Minden, amit a kreditelismerési eljárásról tudni kell

corvinus-1.jpg

Május 15-e a kreditelismerési kérvény leadásának határideje, amely feltétlenül szükséges, amennyiben a jelenlegitől eltérő tudományterület mesterképzésére jelentkeztél. Mit jelent ez, mi a célja a procedúrának, és mi mindent kell csatolni a nyomtatvány mellé? Cikkünkben minden felmerülő kérdésre választ adunk. 

Írta: Olay Hanna; borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

A kreditelismerési eljárás azokat a mesterképzés előtt álló hallgatókat érinti, akik az alapszakjuktól, vagy korábbi képzéseik területeitől valamekkora mértékben eltérő szakra jelentkeznek. Minden szaknak megvannak a kötelezően előírt be- és kimeneteli követelményei az alapként szolgáló és megszerzendő ismeretekre vonatkozóan, így látható az is, hogy milyen jellegű kurzusok elvégzése szükséges előzetesen, hogy valaki megfeleljen ezeknek a feltételeknek. A kreditelismerési eljárás során a hallgató – abban az esetben, hogyha korábban nem végezte el ezeket a szükséges tárgyakat – a mesterszintű tanulmányok megkezdése előtti évben felveheti, majd kérelmezheti a beszámításukat, mint meglévő bemeneteli követelmény.

Az alapszakon elvégzett krediteket a Kreditátviteli Bizottság a választott mesterképzés alapján három kategóriába sorolja. Az első a teljes kreditérték beszámítással figyelembevehető szakok. Ezek esetében az elvégzett kreditek szakterülete olyan magas mértékben megegyezik a következő képzés alapkövetelményeivel, hogy nincs szükség kreditelismerési procedúrára. A másik két kategória esetén azonban szükséges kérelmezni a kreditátvitelt. Ez a két lehetőség a meghatározott szakterületi kreditek teljesítésével bármilyen egyéb, vagy elsősorban figyelembe vehető szak. A egyetemi honlap kreditelismerési eljárással foglalkozó oldalán megtalálható a Honnan-hova táblázat, mely részletesen bemutatja, hogy melyik mesterképzési szakhoz, melyik alapszak elvégzését követően szükséges, és melyik után nem kell lefolytatni az eljárást. Továbbá felsorolja azokat a területeket is, amelyekről az előfeltételt képező kreditek megszerezhetőek, valamint azt is láthatjuk, hogy ezekhez mely konkrét tárgyak elvégzését javasolják.

kepernyofelvetel_13.png

Az idei, 2023-as általános felvételi eljárásban való kreditelismerési eljárás lefolytatásához május 15-ig kell benyújtani a szükséges dokumentumokat az egyetem honlapján található formon keresztül, az eljárás díja pedig 8000 forint, melyet a Budapesti Corvinus Egyetem számlájára kell átutalni. A kitöltött kreditelismerési kérelem mellé szükséges csatolni Excel formában az adott mesterképzéshez kapcsolódó, kitöltött kreditelismerési táblázatot, az igazoló dokumentumot (hiteles oklevél, törzslapkivonat, leckekönyv-másolat) a korábban elvégzett, vagy jelenleg folyamatban lévő tanulmányokról, valamint a banki átutalásról szóló igazolást.

Ha a kérelemben formai hiba van, a hiánypótlásra a hallgatónak 8 napja áll rendelkezésre. Abban az esetben, ha valaki több mesterképzésre is jelentkezik, minden mesterképzésre vonatkozóan külön kérelmet kell benyújtania.

A Kreditátviteli Bizottság döntéséről a kérelmező hallgatók e-mailben kapnak tájékoztatást. Amennyiben a kérelem elfogadásra kerül, az a következő öt évben újra felhasználható, ha valaki ismételten jelentkezik ugyanarra a mesterszakra. Abban az esetben, hogyha elutasítják, a következő évben a kérvény ismételten leadható.

süti beállítások módosítása