Miért különleges Andrej Tarkovszkij munkássága? Az orosz filmrendező a keleti kultúrák egy olyan arcát mutatta meg a nagyközönségnek, amit előtte keveseknek sikerült. Díjazott alkotásain túli munkássága is figyelemre méltó: a háborút ennyire emberarcúvá formálni a filmvásznon azóta is keveseknek sikerült. Miért érdemes ma is nézni a filmjeit? Cikkünkből kiderül!
2021.05.02. Írta: Burkus Brigitta, Hujber Sándor. Borítókép: www.sensesofcinema.com
“Ideálom: az ember, aki mindig hű marad önmagához.” - Andrei Tarkovszkij
Tarkovszkij, bár nem élt sokáig, rendkívül termékeny és koherens művész volt: filmjeiben egyaránt tetten érhetők a kereszténység és a keleti nagy vallások hatásai - tulajdonképpen feldolgozta a saját életét, hitét, gondolatait. Műveinek középpontjában az orosz kultúra és társadalom, a lét és a hit értelme, az emberiség jövőjének kérdései és a modern ember konfliktusai állnak.
Filmjei miatt többször érték atrocitások a szovjet belügyi hatóságoktól, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. Sztalker című filmjének nyersanyaga is a hatalom közbeszólása miatt csaknem teljesen megsemmisült, azonban ez nem tántorította el meg a rendezőt: újra leforgatta a filmet, ami a mai napig az egyik leghíresebb alkotásaként ismert. Mi volt a művész titka és honnan inspirálódott?
Tarkovszkij 1932-ben született Zavrazséban, a Szovjetunió területén. Gimnáziumban zenét és festészetet tanult, érdeklődött az arab nyelvek iránt. Nagy hatással volt rá a keleti világszemlélet, azon belül a taoizmus. 1954-ben iratkozott be a Moszkvai Filmfőiskolára, nemzetközi hírnévre 1962-ben tett szert az Iván gyermekkora című filmjével, amivel a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó Arany Oroszlán-díjat is elnyerte. Kezdeti sikereit további alkotások követték, amik szintén hírnevet és elismerést hoztak számára. Leghíresebb filmjei az Andrej Rubljov (1970), a Solaris (1972), a Tükör (1974), a Sztalker (1980) és a Nosztalgia (1983). 1984-ben jelentette be, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba. Két évvel később Párizsban halt meg, tüdőrákban, 54 évesen.
Mi állhat az orosz filmrendező zsenialitása mögött?
A cárok kelet felé tartó katonai expanziójával párhuzamosan az ázsiai kultúrák is közelebb kerültek az oroszokhoz, így vált művészetük és szellemi hagyományuk a sokszínű és szinkretikus spiritualitás páratlan tárházává. A hatalmas ország egy-egy könyvét olvasva, festményét megtekintve vagy filmjét nézve magunk is megtapasztalhatunk egy olyan élményt, amely merőben különbözik még a kifejezetten spirituális témájú európai alkotások hatásától is.
Az irodalom egyik ilyen óriása Lev Tolsztoj, aki hithű keresztényként mélyen tanulmányozta és értékelte a keleti filozófiát, különösen Konfuciusz tanait, de megtermékenyítő hatással volt Mahatma Gandhira is, akiben részben ő ültette el az ahimsza, az erőszakmentesség tanát. Az orosz festészetben hasonló gondolatvilággal képviselteti magát Nicholas Roerich, Mandzsúria és Tibet vándora. Roerich festményei sokszínűek, de témaválasztásában mindig a szakralitás mélységeit kutatja: képei az ortodox szentek életétől a szláv folklóron át Buddha meditációival bezárólag végigvonultatják szemünk előtt az ember nem anyagon túli tapasztalásainak csodálatos tárházát. A békeaktivista célja ezzel (akárcsak Tolsztojnak) a különböző földrészek népei közötti harmónia és erőszakmentes együttélés hirdetése volt.
Kép: Nicholas Roerich - És próbálkozunk
Ezen szakrális művészek sorába illeszkedik Andrej Tarkovszkij is. Az értékes művész kiemelkedik saját korából, és sikeresen ragadja meg az örökkévalóság egy szikráját. Ez igaz volt Tarkovszkijra is, azonban élete különösen lenyűgözővé válik annak tudatában, hogy abban a Szovjetunióban született, alkotott és élt (nagyrészt), amely aktívan törekedett a vallásosság és a spiritualitás elnyomására.
A mélyen vallásos, ortodox Tarkovszkij (ahogy elődeinél is láthattuk) behatóan tanulmányozta a keleti bölcsek munkásságát, különösen a zent és a taoizmust. Személyes filozófiája és szakralitásról alkotott felfogása fellelhető főműveiben, a Tükörben, a Solarisban, valamint a Stalkerban. Kiemelkedik a nem csak mélységeiben, de felszíni tematikájában is vallási témájú Andrej Rubljov, mely a nagy 15. századi orosz egyházi ikonfestő életét és spirituális útkeresését meséli el. A filmek mélyen kontemplatív, áhítattal teli meditációk Isten, a valóság, a szeretet és az ember természetéről, amelyekből tükröződik az alkotó lelki érzékenysége mellett a témákban való jártassága is.
Kép: Andrej Rubljov - Részlet a filmbőL
A hit és a vallási szövegek gyakran alkalmaznak paradox logikát. Ezt láthatjuk visszaköszönni Tarkovszkij művészetében is, aki egyszerre gondolta, hogy lenyűgözőek azok a képek, amelyek önmagukon túl nem jelentenek semmit, és vallotta, hogy a művészetnek önmagán túlmutató céllal kell rendelkeznie. Filmjeiben megszűnik a logikában feloldhatatlan ellentét: a Stalker vagy az Andrei Rubljov festményszerű (vagy ikonszerű) képei mély és valóságos, ám szavakkal nehezen megfogható érzéseket tárnak a néző elé. Tarkovszkij mozija alkímikus hatású, hiszen e képek az arra érzékeny befogadó lelkének legmélyére hatnak, átformálják azt.
Hogyan érdemes nézni a filmjeit?
Kritikusai szerint Tarkovszkij életműve hét játékfilmjéből épül fel, amelyek egyetlen óriási mű fejezetei. Szerintünk is érdemes sorban menni, az “Iván gyermekkora” mindenképp jó választás első filmnek. Akit a misztikus történetek vonzanak, annak a Solaris vagy a Sztalker nem fog csalódást okozni.
“Számomra azért volt szokatlan, és egyben lehengerlő először végignézni a Sztalkert, mert az eddig megszokott, a néző figyelmét kiszolgáló film helyett egy befelé forduló, azonban rendkívül tartalmas alkotást kaptam” - Burkus Brigitta
