"Mindenki megtalálhatja a módját, hogyan tud hozzátenni a világhoz" - Interjú Faludi Julianna íróval, szociológussal

pic_6018.jpgHuszonhárom éves lány nagy álmokkal, tervekkel szembenéz a világgal és a saját sorsával - erről szól a Faltól falig című regény. Írója pedig nem más, mint Faludi Julianna, aki többek között a Corvinus Egyetem Marketing Intézetének adjunktusa. Vele beszélgettünk készülő regényéről, inspirációról, továbblépésről, sokoldalúságról és gazdaság - társadalom - művészet kapcsolatáról. 

2020.09.25. Írta: Sipos Sára, Képek: Bera Viktor

A regényben több réteg működik együtt: személyes történet, egyszerre művészeti és tudományos közegben. 

Én mindig komplexen éltem meg a világot. Tizenkét éves voltam, amikor leomlott a berlini fal. Gyermekkorom felét Budapesten, felét Moszkvában, a Szovjetunióban töltöttem. Ez egy intenzív, intellektuálisan is mozgalmas időszak volt: kiskorom óta újságokat olvastam, és érdekelt a politikai-gazdasági rendszerek működése, hogy milyen folyamatok állnak amögött, amit mikroszinten megélünk. Mindig is szerettem olvasni, egyszerre öt könyvet habzsolok.

Már akkor szociológus voltam, amikor még nem tudtam róla, csak nem tudtam megfogalmazni.

Gyerekként, vagy később, amikor nyelvészetet tanultam, a nagy orosz irodalmat olvastam, evolúciós közgazdaságtant hallgattam, mindig az a mechanizmus érdekelt, ahogyan a különböző rétegek összekapcsolódnak egymással.

A művészet miért és hogyan jelenik meg az életedben?

Reflektálok a művészetre a könyvben, a szereplők között is találunk művészeket, és átjárhatóság van az üzleti világ és a művészet között. Ez személyes megélésből is fakad: dolgoztam a Trafóban; a kortárs tánc és előadóművészet magával ragadott. Ez a világ izolált, szűk, miközben bárhol megtalálható. Ha elmentem színházba Brüsszelben, gyakorlatilag ugyanazokat az arcokat, közönséget, dinamikákat, beszélgetéseket találtam, mint Berlinben, Budapesten, Párizsban vagy Londonban. Érdekelt, hogyan létezhetnek párhuzamosan világok és rétegek, melyeken egyénként szövődünk át. Reggel tanítani megyek, este színházba: különböző típusú beszélgetések, mégis összeérnek és rétegelve jelennek meg az életben. Ez tükröződik a regényben is: vannak a hétköznapok, pénzt kell keresnünk. A főszereplő egy biztosító társaságnál dolgozik, de más tölti ki igazából az életét, ami konfliktushoz vezethet egyéni szinten.

"A regény itthon is olyan szegmenst szólíthat meg, amely a nemzetközi kortárs irodalmat fogyasztja, illetve ismerősek lehetnek számára a bemutatott helyzetek, karakterek. A szűkebb körben érkező visszajelzések a könyvre legalábbis ezt mutatják. Az itthoni olvasók számára talán kevesebb, ebben a műfajban íródott hazai könyv kerül a polcokra. A magyarul olvasók tábora ma a globális munkaerőpiac szereplőiből is áll” - írta Faludi Julianna készülő regényéről, melyben szó van többek között művészetről, továbblépésről, influenszer világról, kapcsolatokról, korunk égető társadalmi problémáiról is.

pic_6059.jpgAz írás nem újkeletű számodra: több novellád, írásod jelent már meg irodalmi folyóiratokban. Milyen úton jut el a társadalomtudós, a kutató a regényírásig?

