Az LMBTQ mozaikszó és a szexuális kisebbségek ma már a társadalom  számára ismerős fogalmak. Kevés ennél megosztóbb témát lehet mondani. Vajon ez egy modernkori sajátosság? Mit jelent a Q a mozaikszóban? Hogyan viszonyulnak magukhoz a közösség tagjai, és mi befolyásolja a társadalmi megítélést? A cikkben ezekre is válaszolunk Illés Eszter, a Corvinus Hallgatói Támogatás pszichológusának segítségével.

2021.03.14 Írta: Belayane Najoua, borítókép: Sharon McCutcheon, Pixabay 

LMBT(Q)?

Szexuális kisebbségek alatt azon emberek csoportját értjük, akik olyan szexuális irányultsággal rendelkeznek, amelyek eltérnek a társadalom többsége által követett normáktól. Ide tartoznak a leszbikusok, a melegek, a biszexuálisok és a transzneműek - vagy másnéven az LMBT. De akkor vajon mit jelent a fenti rövidítésben a Q? A Q az angol querre utal, ami “furcsát, különöset” jelent - a Q akár az összes többi betű helyett állhatna, hiszen minden olyan emberre használhatjuk, aki szexuális irányultságát tekintve bármilyen módon kilóg a társadalomban leggyakoribbnak számító normából. 

Íme néhány fogalmi tisztázás:

• heteroszexuális: ellenkező nem iránt vonzódó egyén
• homoszexuális: azonos nem iránt vonzódó egyén (meleg, ha férfi és leszbikus, ha nő)
• biszexuális: mindkét nemhez vonzódó egyén
• transznemű: ha az egyén a születéskor kijelölt társadalmi és/vagy biológiai nemtől eltérő neműként azonosítja magát

Alfred Kinsey amerikai biológus élethosszig tartó kutatásai során arra jutott, hogy a szexuális orientációk nem különíthetők el ilyen élesen. Ebből a felfedezéséből alakult ki az úgynevezett Kinsey-skála, ami hét különböző változatot különít el. A skála két végpontját a kizárólagosan hetero-, illetve a kizárólagosan homoszexuálisok alkotják.

A két szélsőség közötti öt fokozatot tölti ki a biszexuálisok rétege, akik a társadalomnak több mint 50 százalékát képezik a kutató szerint.

Grafika: Kristóf Benjámin, Közgazdász

Társadalmi megítélés

A társadalmi megítélés régióról régióra, emberről emberre változik. Befolyásolja a neveltetés, a vallásosság és akár a kormányzati szervek hozzáállása is. “A hazai jogszabályok a nemzetközi emberi jogi dokumentumokkal összhangban rögzítik az egyenlő bánásmód követelményét, a minden embert egyaránt megillető emberi méltóság eszméjét. A nemi identitás, a szexuális irányultság a sokszínű emberi személyiség alkotórésze, a személyiség magjához tartozó, megváltoztathatatlan tulajdonság, amelynek alapján senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés” - hangsúlyozza Székely László ombudsman a közleményében. 

A sztereotipikus gondolkodás és az előítéletek még mindig erősek a többségétől eltérő nemi identitású, illetve szexuális irányultságú személyekkel szemben, annak ellenére, hogy immár több mint 25 évvel ezelőtt törölték a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást. A bifóbia a biszexuális identitás tagadását, a homofóbia az azonos neműek iránti vonzalomtól való irracionális félelmet jelenti, míg a transzfóbia a transzneműek elutasítása.

Miért nem fogadjuk el a másságot? Hogyan oldhatjuk fel előítéleteinket?

Forrás: S. Hermann & F. Richter, Pixabay

Illés Eszter, a Corvinus Hallgatói Támogatás pszichológusa szerint az emberi szexuális orientáció sokszínűségét történelmi korok és kutatások is igazolják.“Nincs értékbeli különbség a betűk között. Ugyanakkor a témát ideológiai, vallási, kulturális és egyéb kérdések bonyolítják. Számos szokás, tulajdonság, jelenség válthat ki belőlünk ellenérzést. Ez a szexuális orientáció kapcsán is megtörténhet” - mondja Illés Eszter.

