belesóhajtott a füstbe.

Raul, az indiai herceg Cseresznyevirág feje felett öt emelettel belátta a grafitfirkákkal tarkított ég horizontját. Raul egyébként nem volt sem indiai, sem herceg. Csak szerette a lányokat, a mocskosul drága cipőket és a viszkit. Meg a pezsgőt, a sört, az összes égetett szeszt, az alsópolcos bort is. A poshadt talajvízként pangó belső feszültségét vezette le ivással—és annyit ivott, hogy messze ő volt a leglazább ember a 21/b-ben.

Cseresznyevirág véletlenül lehamuzta fehér lakkbőr csizmáját.

– A picsába, aúúú – jajdult fel. Fél lábra kapaszkodott, ujjaival lesöpörte csizmája orrát, egyensúlyozott a komoran világító nagyvárosi ég alatt. Kézfejének bőrén átlátszottak zöld erei. Cseresznyevirág remegett a futkosó izgatottságtól.

Raul mellett Dani ült. Dániel, az oroszlán. Legszívesebben mindenkit addig hergelt volna, míg az neki nem ront. Az ember nem tudta, hogy dühkezelési problémái vannak-e, vagy csak egyszerűen egy pöcs. A szülei talán elkényeztették, abba bele lehet csavarodni.

– Új kezdet, mi? – billegett Dani. Felsőtestével egészen kihajolt az alacsony korlát felett, aztán vissza, belerúgott Raul székébe. A következő kilengésekor orrával szinte a járdát érintette.

– Dániel, meg fogsz halni – mondta Raul egyszerűen. Öntelt közömbösséggel gondolt mások halálára. Mások élete addig izgatta, amíg kaphatott tőlük valamit.

– Taposs a fejükre – fordult felé Dani. – Ez a jövő év arról szól, hogy te vagy mindenki felett. Ők alattad, érted.

– Ez most is így van.

– De nem tudják. Úgy semmi értelme.

– Inkább hozz bort.

Zúgott, zizegett a régimódi ajtócsengő. Cseresznyevirág topogott az ajtó előtt.

– Itt van már? – Köszönés helyett szimatolva nézett körül. Mintha a jelenlét kiszagolható volna.

– Ki? – nézett bután Dani.

Cseresznyevirág hegyes orra a plafon felé fordult. Danival csak kétszer feküdt le életében, de ennyi elég volt ahhoz, hogy most már semmibe vegye. Dani mindig ide-oda rángatta, és smárolás közben szorította a nyakát. Cseresznyevirág utálta ezt a közönséges, kamaszos stílust.

Raul lépett a szobába. Ölébe kapta a lányt, a fehér lakkcsizmák kalimpáltak a levegőben.

– Raul, te egyszerűen túl sokat képzelsz magadról – nevetett Cseresznyevirág. Raul így született.

– Van neked gin, szívem – lehelte Raul –, csak neked.

– Itt van már? – kérdezte tőle is Cseresznyevirág. Raul hullámzó mozdulatot tett a karjával.

A lakás még üres volt. Cseresznyevirág tudta, most már kiérezte ő is.

Lehajtottak egy-két italt. Cseresznyevirág újra felkente lekopott piros rúzsát Raul repedt tükrű fürdőszobaszekrénye előtt. A tükörbe egyszer Dani bokszolt bele részegen.

Tovább ittak, a pohár száján ott maradt rúzsnyomot Dani lenyalta. Cseresznyevirág rájött, hogy ha elég sokat iszik, akkor a gyomra alatt egy ponton egy mágnes lép működésbe. Ez a mágneses pont forró volt, odatapasztotta őt másokhoz, és képtelenné tette arra, hogy más irányba akár egy aprócska lépést is tegyen.

Ilyenkor mégis szerette Danit. Egy kicsit.

– Mikor okádod a vöröset? – kérdezte Dani Raultól a hetedik feles után. Cseresznyevirág az ölében ült, kifelé nézett az ablakon. A közelben kavargott a beteljesületlenség.

– Majd hajnalban – töltött újra Raul.

– Rágyújthatok itt bent? – Cseresznyevirág hanyatt vetette magát. – Túl jó a kedvem ahhoz, hogy ne tegyem meg.

Raul felállt. Ing, szürkekockás nadrág és álmodozó fény volt rajta.

– Az a pillanat, ami a két év közti hasadékban van, nem létezik. Tégy, amit akarsz. Holnap jön a takarítónő.

A 21/b ötödik emelet 8-as lakására kétperces csend borult. Cseresznyevirág meggyújtotta a cigarettáját. Dani kitért a füst útjából. Cseresznyevirágban fehéren izzott a mágnes.

 Az óra elütötte az éjfelet.

– Itt van – hunyta le a szemét Cseresznyevirág.

– Itt, bizony.

– Kicsoda? – tátotta a száját Dani, de nem bírta, felröhögött. Cseresznyevirág szeme villant egyet; értette Danit.

Raul odahajolt hozzájuk.

– Szerelem – mondta. – Majdnem olyan jó, mint a pénz.

Cseresznyevirág átfújta a füstöt Dani szájába.

Raul meglóbálta az üveget.

– Még egyet?

Naná.