Az igazi nő mindig hüvelyi orgazmust produkál! Az igazi nő mindig hüvelyi orgazmust produkál?

pexels-cottonbro-9374132.jpg

Sokszor gondolkozunk túlságosan fekete-fehéren a szexualitás kérdéseiről. A pornó, és egyéb torzító médiatartalmak hatására káros ideálok alakulhatnak ki bennünk, és csalódás érhet minket, ha ezek nem kerülnek át a hálószobánkba. Illés Eszter szexuálpszichológiai szakpszichológus előadásán az önismeret fontossága mellett az intimitás megélésének kérdéseiről és a pornográfia hatásairól is beszélt.

Írta: Orosz Petra; borítókép: Pexels

Kutatások bizonyítják, hogy életünk egészével való elégedettségünket befolyásolhatja a szexuális elégedettségünk – vagy éppen annak hiánya, továbbá párkapcsolati megelégedettség is származhat a kiegyensúlyozott szexuális életből, és fordítva. Az érzelmi megélés, vagy egy partnerhez való bármilyen formájú kapcsolódás egyaránt hat a mentális és fizikai egészségünkre.

Illés Eszter szexuálpszichológiai szakpszichológus, a BCE Hallgatói Támogatások csapatának tagja elárulta, hogy a párkapcsolat kérdésköre a hallgatók három legtöbbet felhozott témái között szerepel, ezen belül direkt vagy indirekt módon megjelenik a szex témaköre. Ez volt az egyik oka annak, hogy a Mentálhét keretében megrendezett előadás Szex a kapcsolatban, kapcsolat a szexben címet kapta, és a szexualitás több aspektusát járta végig.

Kapcsolat mindig van

A szexuális fejlődésünk tudattalan módon már kisbaba korban elkezdődik. Fejlődésünk során egyre többet tapasztalunk és egyre kíváncsibbak leszünk a többiekre és a velük való viszonyunkra. A szexualitás kérdése minden életkorban más és más dilemmák elé állít bennünket. Eszter – a közönség kedvéért – a fiatal felnőtt populációra koncentrálva mesélt a praxisa alatt szerzett saját tapasztalatokról, illetve arról, hogy milyen kérdésekkel keresték őt fel korábban a hallgatók. 

„A fiatal felnőttkor a párkapcsolati próbálkozások időszaka. Próbálgatjuk magunkat ezekben a kapcsolatokban, kitapasztaljuk, milyen a viszonyunk az intimitáshoz, a közelséghez, az elköteleződéshez. Ennek a szexualitás is része”   

– mondta Eszter. Nem lehet elmenni amellett, hogy a szexualitásunk része a személyiségünknek. Gondoljunk csak a testünkhöz való viszonyra, a kötődési jellemzőinkre, amelyek már pici korunkban elkezdenek kialakulni a szülőkkel való kapcsolódás mentén. Az életünk során mindenféle családi üzenetet kapunk a szexualitásról, a párkapcsolatról, a nemi szerepekről – akár explicit, akár implicit módon. Mit látunk otthon a szülők közötti közeledésből, intimitásból, fizikai érintkezésből? Mesélnek-e egyáltalán a szexualitásról, vagy sem? Ez mindannyiunk esetében eltérő módon nyilvánul meg, és mindenképpen erős hatása van arra, hogy később hogyan éljük meg a saját szexualitásunkat.

thumbnail_image_1.jpgForrás: BCE Hallgatói Támogatás 

Neked milyen a jó szex? 

Amikor élményekről beszélünk, akkor a szubjektivitás lép előtérbe. Az előadáson rész vevő hallgatóság egy digitális szófelhőbe írhatta fel néhány kifejezést használva, hogy számára milyen a jó szex. Legtöbben a szenvedély, a kölcsönösség, a biztonság szavakat írták fel az online táblára. Előkerült továbbá a bizalom, mind saját magunk, mind a partner felé. Eszter szerint ez az egyik legfontosabb aspektusa annak, hogy önfeledten tudjunk belemerülni a szexualitásunk legmagasabb fokú élvezetébe. Azonban a szorongás és az önértékelési nehézségek jelentik az egyik legnagyobb problémát, amivel a szexuális életünk során megküzdünk.