Szerinte ugyanakkor ez nem zárja ki az adott orientációval rendelkező egyén tiszteletét, értékességének, egyenlőségének elismerését. “Emberként lehetőségünk van az önreflexióra, azaz az érzéseink és azok gyökereinek azonosítására, valamint a viselkedésünk szabályozására. Mi váltja ki belőlem ezt a negatív érzést? Miért ítélem el a másikat tulajdonképpen?”

A leértékelés mechanizmusát gyakran a leértékelő személy belső bizonytalanságai, félelmei erősítik, és jellemzően tudattalanul a saját önértékelésének stabilizálása a cél, ami csoportok között is megjelenik.“Ha önértékelésünk egy csoport identitása, mások leértékelése, kirekesztése, megalázása, megfosztása mentén erősíthető meg, akkor az káros. Káros önmagunkra, a kapcsolatainkra és a társadalomra nézve is.”

“A nyitottságban érzek erőforrást ehhez és úgy általában az előítéletekkel kapcsolatban.

A nyitottság lehetőség a kapcsolódásra, a kapcsolódás a megismerésre, a megismerés pedig arra, hogy a másikat differenciáltabban láthassuk, sztereotípiáink pedig ezáltal finomodjanak, megkérdőjeleződjenek.”

- mondja Illés Eszter.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megbízásából az MTA Szociológiai Kutatóintézete rendszeresen készít LMBT-kutatásokat. A 2010-ben végzett kutatás szerint Magyarország 3,2-es átlagértéket ért el azon az 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol az 1-es érték a leszbikusok és melegek teljes elutasítását, az 5-ös érték pedig teljes elfogadásukat jelenti. A későbbi elemzésekből pedig kiderül, hogy 2013-hoz képest 2017-re kis mértékben, de növekedett a személyesen megtapasztalt diszkrimináció aránya - ez a nemi identitást tekintve hatszoros növekedést jelent (0,1-ről 0,6-ra nőtt), ami sokkal nagyobb arány, mint a többi szegmensben. 

A Háttér Társaság egy  2010-es kutatás szerint a megkérdezett LMBTQ-emberek 85 százaléka véli úgy, hogy az ember nem élhet teljes életet, ha nem vállalja fel nyíltan az irányultságát. Ennek ellenére a válaszadók csupán 46 százaléka állította azt, hogy felvállalja legalább egy családtag előtt a nemi identitását. Jellemzően leginkább az édesanya előtt vállalták fel a legtöbben, míg a tágabb családi kör kapta a legkevesebb százalékot - csupán 15-öt. 

Miért ilyen alacsony a coming out aránya? 

Illés Eszter szerint  először az egyénnek kell kialakítania saját szexuális orientációjához fűződő viszonyulását, melynek eredménye ideális esetben az önelfogadás, az értékességünkbe vetett hit helyreállítása, megerősödése. “Ez egy hosszú és nem lineáris folyamat. Lehetnek benne tagadások, kísérletezések, elbizonytalanodások, majd meggyőződések. Komoly lelki munka megy végbe addig, míg egyáltalán az önazonosítás megtörténik. Segít, ha már itt sem marad magára, és vannak olyan személyek, akikkel nyitottan, biztonságban beszélhet a benne zajló történésekről. Ugyanakkor nagyon érthető, hogy nem egyszerű a felvállalás, ha önmagát is bizonytalannak érzi.” - mondja Illés Eszter.

