Teljesen virtuális életet éltünk? Végképp hír- és technológiafüggőkké váltunk? Gondoljuk végig a tudomány segítségével, hogy mik azok a mindennapi médiafogyasztási szokások, amiket a tavaszi karanténidőszak után nemcsak megtartottunk, hanem szinte észrevétlenül még jobban beépítettünk az életünkbe.

2020.10.08. Írta: Taxner Tünde, borítókép: Daria Shevtsova, Pexels

Ahogy a tetőt a diók és gesztenyék bombázzák az őszi szélben, a tavaszi időszakra egyre inkább úgy gondolok vissza, mintha egy rossz álomban éltem volna. Kezd elhomályosulni a tapasztalat, bármennyire is képezik jelenleg is a mindennapjaink részét olyan szokások, melyeknek 2020 előtt nem tulajdonítottunk ekkora jelentőséget. A maszkot már ritkábban hagyjuk otthon, többször félrehúzódunk embertársainktól, és továbbra is aktívan megosztjuk az online térben, amit gondolunk. Éppen ezért érdemes a tudomány segítségével végiggondolni, hogy a pár hónap bezártság alatt milyen valóságot teremtettünk magunknak, és milyen szokások maradtak vagy erősödtek meg azóta a médiahasználatunkban és a digitális kommunikációban. 

Mindennapi multitasking 

A távmunkának, a távoktatásnak koránt sincsen vége, azonban a tavaszi kezdetek óta sokat fejlődhettünk. Pontosan miben is? A média multitaskingban biztosan. Egyszerre harminc oldal megnyitva a böngészőben a Zoom mellett, egyik kezünkben telefon, a másikban fakanál, közben a lakótársunkkal a kedvenc sorozatunkat nézzük. Ez a szokás azonban a mozgástér tágulásával és a szeptemberi iskolakezdéssel sem tűnt el. Sokan a 21. századi szuperképességnek tartják, de valójában bizonyos agyi funkciók és az emlékezőképesség romlásához is hozzájárulhat. Bármennyire kutatják ezeket a negatív hatásokat, úgy érezzük, az információdömpingben csak figyelmünk folyamatos megosztásával tudunk eligazodni.

A tavaszi gyors átállás a digitális megoldásokra a munkában és a tanulásban egyaránt azt eredményezték, hogy elárasztottak minket az új platformok, funkciók és jelölések, melyek tengerében csak fegyelmezetten és rendszert kialakítva lehet jól eligazodni. Saját időbeosztásunk kialakítása és fegyelmezett betartása a valódi szuperképesség, ami szerencsére többféle kreatív módszerrel fejleszthető.  

Fénykép: Bera Viktor

Virtuális munkaközösségek

Érdemes utólag azt is átgondolni, hogy a karanténidőszak alatt mi zajlott virtuálisan, és mi volt kézzelfoghatóan jelen az életünkben. A liszt biztosan, de a munkatársaink egy ideig biztos nem. Szvetelszky Zsuzsanna kommunikációkutató szerint világszerte rosszul használták a társas távolságtartás (social disctancing) kifejezést, hiszen a kijárási korlátozások időszakában nagyon sokat kommunikáltunk egymással, és inkább a fizikai távolságtartás (physical distancing) valósult meg.

Tanulmányában kifejti, hogy a kommunikáció a munkatársak között átalakult, de semmiképpen nem szűnhetett meg. A cégnek működnie kellett tovább, de a digitális térben a visszakereshetőség, rögzíthetőség miatt jobban meggondoltuk, hogy mit írunk le, ami miatt a közlések tartalma változott, akár torzulhatott is. A vertikális és formális kommunikáció mellett a horizontális, informális interakciók lényegében megszűntek. Nem tudtunk többet az irodai konyhában összefutni, ezért az olyan közösségépítő kommunikációs magatartások, mint az „és te mit főztél tegnap”-beszélgetések kevésbé valósultak meg. A small talk jelentősége ugyanis nem csak az információátadásban, hanem a beszélgetőpartnerhez való közelkerülésben rejlik. A cégek alkalmazottai között megnőhetett a távolság, ami, ha nem tudatosították és kezelték a helyzetet, komoly következményekkel járhatott.

