Törőcsik Mari neve nem ismeretlen senki számára, azonban talán éppen legendás hírneve az, ami még karrierjét is túlragyogja. Halála az egész nemzetet veszteségként érte: megemlékező cikkünkben felidézzük a legenda mögött rejlő színésznőt és embert, áttekintve hosszú és termékeny életének legfontosabb állomásait.
2021.04.24. Írta: Hujber Sándor
„A halált nem kerülheti el a legerősebb bajnok sem” – írja Josephus Flavius történetíró főművében, a Zsidó háborúban. Törőcsik Mari elmúlása még a több ezer éves bölcsesség tudatában is váratlanul ért minket, hiszen a színművésznő már életében halhatatlanná vált, és elhunyta ezért furcsának, természetellenesnek tűnik, olyan eseménynek, melynek nem szabadott volna bekövetkeznie. Halhatatlansága azonban túlmutat az anyagi világ keretein, hiszen olyan páratlan szellemi és művészeti kincset hagyott hátra, melynek köszönhetően a magyar színház- és filmvilág állócsillagaként örökké velünk marad.
Visszaemlékezésül tekintsünk vissza életének néhány fontos mozzanatára, művészeti- és magánéletének mérföldköveire, melyek (mint az alkotó emberek esetében általában) egymással szorosan összekapcsolódtak. A kis darabok egymás után rakva egy gazdag élet kirakósát tárják az olvasó szeme elé.
Azonnali áttörés és fényes karrier
Számos művész esetén fokozatosan épülő, majd szárnyaló karrierről beszélhetünk: Törőcsik Mari élettörténete meghazudtolja ezen elvárásainkat, hiszen első színpadi és filmes szerepléseitől kezdve egészen a legutolsókig a közönség töretlen és változatlan szeretetének, tiszteletének örvendhetett. Már 1955-től kezdve, még a Színház- és Filmművészeti Főiskola (a mai SZFE) növendékeként együtt dolgozott Fábri Zoltánnal a rendező olyan korai alkotásain, mint a Körhinta (Pataki Mari szerepében), vagy az Édes Anna (Anna szerepében).
Az, hogy első produkcióiban főszerepet kapott, arról árulkodik, hogy már a kor filmes társadalma is felfigyelt a benne rejlő tehetségre, és megsejtette későbbi fényes pályáját. Az 1950-60-as években Fábri Zoltán mellett Herskó János és Jancsó Miklós filmjeiben is szerepelt, a közönség általános elismerése övezte. Szerepeiben tükröződnek a magyar filmművészet korszakai is, a klasszikus irodalmi megfilmesítésektől kezdve (mint a magyar-csehszlovák koprodukcióban készült Szent Péter esernyője, a Légy jó mindhalálig, vagy A Pál utcai fiúk), a kortárs hazai-és nemzetközi irodalom vászonra vitelén át (Dürrenmatt A bíró és a hóhér c. regényének filmváltozata, a Macskajáték, később a Szegény Dzsoni és Árnika) egészen a rendszer problémáit nyíltan vagy burkoltan boncolgató játékfilmekig (Szerencsés Dániel, Szamárköhögés). Törőcsik Mari gazdag életműve egyben a magyar mozi és filmkultúra évszázados történelme is, annak minden szépségével és fonákjával együtt.
Díjak sokaságában részesült, ahogy az egy ilyen nagyívű karrier esetén el is várható. Már 1959-ben (ekkor alig egy éve fejezte be a Filmművészetit) megkapta a Balázs Béla-díjat, mely napjainkban is a filmes körökben adományozható legmagasabb állami elismerés. 1976-ban nyerte el a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat a Déryné hol van? főszerepéért, mely a nyugati világban is széles körben ismertté tette nevét, és ezáltal Magyarországot is.
Egészen élete legutolsó időszakáig folyamatosan láthatta a filmvásznon a magyar, és a kelet-európai filmek iránt érdeklődő nemzetközi közönség. A Kossuth kifliben, vagy utolsó filmjében, az Aurora Borealis - Északi fényben még utoljára láthattuk, felejthetetlen alakításaival egészen utolsó erejéig szórakoztatta és gondolkodtatta el közönségét, gazdagította a magyar filmművészetet.
