November 16-i ülésén a Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa egyetlen napirendet tárgyalt, amely a 2023-ban induló angol nyelvű Vezetés és szervezés mesterszak önköltségi díjairól szólt.
2021.11.22. Írta: Tepfenhart Beatrix. Borítókép: Őrsi Zsanett, Közgazdász
Az angol nyelvű Vezetés és szervezés mesterszak elindítását 2022 szeptemberében tervezi az Egyetem. Szabó Lajos oktatási rektorhelyettes elmondta, az angol nyelvű mesterszak indítása a nemzetköziesedés jegyében tett fontos stratégiai lépés. A programba integrált CEMS félévek révén a hallgatók a nemzetközi élvonalban található egyetemek menedzsment képzésein is tanulhatnak.
„Ahhoz, hogy igazi nemzetközi egyetem legyünk, bizonyos kiemelt szakokat angolul kell meghirdetnünk és lehetővé kell tennünk, hogy a képzés részeként hallgatóink külföldön is tapasztalatot szerezzenek, és más partneregyetemekről is érkezzenek hallgatók a mi képzésünkre’’ – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
A Vezetés és szervezés angol nyelvű mesterképzés önköltségi díjaira vonatkozóan a következő előterjesztést tette: 970.000 Ft/félév a felvi.hu rendszeren keresztül jelentkezők számára, és 3.600 euró/félév a harmadik országból érkezők számára.
Az ülésen arra is kitért, hogy a nemzetközi példákat követve Habis Helga mesterképzésekért felelős dékánnal közösen azon is dolgoznak, hogy a 4 féléves mesterképzést a 2 féléves mesterképzési forma váltsa fel. Az ezzel kapcsolatos Képzési és kimeneti követelmény változások elkészültek, a javaslat elfogadása után lehet majd indítani üzleti képzéseket 1 éves formában.
Szabó Lajos elmondta, hogy öt mesterszak esetében már folynak is a szakfejlesztések, és ehhez kapcsolódóan került sor az önköltségi díjak meghatározására.
Az üzleti adattudomány alapképzés szakindítási anyagának fejlesztése is megtörtént, ezért szükségessé vált az önköltségi díj meghatározása ezen képzés esetében is. A képzést az engedélyezés után az Egyetem a leghamarabb indítani kívánja.
Az árak meghatározása nemzetközi minták alapján történt. „Az ár pozícionáló tényező, nekünk pedig pontosan kell tudnunk, hol helyezzük el magunkat a gazdálkodástudományi képzések piacán’’ – mondta a rektorhelyettes.
Az ülés végén a Szenátus 24 igen, 1 nem arányban támogatta az előterjesztést, a HTJSZ 2. mellékletének módosítását.