„Mivel kommunikáció és bizalom kéz a kézben járnak, a folyamat könnyen negatív spirálba fordulhat(ott).” - Szvetelszky Zsuzsanna kommunikációkutató

Közösség és média

Az online kommunikáció nem csak a munka, hanem a mindennapi kapcsolattartás terén is jelentős lett. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felmérése szerint a járvány tavaszi szakasza alatt tízből négyen többet interneteztek, mint két hónappal korábban. Napi szinten az internet a lakosság 73 százalékát érte el, míg a televízió nagyjából ugyanennyit, a rádió és a nyomtatott sajtó pedig sokkal kisebb jelentőséggel bírt (46% illetve 23%).

„Az internetkapcsolat jelentette a „köldökzsinórt”, amelyen keresztül értesülhettünk a fejleményekről, és tarthattuk a kapcsolatot a külvilággal.” - Sándor Alexandra Valéria

A közösségi média kutatója szerint tavasszal végképp összemosódott a határ valóság és virtuális tér között. Szerinte eddig a valódi életünk zajlott személyes emberi kapcsolatokkal, azonban ezt a szerepet a közösségi média a korlátozások ideje alatt szinte teljesen átvette, hiszen az egyéni és társadalmi történések jelentős része ott zajlott, onnan értesültünk róluk. A közösségi média a gyorsaság, az azonnali reakciók világa, amire érdekes példa, hogy egy kutatás szerint Kínában a járvány tetőzése előtt 10-14 nappal érte el a csúcsot a COVID-19-re vonatkozó internetes keresések és közösségi média tartalmak száma.

A bejegyzések és a vírushoz hasonlóan terjedő hírek azonban rámutatnak egy másik fontos szempontra is, ami a közösségi média egyik legnagyobb előnye, és közben az egyik legnagyobb hiányossága. A szakmai ellenőrzés hiányzik, a meg- és továbbosztás főleg érzelmek által irányított, így a dezinformációk is gyorsan elterjednek. A tudatos felhasználóvá válás egyik fontos lépése, hogy teljes felelősségem tudatában osztom meg a tartalmakat, bármennyire kishalnak tűnök az óceánban.

Hírfogyasztás az infodémia korában

Szakemberek hamar megtalálták azt a találó kifejezést, ami egyszerre jellemzi a digitalizált világunkat és a vírus terjedését: infodémiát élhettünk és élünk most is át. Vagyis az információk úgy terjednek világszinten, mint maga a járvány. A közösségi média használatán túl a hírfogyasztási szokásokban is megmutatkozott, hogy plusz időt fordítottunk az aktualitások nyomon követésére. A májusi felmérésben szereplő magyar tévénézők 40-50 százaléka több időt fordított hírműsorokra, mint korábban, az internetezőknél ez az arány nagyjából 40 százalékos volt.

Ez a változás főleg a járvány alakulásának napi szintű nyomonkövetésével függött össze. Magyarországon a járványhelyzet első két hónapjában az NMHH felmérésében résztvettek 92 százaléka naponta vagy két-három naponta követte a járvánnyal kapcsolatos aktualitásokat. Ebben a témában a legpreferáltabb hírforrás az internet volt (48%), de a tévé is hasonlóan fontos szerepet töltött be (44%).  Ezen túl az inaktivizálódott rétegek, akik például elveszítették az állásukat, vagy életükben a járványhelyzet miatt változások következtek be, új potenciális nézőket jelentettek.

„A felnőtt lakosság kb. fele vált napi nézőjévé az Operatív Törzs sajtótájékoztatóinak.” – NMHH, 2020. június

Az online források tekintetében hármas tagozódást figyeltek meg a kutatók: elsődleges információközvetítők a hírportálok voltak (az internetezők 43 százaléka követte őket), de fontos szerepet töltöttek be a kormányzati, önkormányzati, hatósági oldalak is (31%). A közösségi médiából pedig az internetezők 23 százaléka tájékozódott, elsődleges hírforrásként főleg a Facebookot használva. A megkérdezettek szerint a média szereplőinek nagy része objektív tájékoztatást nyújtott, azonban ugyanannyian (60%) állították azt is, hogy a média túlfűtötte a hangulatot, és a súlyához képest túl sokat foglalkozott a járványhelyzettel. A pánikkeltés egyik okaként az álhírek gyakori felbukkanását is megnevezték (60%). A rendszeresen internetezők 72 százaléka gondolta úgy, hogy az elmúlt időszakban találkozott hamis rémhírrel az interneten. Terjedésükben nagy szerepet tulajdonítottak a közösségi médiának. Ezek a karanténmaradványok most is ugyanúgy a mindennapjaink részét képezik.