Egy hét egy tárgy – Miért érdemes intenzív hétre is tárgyat felvenni?

0e953a62-2152-4100-ad1b-3a161c1fe496.jpeg
Az idei tanév az intenzív héttel indul, egy hét alatt egy teljes tárgyat teljesíthetnek a hallgatók. Pro és kontra érvek a tárgyfelvételhez.

2021.09.03. Írta: Engelbrecht Azurea, Kristóf Benjámin. Borítókép: Váradi Zsófia, Közgazdász

(A cikkben szereplő hallgatók nevét kérésükre megváltoztattuk.)

  • Az intenzív heti tárgyak szakonként és specializációnként változnak A hét alatt jellemzően fókuszáltabb, mélyebb témafeldolgozás történik, ezért egyes tárgyak esetén az előadások és a szemináriumok rendszere sem válik el olyan látványosan egymástól. Egy Corvinusról származó információkat is feldolgozó kutatásban pozitív élményként számoltak be a hallgatók a jobban memorizálható tanulási élményről és a tanórák hangulatának javulásáról is.

A kurzusokon  eltérő a tananyag, illetve a módszertan, de a  hangsúly minden esetben az intenzív, fókuszált tudásátadáson van.

Az intenzív hétre nem kötelező tárgyat felvenni – bár megvannak az előnyei, akinek nincs kapacitása rá, annak ez még egy hét szünetet jelenthet. Bemutatunk pár tárgyat, amit az őszi félévben fel lehet venni.

1dd86860-8099-4fec-b42b-d39e4214f1ad.jpeg
Kép: Örsi Zsanett

Személyes tapasztalatok – Digital Disruption

Ez a kurzus azt a témát járja körbe, hogy a digitális újítások hogyan rombolják le a régebbi bizniszmodelleket: a Netpincér és hasonló ételfutár-szolgálatok az étterembe járást vagy az edzős alkalmazások az edzőterembe járást. A teljesítési követelmény egy prezentáció és egy beadandó, így viszonylag könnyen teljesíthető ahhoz képest, hogy 6 kreditet ér. Kata kiemelte, hogy a hét során a Microsofthoz is szerveztek nekik egy céglátogatást, amit rendkívül érdekesnek tartott.

“A tanár nagyon jófej volt, izgalmasakat tanultunk, de eldöntöttem, hogy soha többet nem veszek fel intenzív hetes tárgyat, mert nagyon megerőltető volt számomra ennyi időn át folyamatosan ugyanazt a tárgyat hallgatni, amíg a barátaim az extra szünetüket töltötték” – mondta Kata.

Személyes tapasztalatok – Nemzetközi kapcsolatok a gyakorlatban II.

A nemzetközi kapcsolatok a gyakorlatban kurzusról Tamást kérdeztük, a tavaszi félévben szokott lenni a kurzus. Ő arról számolt be, hogy ez tulajdonképpen egy egynapos kurzus: bécsi székhelyű szervezeteket látogattak meg. Több csapatra osztották a hallgatókat, és mindegyik turnus más napon ment, és más helyeket látogatott meg. A hajnali indulás után a bécsi ENSZ-várost látogatták meg, ahol körbevezették őket, és az ENSZ munkájáról hallgattak előadásokat, valamint csoportos feladatokat kellett megoldaniuk.

“Olyan volt, mint egy osztálykirándulás.”

“Körbevezettek a tárgyalótermekben, elmondták, hogyan működik az ENSZ, és milyen szakosított szervek vannak kimondottan bécsi székhellyel. Volt egy makett az ENSZ-városról és egy szoba, ahol kimondottan az ENSZ-hez kötődő dolgokat lehetett megnézni – például egy katonai kéksisakot, ami azért elég menő volt” – mondta Tamás.

Tamás szerint érdekes volt látni a szervezet mindennapi munkájának realitását, de maga az idegenvezetés nem sok új információval szolgált számára: “Az idegenvezető kicsit alacsonyra lőtte be, hogy mit tudunk az ENSZ-ről. Nagyon alap dolgokat mondott, amiket órán is megtanultunk.”

Az ENSZ után az Európai Unió Alapjogi Ügynökségébe vitték a hallgatókat – a többi napon kiránduló csapatok máshova mentek, például a bécsi magyar nagykövetségre. Itt is előadásokat hallgathattak a szervezet munkájáról, elmagyarázták, hogyan csatornázódik be a munkájuk az EU működésébe, és megválaszolták a hallgatók felmerülő kérdéseit. A hallgatók egy szorgalmi időszak végéig leadandó esszére kapták az érdemjegyet, egy tetszőleges problémáról írhattak, ami felkeltette az érdeklődésüket a kirándulás során.

“Örültem, hogy láttam, de nem igazán mondhatom, hogy sokat fejlődtem volna a kurzus során. Mintha hiányérzetem lett volna a végén – kicsit többet vártam.”

fc319269-b75b-4353-a896-55b607e86ac9.jpeg
Kép: Bera Viktor, Közgazdász

Személyes tapasztalatok – International Trade and Development

A tárgy nagyjából a Nemzetközi gazdaságtan és hasonló kurzusok anyagát fedi le,  leginkább a modern kereskedelmi és pénzügyi rendszer történelmét állítja fókuszba. Egy német közgazdász az oktató, aki Ábel szerint lelkes, kedves, és készségesen válaszolt a kérdésekre. Juli és Ábel is felhívta a figyelmet arra, hogy gyakran összeesküvés-elméleteket tartalmazott az anyag.

“Baloldali összeesküvésekről szólt – szerintem sok igazság volt benne, de nagyon túlzó volt. A lényege röviden, hogy a jelenlegi globális rendszert arra találták ki, hogy a gazdag szereplők gazdagok maradjanak, a fejlődő országokat pedig továbbra is kizsákmányolhassák. Ha helyén tudod kezelni, érdekes perspektíva” – mondta Ábel.

Ha NG előtt veszed fel, nem érted, ha utána, akkor meg tudod az anyagot. Nagyon unalmas volt a tanár, az első nap után nem is tudtam figyelni az órákra. Egy kiselőadást kellett csinálni csoportmunkában, meg egy tesztet írtunk a hét során. Szerintem nevetségesen egyszerű volt ahhoz képest, hogy 6 kredit” – mondta Juli.

Személyes tapasztalatok – Capital, Labor and Power in the Age of Automation

Fruzsi számára a kurzus legemlékezetesebb része a mesterséges intelligenciáról szólt. A tárgy teljesítését egy csoportmunkával elkészítendő beandandóhoz kötötték, és 6 kreditet ért.

“A kurzuson több oktató volt, ebből kettőnek nem volt túl jó az angolja, a többiek rendben voltak. Az AI-os részen kívül nem emlékszem nagyon másra, csak arra, hogy érdekes volt, és könnyű teljesíteni” – mondta Fruzsi.

Személyes tapasztalatok – Demographic Ageing in Europe: How will it Affect the Economy and Welfare State?

Ez a kurzus többek között olyan témákat jár körbe, mint a jóléti állam és a nyugdíjrendszer, öregedési adatok, az elöregedés okozta kihívások és ezek kezelése a gazdaságban és az egészségügyben. Az óra angolul folyik, és mivel a tanár német, gyakran németországi példákat hozott. A teljesítés feltétele minden nap végén egy kvíz kitöltése az órai anyag és a megadott szakirodalmak segítségével, valamint egy beadandó készítése.

“Nekem eddig ez volt a legizgalmasabb intenzív hetes tárgyam. A tanár nagyon segítőkész volt, és könnyű volt rá figyelni” – mondta Flóra.

süti beállítások módosítása