Már gyerekként is írtam verseket. Az első regényemet hatévesen írtam: rajzokból és egy-egy mondatból állt. Az írás mindig védett, titkos kert volt az életemben. De nem élsz meg ebből - mondtam magamnak és mondták mások is. Időről-időre félretettem, mégis mindig előjött. Az első elbeszélésem 13 éve jelent meg, ezután sok ideig nem publikáltam. A disszertációírás közben is párhuzamosan meg volt nyitva az önkifejezésemhez tartozó szöveg. Szeretném elmondani, mit gondolok a világról, ehhez mindig másfajta eszköz adott. Bátorság kérdése volt, hogy az írásaim megjelenjenek. Fiatal lányként nagyon nehéznek éreztem bekerülni az irodalmi közegbe: rengeteg az előítélet, ahogy a tudományosban is. Mára sokat változott a helyzet, de huszonéves koromban az irodalom abszolút férfidominált terep volt.

A regény összefoglalójában feltűnik, hogy a 23 éves lány főszereplőnek hasonló nehézségekkel kell megküzdenie, mint neked. Miről szól a regény röviden?

Nagyon egyszerűen az élni akarásról: az angol ”move on” kifejezésbe, a továbblépésbe, az úton való továbbhaladásba tudnám belesűríteni. A szereplők szembesülnek akadályokkal, küzdéssel, szomorúsággal, akár a depresszió jeleivel is. Mégis erős bennük az élni akarás, végül megtalálják az útjukat, és hogy hogyan tudnak egészséges lélekkel előre tekinteni. A főhős Auguszta: művészettörténész hallgató, emellett dolgozik, majd blogot indít, és influenszerré válik. A mikroinfluenszer világot ismeri meg, amely termékek eladásáról szól. Ezzel nem tud azonosulni, így startupot alapít: ez az önkifejezés, az önrendelkezés megerősítésének útja. Segítőtársai is akadnak: barátok, barátnők, a művészeti közeg. Fontos a testvérével, a családjával való kapcsolata, mely egyrészt támogató, másrészt gyakran vissza is húzza őt. El kell szakadnia, felnőtté kell válnia. A regény egy évet ölel fel, az életben ez a folyamat komplexebb, nem ilyen gyorsan történik.k_b_0035-min.JPG

Közösségi finanszírozást indítottál az Indiegogo platformon, itt angolul olvashatunk a készülő regényedről. Milyen nyelven fog megjelenni a regény?

Magyar nyelvű, magyar közönségnek készülő regény. Jelenleg érdeklődő kiadóknál van olvasásra. Azért készítek emellett angol nyelvű változatot közösségi finanszírozásból, mert a könyvkiadás nagyon hosszú folyamat: egy-két év után jelenik meg egy írás, és ki tudja, kijut-e egyáltalán külföldi piacra.

Akárhogy is alakul, szeretném magyarul megjelentetni, mert a regény nagyon budapesti. Külföldi útjaim során  tapasztalom, hogy Budapest nagyon jó márka, szeretik a várost, kapcsolódási pontként szolgál.

A könyvben megjelenik a túlturistásodás témája, ezzel kapcsolatban vegyesek a helyi tapasztalatok. Emiatt érdekes lehet az ide érkezők, a várost szeretők számára is. A regény egyébként nagyon aktuális: tárgya a közösségi média is, hiszen a világ iszonyú gyorsan változik. A koronavírus miatt felgyorsult a digitalizáció, az 5G megjelenésével pedig teljesen máshogy fogunk gondolkodni a közösségi platformokról. Nem tudunk több évet várni, hogy a nemzetközi közönség számára is elérhető legyen a könyv.

Miért pont az Indiegogo platformját választottad?

Őszinte leszek – zöldfülű vagyok, ez az első ilyen projektem. Startupper ismerőseim adták az ihletet a közösségi finanszírozáshoz. Az ilyen oldalakon a már több könyves szerzők sikeresebbek – ez is leképezi a könyvkiadási legitimációs folyamatot. Meredek vállalkozásnak tűnt, az egészet magam csináltam, amatőr módon készítettem a videót is hozzá. Eddig azt tapasztaltam, hogy elsőkörben a távolabbi ismeretségi körökből érkezik támogatás. Az emberek nem szoktak hirdetés alapján támogatni könyvkiadást, inkább vásárolnak tornabérletet. A regénykiadás támogatása komplexebb. Az Indigogot azért választottam, mert nagy és nemzetközi platform. Minden hozzájárulásnak örülök. Ráadásul közösségi élményként is fantasztikus: emberek fontosnak tartják, amit csinálok.