„A világ legtermészetesebb dolgáról van szó, azonban sokan nem tudják elengedni magukat, nem tudják teljesen önmagukat adni. Nem merik megmutatni partnerüknek például azt, hogy mennyire élvezik az együttlétet. Nem tudják elfogadni a testük alapvető reakcióit, funkcióit. Sokan félnek attól, hogy túl nagy vagy túl kicsi néhány testrészük, narancsbőrös a bőrük. Azt is hallottam már, hogy együttlét közben fent kell maradnia ruhának, mert különben valahogy elindul egy nagyon szorongató helyzet. Szóval gyakran arra mutat a probléma, hogy szeretem-e, ismerem-e a testemet” 

– emelte ki Eszter.

„Ha szex közben szorongás lép fel, az nagyon megnehezíti a történetet lelkileg és testileg is. Megfeszülünk, nem tudunk belelazulni a helyzetbe, nem tudunk ott lenni az „itt és most”-ban, vagyis nem tudunk magunkra és a másikra koncentrálni. Pedig ez jelentené azt a típusú együttlétet, amire sokan vágynak. Szeretnénk magunkat szerethetőnek érezni, kompetensnek, vonzónak, vágyunk az elfogadásra. Ezek mind ott vannak a szexualitásban, és bizony könnyen sérülnek” 

– tette hozzá Eszter.

illeseszter_ea.jpgForrás: BCE Hallgatói Támogatás

A szex vajon mi? 

Ahogy a magyar rapper, Pain a ‘90-es években, most Eszter tette fel a kérdést az érdeklődőknek: a szex vajon mi? Sokan úgy érkeznek a terápiába, hogy praktikákat várnak a problémáik orvosolására vagy a szexuális élményeik fokozására.

“Ez az attitűd gyakran fokozott frusztrációból, sürgetettségből, az aktuális kapcsolat elvesztésétől való félelemből fakad. Ez érthető. Én pedig ilyenkor reménykedni merek, hogy el fogunk tudni jutni egy olyan pontra, amikor egyéb elemek is meg tudnak jelenni a gondolkodásban, mint a technikai, mechanisztikus, teljesítményalapú szex. Nagyon sokszínű az emberi szexualitás, és érdemes minél több aspektusát megérteni” 

– válaszolta Eszter. Különbözőségek léphetnek fel a vágyainkban, az igényeinkben. Ennek a pontos és az őszinte kommunikáláshoz elengedhetetlen a bizalom. Az egyik hallgató az előadás végén ehhez a témához kapcsolódóan kérdezett anonim módon: „Hogyan adjam a párom tudtára, hogy bármennyire igyekszik, nem tud a csúcsra juttatni? Úgy gondolom, nem velem van a gond, egyedül nincs problémám ezzel.”

Eszter úgy látja, hogy ideális esetben jó érzés adni, és ideális esetben jól tudjuk fogadni, ha a másik segít ebben bennünket. A lényeg, hogy nem kritikaként vagy támadásként kell becsomagolni a véleményünket, hanem meg kell erősítenünk partnerünkben a pozitív attitűdöket, és őszintén megbeszélni a változtatni kívánt aspektusokról. Ehhez a kulcs a megfelelő kommunikáció, és az a megerősítő érzés, hogy visszajelzéseinkkel hozzájárulunk a kapcsolatunk erősítéséhez, a bizalom növekedéséhez.

thumbnail_image.jpgForrás: BCE Hallgatói Támogatás

Az ideálok világában

Nem újdonság, hogy a szexualitásunkat befolyásolja a hangulatunk és az érzéseink, ezért változó, hogy éljük meg. Fáradtak vagyunk, éhesek vagyunk, stresszesek vagyunk; ezek mind olyan tényezők, amelyek miatt nem biztos, hogy a csúcson érezzük magunkat. Ezek mellett a tágabb környezet is befolyásol minket, vagyis az, hogy mit üzen nekünk a média a testiségről, a vonzóságról.