A nemzet színésze
Törőcsik Mari rögtön a Filmművészeti elvégzése után a Nemzeti Színházban kezdett játszani. Áttörést karrierjében az 1968-as Varsói melódia hozott: a szovjet szerelmi drámában nyújtott szerepe az ország színházkedvelőivel is megismertette nevét. A későbbiekben számos színpadon fellépett, vidéken (Szolnok, Győr) és a fővárosban is (Katona József Színház). Szakmai kiválóságának elismeréseként 1993-94 között a Thália Színház igazgatója volt, a Színművészeti docenseként is támogatta tehetségével és tapasztalataival a felnövekvő magyar színészgenerációkat. Végigjátszotta a legismertebb színházi darabok repertoárját, Shakespearetől Ionescon át Csehovig.
A közönség elismerése mellett teátrumi karrierje újabb díjak sokaságát hozta számára: kétszer (1964, 1969) részesült a Jászai Mari-díjban, 2000-ben a Nemzet Színésze elismerésben részesült. Egyéb díjait és kitüntetéseit hosszasan lehetne sorolni: kétszeres Kossuth-díj, Kossuth-nagydíj, Magyarország Kiváló Művésze... A díjaknál fontosabb azonban a halhatatlanság, amelyet példaértékű művészeti tevékenysége mellett megnyerő személyiségével, a magyar kulturális élet odaadó szeretetével és támogatásával, valamint társadalmi érzékenységével nyert el az ország szívében. Bérczes László, Törőcsik Mari gyakori munkatársa és barátja így nyilatkozott a színésznő elmúlásáról:
Mindannyiunk számára Mari a példa: embersége, nagyvonalúsága és a hétköznapokon felülemelkedő egyszerűsége és méltósága, azt remélem, megemel bennünket is...
Nagy idők nagy tanúja
Talán azért is nyújtott az Aurora Borealis-ban olyan megható alakítást, mert átélte azt a zavaros és szomorú huszadik századot, amelyről Mészáros Márta filmdrámája számot akart adni. Gyerekkorában látta, hogy édesapja élete megnehezedik a kommunista diktatúra kezdeti időszakában, felnőtt életének első felében belülről tapasztalta meg a Kádár-korszak relatíve engedékeny, ám bizonyos szinteken mégis fojtogató, Aczél György nevével fémjelzett kultúrpolitikáját. Együtt dolgozott a kor nagyjaival a művészvilág legkülönbözőbb területeiről, Örkénnyel, Fábrival és Mészáros Mártával. A vietnámi háborúban árván maradt kisgyermeket fogadott örökbe, ő maga háromszor házasodott, harmadszorra élete párjával, Maár Gyulával, akitől lánya született.
Mikor 2008-ban szívmegállás következtében kómába esett, az orvosok általános lemondása ellenére sikerült felépülnie, visszanyerve szellemi és fizikai erejét. A Nők Lapjának 2019-ben adott exkluzív interjúban így nyilatkozott: „Próbálunk eléggé egymásnak – ki-ki a maga módján, a maga lehetőségei szerint – segíteni? Talán ezért is volt fontos visszajönnöm? Hátha van még valami dolgom…” A felépülés és 2019 között a Nemzet Színésze ennek jegyében élt, személyesen is végzett karitatív tevékenységeket, és mások figyelmét is igyekezett felhívni a jótékonykodás fontosságára.
2012-ben megalapította a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványt Kárász Róberttel. A szervezet hírességek gyerekkori játékmacijait árverezte el, a befolyt összegből pedig a fogyatékossággal élő személyek munkavégzését és társadalomba való integrációját támogatja. Az alapítás óta több sikeres árverés is történt. 2019-ben Törőcsik Mari újabb projektet, a Jóra Való Törekvés Alapítványt indított el, Kellár F. János Immánuellel karöltve. 2020-ban sokoldalú társadalmi tevékenységének elismeréseként megkapta az Összefogás a Toleranciáért Alapítvány által ajándékozott Magyar Toleranciadíjat.
Egy ember elmúlásakor általános kijelentés, hogy „űrt hagyott maga után”. Ez természetesen igaz Törőcsik Mari esetén is: Kiváló színpadi tehetségét és kedves személyiségét nem lehet pótolni, azonban életművének, jótékony tevékenysége által létrehozott alapítványainak és az emberek szívében betöltött helyének köszönhetően nem csupán űrt hagyott hátra, hanem egy kicsit önmagát is. Emlékét őrizni fogja a hálás utókor, amíg csak létezik magyar színjátszás és filmművészet.