Ez egyfajta bizalom, hiszen úgy támogatnak, hogy nem tudják pontosan, mi lesz belőle.

Így van, ezért ez felelősséggel is jár: most már muszáj megcsinálni, ez hajt előre. Van egy kedvenc mondásom: „action creates energy”. Ha cselekszel, akármilyen is ez a cselekedet, sikernek vagy kudarcnak tűnik abban a pillanatban, mindegy, abból energia lesz és továbbvisz.b_v_0006.jpg

Már a leírás alapján is közel érzem magamhoz a főszereplőt. Önmagunk megvalósítása, a továbblépés, a saját út keresése, a környezet is a mi generációnkat tükrözi. Kifejezetten a mi korosztályunknak szól a történet? 

Természetesen számtalan belső megtapasztalást, folyamatot írtam bele, de évek óta tanítok huszonéves fiatalokat. Marketing BA-s hallgatókat számomra mély víz volt oktatni, nem egészen ez a hátterem. Az első kudarcok után sikerként könyvelem el ezt: a profitszerzésen és a multikon túl rengeteg sokirányú energiát, lelkesedést, érdeklődést fedeztem fel a diákokban. Meg kellett találnom, hogyan hozzam ki belőlük ezt. Mindenki megtalálhatja a módját, hogyan tud hozzátenni a világhoz, miközben a keretek adottak. Tudniuk kell, hogy nem szégyen multinál munkát vállalni, ez csak egy fázis az életünkben - ha mellette önmagunk tudunk maradni, hinni benne, hogy előbb-utóbb a saját utunkat járjuk majd.

Ez az üzenet mindenkinek szólhat, nem csak a mi generációnknak.

Igyekeztem nem projektálni teljesen a saját utamat az írásba, mert nem lett volna hiteles. Kihívás egyrészt a saját huszonéves valómra innen rálátni, ahol most vagyok – szembesülve és reflektíven –, másrészt a huszonéves kor megélését a ma kontextusában megérteni – a tanításon keresztül kapcsolódom ehhez. A hallgatók őszinték, szólnak, ha problémájuk van: ez sokkoló, megrendítő volt kezdetben, de nagyon-nagyon igaz. A regényben is azt keresem, ami ma igaz. Nem képzeltem el konkrét célcsoportot, egyszerűen bennem voltak a tőlük kapott hangok, energiák is.

Továbblépni, átlépni dolgokon. Vajon a mi generációnknak könnyebben megy?

Általánosságban ez a generáció bizonyos tekintetben bölcsebb, mint az enyém volt. A 90-es, 2000-es évek mentalitásával a lelkesedés ellenére nem tudtuk tudatosan hátrahagyni, ami lehúz. Sokan elmentek, kényszerpályára kerültek, beletörődtek, vagy leragadtak egy ma már nem feltétlenül érvényes világszemléletben. A lányok például ma bátrabbak, magabiztosabbak, jobban bíznak a saját tudásukban, képességükben.

A mai fiatalok előretekintőbbek a félelmeik ellenére is. Úgy érzem, van bennük erő és akarat, hogy változtassanak a katasztrófa felé tartó világon.

Amikor fiatal voltam, a neoliberális ”adok-veszek, hatékonyan termelek, maximalizálom az időmet” ideológia működött, ami  oldódni látszik. Nagy szerepe van ebben az alternatív gazdasági irányzatoknak - ha nem is kerültek még be a mainstreambe, a hangjuk már erősebb.pic_6097.jpgEgyik kutatási területed a digitalizáció, a technológia. Ez mennyire tudja megkönnyíteni vagy épp megnehezíteni a továbblépést?

