Életvitelünk és gazdasági-társadalmi berendezkedésünk fenntarthatatlanságát látva sokan hajlamosak a kétségbeesésre, azonban a megoldás talán közelebb van, mint gondolnánk: az anyatermészetben. Cikkünk a permakultúra különleges gazdálkodási módszertanát és egy hozzá kapcsolódó érdekes Erasmus+ projektet mutat be. 

2021.05.19. Írta: Hujber Sándor. Borítókép: Wikimedia Commons

Hogyan élhetünk összhangban a természettel? Miként lehet hosszú távon fenntartható az ember gazdálkodási tevékenysége? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a permakultúra elmélete és módszertana.

A permakultúra fogalmát (és tulajdonképpen azóta kialakult mozgalmát) két ausztrál környezetvédő, Bill Mollison és David Holmgren alkották. Az 1960-as években kezdődött el a máig is megoldatlan, ám egyre súlyosabbá váló ökokatasztrófa körüli aggodalom – például ekkor alakult meg a híres Római Klub. Mollison és Holmgren is ezen korszellem hatására kezdtek el aggódni világunk jövőjéért, ám a Római Klub tudósaival ellentétben ők egy alulról induló megközelítéssel fogtak neki a probléma megoldásának. Az ausztrál páros szerint az emberi gazdálkodásnak a természetben lezajló ökológiai folyamatok mintájára kell végbemennie, így az egyén és a társadalom igényei is környezetünk károsítása nélkül is kielégíthetőek. 

Almási Dávid, a CEU mesterszakos közgazdaságtan-hallgatója egy nemzetközi Erasmus+ program keretében kapott lehetőséget a permakultúra mélyebb megismerésére. “Pusztán közgazdászszemmel nézve is kijelenthetjük, hogy egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón végtelen növekedést elvárni hiábavaló. A gazdaság ilyen módú rendszerezése fenntarthatatlan, ezért is kezdtem el keresgélni alternatív, fenntartható technikák iránt, és így jutottam el a permakultúráig” – osztotta meg velünk motivációját. Ez a módszertan Dávid szerint arra kínál megoldást, hogy a gazdálkodás ökológiai és szociális vonzatai miként integrálhatóak a fenntartható jövő érdekében. 

Mikor 2019-ben meglátta a permakultúrával foglalkozó projektet, rögtön pályázott, és amint megkapta a lehetőséget, már utazott is Spanyolországba. A résztvevők egy gyönyörű, hegyes vidéken, zarándokszálláson laktak, az ország északi részén található Burgos mellett. Dávid elmondása szerint a munkakörnyezet élvezetes és inspiráló volt, a résztvevők Litvániából, Olaszországból, Spanyolországból, Magyarországról és az Egyesült Királyságból érkeztek.

A legtöbb Erasmus+ projekt különböző országokból delegált csapatok együttműködéséről szól, ez sem volt kivétel. A projekt végén a résztvevőknek lehetőségük volt magas szintű illetékeseknek is bemutatni az eredményeiket. Minden csapat válogathatott a különböző fenntarthatósági témák közül. Dávidék a permakultúra mellett döntöttek, és ezen a területen dolgoztak ki egy javaslatcsomagot, melynek lényege az EU-s támogatási rendszerek átdolgozása a permakultúrás megoldásokkal dolgozó termelői egységek segítésére. A többi csapat tagjai például a fenntartható divat vagy az erdőtüzek területén tevékenykedtek. A projekt végén a nagyközönség Dávidék csapatának ötletcsomagját szavazta meg a második helyre, akik így az eredményeket végül Andreas Glück európai parlamenti képviselőnek is bemutathatták.  

Kép: Green Travel Blog

Dávid vitába száll a permakultúra klasszikus meghatározásával:

”Nem értek egyet azzal, miszerint pusztán a »természetes folyamatok utánzásáról« lenne szó. Mint minden más állattenyésztési és növénytermesztési technika, ez is beavatkozás a természet rendjébe. Szerintem a permakultúra olyan gazdasági technika, ami a helyi biodiverzitást kiegészíti és támogatja, az ember közreműködésével. Projektünk során a tankönyvi helyett egy sokkal életközelibb definícióval álltunk elő: a Földdel való törődés mellett a permakultúra számára azonos szinten fontosak a gazdálkodás szociális vonzatai.”

Ez alapján a rendszer tehát nemcsak környezet-, hanem emberbarát is, biztosítja a „fair share”, azaz az igazságos elosztás elvét. A szociális aspektus nem hagyható figyelmen kívül az ökológiai javára. 

A szemléletmóddal kapcsolatban számos kritika fogalmazódott meg a kialakulása óta, például az, hogy csupán kisközösségek szintjén megvalósítható. Dávid nem osztozik ezekben a kételyekben: “A világ és a társadalom fejlődése egy organikus folyamat, az, ami tegnap elképzelhetetlen volt, ma valóság. 1900-ban a nyolcórás munkahetet és a nők szavazati jogát is megvalósíthatatlannak tartották, nézzük meg, hol vagyunk most. Talán igaz, hogy a permakultúra jelenleg csak kisebb közösségekben valósítható meg, de meggyőződésem, hogy ez nem mindig lesz így. Rossz irány az, ha valamire azt mondjuk, soha nem lesz megvalósítható, vagy hogy utópisztikus, mert véleményem szerint pont az ilyen kis kezdeményezések által tudott fejlődni a világ.”

A permakulturális módszerek és gazdálkodás ma is jelen vannak az életünkben: klasszikus példa a tudományos termelési módszerek által eredményezett nagyüzemi és a természetes életkörülményei (például a hagyományos tanyasi gazdálkodási egység) között tartott tyúk tojásának minőségbeli különbsége.  

A szemléletmódnak ma már számos követője akad, nemcsak külföldön, hanem hazánkban is, ahol a Magyar Permakultúra Egyesület foglalkozik a rendszer minél szélesebb körű megismertetésével. Az utóbbi években a civil szervezeteken kívül államok és nemzetközi szövetségek részéről is egyre nagyobb az érdeklődés az olyan alternatív gazdálkodási módszerek felé, mint a permakultúra.

A módszer hármas célja: a Föld védelme, az emberek védelme és a javak igazságos elosztása.