A pornó olyan elvárásokat támaszt elénk, amelyeket nehéz a valóságba átültetni. Ideálként tekintünk a képernyőn látott felvételekre, és ha a saját szexuális életünkben nem tapasztaljuk a látottakat az aktus során, gyakran csalódás ér minket.

„Az igazi férfi mindig készen áll a szexre és bármeddig bírja. Az igazi nő mindig hüvelyi orgazmust produkál. Az igazi szerelmes szex során egyszerre élveznek el a felek. Ezek a dolgok biztosan megtörténnek néha, de ha 10-ből 10-szer ezt várjuk, akkor bizony erősen csalódni fogunk. Remélem érezzük, hogy ezek nagyon teljesítményszagú, standardizált gondolatok, feketék és fehérek. Ha ezek megtörténnek, akkor jó, ha nem, akkor rossz az aktus. Ezek után belemerülünk a gondolatainkba, elkezdjük megkérdőjelezni magunkat, és máris nem azzal foglalkozunk, hogy ki van körülöttünk” 

– emelte ki Eszter. Eszter szerint el kell fogadnunk, hogy néha ilyen, néha olyan az együttlét. Helyén kell kezelnünk, hogy lesznek pillanatok, amikor csodásan érezzük magunkat a partnerünkkel, de lesznek olyan percek is, amikor nehézséget jelent az egymásra hangolódás. A lényeg, hogy ez teljesen rendben van, mindegyik egyaránt belefér, hiszen nem robotok vagyunk. Testünket bár sokaknak nehéz kiismerni, de próbálkozni ér, és szabad.

„Számtalan olyan dolog jelenik meg a szexualitást illetően, ami egyszerre adja annak a gyönyörét, és egyszerre lehet vékony jég is, gátló tényező. Olyan közelségről van szó, ahol testi és lelki határok oldódnak fel. Utoljára az anyaméhben lehetett hasonló élményünk. Nagyon-nagyon közeli, nagyon-nagyon intim helyzetről beszélünk. Nemcsak fizikai meztelenségről van szó, lelki meztelenséget is aktiválni tud ez a helyzet. Ott van a személyiségem; merek-e mindent mutatni? Esetleg szeretnék valamit takargatni?” 

– tette fel Eszter a kérdést. A választ magunkban kell megtalálnunk. A bizalom és az önbizalom  kialakulása hosszú, bonyolult folyamat lehet, de mindig szem előtt kell tartanunk, hogy ez is el tud vezetni minket az önfeledt, pozitív érzések megéléséhez. A jó szex nagyon sok mindenen múlik, és az ezekre való tudatosság segíthet el minket a harmonikus szexualitáshoz.

img_1860.jpgForrás: BCE Hallgatói Támogatás

Hallgatói Támogatás az év minden napján

Ha nehézséget észleltek magatokban vagy magatok körül, szükségetek van szakemberrel történő beszélgetésre, akkor bátran keressétek fel a Hallgatói Támogatás munkatársait. A Corvinus Hallgatói Támogatás csapata egész évben a hallgatók jóllétéért dolgozik, karrier-, tanulási és pszichológiai tanácsadásokat nyújtanak mind egyéni, mind csoportos körben. Hozzájuk tartozik továbbá az esélyegyenlőségért folytatott munka a hallgatók számára, illetve a Napközi csapata is.

A tanácsadások során egyre több hallgató fordul hozzájuk személyes kérdésekkel is, ezek mentén alakították ki a Mentálhéten elhangzott előadások témáit. A vissza-visszatérő témák között szerepel a nehéz élethelyzetekkel való megküzdés, a párkapcsolati nehézségek, a multitasking, valamint a digitális függőség kérdése. Utóbbiról tudósítottunk korábbi cikkünkben.

A Corvinus Hallgatói Támogatásról további információt a honlapon vagy a Facebook-oldalon találtok.

süti beállítások módosítása