A megnyílás a környezet felé egy következő komoly és megterhelő érzésekkel átszőtt szakasz. Illés Eszter szerint “faramuci helyzetről van szó, hiszen miért is kell a szexualitásával kapcsolatban bárkinek is coming outolnia? Ez magánügy. Ugyanakkor a heteronormativitás miatt nem egyértelmű sajnos, hogy a környezet ugyanolyan természetességgel reagál, ha nőként azt mondom, hogy a hétvégén kirándulni voltam a pasimmal, vagy azt, hogy a párommal, Ágival moziba mentünk. A coming out-nak különböző színterei vannak, például szülők, tágabb család, barátok, munkahely, közösségi helyek. Ezek nem feltétlenül azonos természetű és intenzitású érzelmeket váltanak ki.”

Az egyik leggyakoribb érzelem az elítéléstől, megszégyenüléstől, fontos személyek elfordulásától, hátrányos megkülönböztetéstől vagy akár verbális, fizikai fenyegettségtől való félelem. Illés Eszter szerint “ezek sajnos sokszor nem alaptalan aggodalmak, melyekről mind a mikro-, mind a makrokörnyezetben megerősítést szerezhet az egyén. Ugyanakkor az is előfordul, hogy a heteronormativitás és akár a belsővé tett homofóbia mentén torzulnak az elővételezett reakciókról alkotott fantáziák, és olyan kapcsolatokban is rosszallásra számít az illető, ahol az elfogadás nehézségek nélkül megtörténne.”

Összességében fontos, hogy az LMBTQ személy kezében maradhasson a döntés a saját biztonságérzete mentén azzal kapcsolatban, hogy mikor, hol, kinek coming outol”

- hangsúlyozza a pszichológus.

Homoszexualitás az ókorban

Sokan azt gondolják, hogy a homoszexualitás újkeletű, a megváltozott társadalmi értékek miatt alakult ki, de ez korántsem igaz. Már az ókori görögök között is felfedezhetjük az azonos neműek közötti vonzódást - gondoljunk csak Szapphó nőkhöz írt verseire. 

Az ókori Egyiptomból is megmaradtak leletek, amelyek azt bizonyítják, hogy már akkor is létezett a homoszexualitás és a társadalom tudatában volt a létezésének. A legismertebb ókori egyiptomi homoszexualitásra utaló forrás Nianhhnum és Hnumhotep sírja. A két férfi Niuszerré fáraó idején élt és szolgált az óbirodalmi V. dinasztia idején, az i. e. 25. században. Nianhhnumnak és Hnumhotepnek is volt felesége és gyerekei, de haláluk után családjuk úgy döntött, hogy ugyanazon masztabasírba temeti őket. A sír falain több festmény ábrázolja a két férfit, akik a képeken átölelik egymást, és az orruk összeér.

Az orr összeérintése az ókori Egyiptomban a csók jele volt. 

A középkori Európában korszakonként és régiónként változott a homoszexualitáshoz való hozzáállás. A kereszténység terjedésével a homoszexualitás és a maszturbáció is elfogadhatatlanná vált. Habár a középkor elején a rómaiak viszonylag elfogadóak voltak, a tizenkettedik századtól a homoszexualitást szodómiának tartották és halállal büntették. Az üldöztetés a középkori inkvizíció során érte el a tetőpontját, mikor a Katharok és a Valdensek szektáit nemcsak sátánizmussal, hanem homoszexualitással is vádolták. 

A második világháború idején több mint egymillió homoszexuális és biszexuális férfit hurcoltak el haláltáborokba - a második világháború során elterjedt német ideológia nem tűrte meg a meleg férfiakat, akik nem tudtak eleget tenni a gyereknemző kötelességüknek. A haláltáborokban rózsaszín háromszöget kellett viselniük, és a táborok hierarchiájának legalján álltak. 

A mai világban nemcsak a szexuális kisebbségek és a társadalom egésze között tátong óriási szakadék, hanem a heteroszexuálisokat is megosztja a téma. Míg a skandináv országokban nagymértékű liberalizmusról és elfogadásról beszélhetünk, addig a hagyományos családmodellt támogató területeken akár jogi szinten is korlátozhatják a szexuáils kisebbségeket.