Erre konkrét válaszom még nincsen. A következő könyvtervem a digitális kapitalizmusról szól: a lehetőségekről, a digitális térben jelenlévő aktivizmusról, hogy hogyan lehet megváltoztatni a világot új eszközökkel. A globalizált ipari termelési struktúra nem hatékony a mai fogalmaink szerint - ezt innovációval, technológiával meg lehet változtatni.

A katasztrófa felé haladunk, a profittermelés szerkezete erősen beágyazott akár a politikai kontextusba is. De az optimisták közé tartozom: nem tudok nem hinni abban, hogy lehet változás. Ezért van nagy szükség a fogékony, lelkes fiatalokra, akiknek az életéről van szó.

A mi feladatunk, hogy teret adjunk nekik. Keretet és teret adni az alkotásban és a tanításban is a princípiumom.

Design, marketing, technológia, szociológia, művészet, fenntarthatóság, etikus divat: nagyon szerteágazó érdeklődési és kutatási területek. Végigböngészve őket feltűnt, hogy a humanizmus mégis összefogja az összeset. Humán bölcsészettudományi értelemben és humán mint ember. 

Sokszor teszik fel ezt a kérdést, próbáltak egy irányba terelni. De én úgy éreztem, hogy mindig ugyanazt mondom, csak közben változik a világ. Nem operálhatok ugyanazokkal a fogalmakkal, mint tíz vagy akár öt évvel ezelőtt, mert egészen más kérdések relevánsak. Fontos elfogadni és tisztelni magamban, hogy a kurrens problémákat ragadom meg, miközben az értékrendem nem változik. A saját megközelítésem ível át a témákon. Bölcsésznek tanultam, magyar-orosz szakos voltam az ELTE-n, mellette kezdtem el a Külkereskedelmi Főiskolát. Kellett a sokirányúság, hogy minél többet tudjak meg a világról. A marketing és a technológia például nem két külön kérdés. Technológia nélkül nincs marketing, de marketing sincs fogyasztó nélkül. Az emberből konstruáljuk a fogyasztót, tehát nekem az embert kell megértenem.

Nagyon fontos gondolat a társadalomtudományi alap: erre kellene épülnie a gazdaságtudománynak, az emberért kellene lennie.

A jó gazdaság beágyazott a társadalomba: nem választhatjuk el az emberektől a gazdasági szférát, mert akkor a rendszer nem hatékony. Van egy jó példám a művészet és tudomány kapcsolatára. Mindig érdekeltek a reklámok, gyerekként a 80-as években különleges volt a helyzet, hiszen Moszkvában nem voltak kereskedelmi reklámok. A Szovjetunió megszűnése után megjelentek a nyugati cégek, a kiterjedt orosz piac meghódítására. 1997-ben a moszkvai metrón fordult meg velem a világ: kezembe került Viktor Pelevin Generation P című regénye. Arról szól, hogy egy addig 70 évig működtetett poszt-szocialista közegben, ahol nem volt piac, hogyan lehet 100 milliónyi embernek azokat a termékeket eladni, amiket Nyugaton, a márkák bejáratott világában lehetett. Hogyan kell őket újraértelmezni? Hogyan építették fel a piacot, a fogyasztót, mi az üzenet? Mindezt egy bölcsészből lett copywriter főhősön keresztül írja meg. A márkák kontextuális, kulturális tartalma hirtelen eklatánssá vált számomra, megelevenedett

A regény közel hozza az olvasóhoz a gazdaság, a társadalom és a művészet összefüggéseit. Pelevin a racionális és irracionális síkokon keresztül mozog a könyvben. A realitásunk valóban így működik, mégis megmagyarázzuk racionálisan, tudománnyal.

Én nagyon szeretem és elismerem a tudományt, de a művészet gyakran hitelesebben adja át a világot, érzékek, élmények szintjén tud szólni hozzánk.

süti beállítások módosítása