A „Lezárt agyam kulcsát eldobom” – szituatív eszképizmus egy party játékon keresztül című esemény nem egy átlagos előadás volt: a szervezők participatív módszerrel, a jelenlévőkkel közösen vizsgálták az aktív eszképizmus jelenségét – egy társasjáték keretében. Az alkalmat a hétköznapokból való kiszakadásra építették fel, mivel ez a metódus segít megbirkózni a társadalmi feszültségek okozta stresszel, a nehezebb időszakokkal, valamint az elidegenedés érzésével. Kisfürjesi Nóra és Bifkovics Bettina PhD-hallgatók, valamint Mitev Ariel Zoltán egyetemi tanár, Csordás Tamás Viktor egyetemi adjunktus kutatási hetes programjáról készültünk egy beszámolóval.

Írta: Pipis Panna, Borítókép: Kisfürjesi Nóra

Az eszképzimusban megkülönböztethető az egyéni és a kollektív, azaz társas eszképizmus. Más szempontok alapján négyféle típusra lehet bontani, ebből az első az elkerülés: amikor mindenáron mást próbál csinálni az ember, ilyenkor az eszképizmus célja a valóságtól és a mindennapi nehézségekből való menekülés. A passzív eszképizmus nem kíván aktív kontribúciót, de mégis segít kiszakadni a fárasztó hétköznapokból, ilyen például a tévézés, az olvasás és a zenehallgatás. Az aktív eszképizmus során az egyén erőfeszítést tesz, hogy kiszakadjon a hétköznapokból, és participatív része is van a tevékenységnek, fokozottabb jelenlétet igényel. Az extrém eszképizmus veszélyes vagy potenciálisan veszélyes tevékenységek végzéséhez kötődik, itt ki lehet emelni negatívabb eszképizmust is: ilyen például a droghasználat, alkoholfogyasztás; de az adrenalindús extrém sportok is ide tartoznak. 

Az esemény az aktív, társas, pozitív eszképizmusra fókuszált, mindezt pedig egy partyjáték segítségével élhettük át. „Játsszunk! – Tudatosan” – olvasható a program leírásában, de hogyan valósult ez meg a gyakorlatban? Lehet egyáltalán tudatosan játszani? Mit értünk ebben az esetben tudatosság alatt?

A szervezők arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatással van a játék a gondolatainkra, érzéseinkre. Először a jelenlegi állapotunkat, nyomasztó gondolatainkat felmérő kérdésekkel kezdtünk, valamint az általános stresszkezelési szokásainkat is átbeszéltük. A Szókötő nevű kooperatív társasjátékkal játszottunk, így megismerhettük kicsit jobban egymás asszociációs képességeit. A játék végén végül azt vitattuk meg, hogy kinek milyen élményt jelentett, sikerült-e kiszakadni a mindennapi gondolatokból. 

A résztvevők beszámolói alapján elmondható, hogy eredményes volt a program, a játékélmény segítségével sikerült megszabadulni a zavaró gondolatoktól erre az időre, és a legtöbben felfrissültnek is érezték magukat a játék végére, a sikerélmény pedig feldobta a hangulatot. Az átélt élmények kapcsán az egyik résztvevő úgy nyilatkozott, hogy számára pozitív agyzsibbadást okozott a játék, valamint „érdekes volt látni mások gondolati síkjait”.

Az esemény tanulsága, hogy