Lazulj esti koncerteken vagy hozd magad formába kommunikáció terén

varosmajor-park-kert-mysecretbudapest-18_1.jpgJúlius harmadik hete is programokban gazdagnak ígérkezik, így ha kicsit kimozdulnánk a hőség ellenére, akkor biztosan nem fogunk unatkozni. Számos zenei programon, kiállításon, valamint játékesten vehetünk részt.

Írta: Corvinus Hallgatói Médiaközpont, Borítókép: Unsplash

Pszichológiai Játék est a Dixittel – Kelle Fanni

A Pszichológiai Játék est a Dixittel egy nagy sikernek örvendő eseménysorozat, amelyet idén kéthetente rendeznek meg, és minden második alkalommal vendégelőadót hívnak. A pszichológiai témájú esten a játék Dixit kártyák segítségével és egy pszichológus, Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna vezetésével zajlik. Minden eseményen kijelölnek a szervezők egy témát, amelyet 4-5 fős csoportokban, kártyák segítségével kell megvitatni, egyéni történeteken keresztül. A témák közé tartozik például a magabiztosság, a megbocsátás és a humor is. A játék keretein belül így előtérbe kerül a barátkozás, az önismeret és a tanulás is. A következő estet július 17-én, hétfőn este 19 órakor tartják az Otthonkában. A jegyek korlátozott számban elérhetőek, így ha a legközelebbi alkalom teltházas, érdemes fontolóra venni az azt következő eseményeket is.357781486_657330469765485_1759104576820408500_n.jpgForrás: facebook.com

Gresa Márton – A szemedben élek – Kelle Fanni

Gresa Márton művei a digitális vizuális és kommunikációs kultúra jegyében születtek. A művész bemutatkozó galériájában egy új festmény-sorozatot tekinthetnek meg az érdeklődők. A műalkotásokra jellemző, hogy a képi elemek mellett a szöveges tartalmak is nagy hangsúlyt kapnak, mint például híres reklámokból ismert angol kifejezések. Gresa Márton 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és társával, Kármán Dániellel megalkották a Birdhouse elnevezésú műtermet. A festő első, egyéni alkotásait 2022-ben mutatta be Budapesten és Pécsett. Ha kíváncsi vagy arra, Gresa Márton hogyan boncolgatja korunk alapvető jelenségeit, látogass el az acb Galériába augusztus 4-ig.large_b220fe95cc810c58756f71fb5708905d_49dfeeb972.jpgForrás: telekomspots

100 év meséi – Park- és színháztörténeti séta a Városmajorban – Kelle Fanni

A Városmajor története a középkorba nyúlik vissza, amikor a terület még csak szántóföld volt. II. Józsefnek köszönhetően a hely közparkká  alakult és korabeli mulatságoknak adott otthont, majd 1922-ben a filmrajongók örömére megnyitott a Parkmozi. 1950 után pedig a látogatók már színházi élményekkel is gazdagodhattak, hiszen az intézményben színdarabokat is játszottak. A fővárosiak a Városmajorba jártak, ha pihenésre, kikapcsolódásra volt szükségük, valamint kulturális élményre vágytak. A program során a látogatóknak egy kellemes sétában lehet részük, amelyen felfedezhetik a színház történetét, megismerkedhetnek a hely pletykáival és egyéb érdekességeket tudhatnak meg a Városmajorról. A séta a Városmajori Szabadtéri Színpadtól indul július 21-én, pénteken 17 órakor.varosmajor-park-kert-mysecretbudapest-18.jpgForrás: szeretlekmagyarország.hu

TÁRSALGÓ NYÁR – Hogyan légy a kommunikáció csillaga? – Kelle Fanni

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom eseménye a következő megállapításon alapszik: „Beszélek, de nem hallja, mondom, de nem érti!”. A programsorozat célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a sikeres kommunikáció legfontosabb lépéseit. A beszélgetést elsősorban azoknak ajánlják, akik szeretnék fejleszteni kommunikációs képességeiket, elkerülni a hosszú vitákat és megérteni, miért azt mondja a beszélgetőpartner, amit. A program főbb témái közé tartozik az asszertív és erőszakmentes kommunikáció, a testbeszéd, a konfliktuskezelés, valamint a figyelem. Az egyes alkalmakat maximum 13 fővel tartják meg, a részvétel 2500 Ft / alkalom és regisztrációhoz kötött. A következő, július 19-ei esemény fókusza az asszertív és erőszakmentes kommunikáció lesz. 353666073_645224117641848_7343586856427215161_n.jpgForrás: facebook.com

Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert, majd Folkpark Táncházfesztivál – Olay Hanna

A Budapest Park egy estére a folklór szerelmeseinek fellegvárává válik, ugyanis az erősen népzenére alapuló Parno Graszt, valamint a Bohemian Betyars lép fel július 20-án, csütörtök este 20 órától, akiknek zenéjére szintén nagy hatást gyakorolt a műfaj. Ezt követően pedig csak tovább fokozódik a hangulat, mivel 22 órától kezdődik a Folkpark Táncházfesztivál, melynek keretében három tánctéren három közreműködő táncegyüttessel, valamint meghívott folkkocsmákkal készülnek a szervezők. Hasonló táncházas rendezvénynek ugyan más koncerthelyszínek, mint például a Kobuci Kert rendszeresen otthont ad, a Parkban azonban ilyesmire még nem került sor. Hamisítatlan népzenei hangulatra számíthatnak kezdők és haladók egyaránt az egész este folyamán, legyen szó azokról, akik ott ragadnak a koncertet követően, vagy akik célzottan a táncházra érkeznek.kep_15.pngForrás: facebook.com

beck@grecsó – “Hoztunk valamit magunkból” – Olay Hanna

Beck Zoltán, a magyar alternatív szféra talán egyik legismertebb arca, a régóta fennálló 30Y zenekar alapítója és énekese. Grecsó Krisztián, József Attila-díjas kortárs magyar író, költő. És, hogy mi a közös kettejükben? Nemrégiben közös lemezzel rukkoltak elő, melyben a zene és az irodalom közös gyökereit keresik a Beck Zoli által készített dallami alapokra írt Grecsó szövegekkel. Ezzel az albummal és számos egyéb meglepetéssel érkezik zenés irodalmi estjük ezúttal a Virág Benedek Ház udvarába, július 19-én, szerda este 20 órától. A nézők számíthatnak irodalmi “inspirációs” játékokra, énekelt versekre és természetesen vidám hangulatra a feledhetetlen élmények mellett.kep-3.pngForrás: jegy.hu

Barbie a mozikban — Olay Hanna

A várva várt mozifilm, a nyár leendő nagy kedvence ezen a héten érkezik a mozikba, július 20-án debütál a Barbie. A legtöbb kislány egyik kedvenc játékát, a “babázás” tevékenységének csúcsát jelentette a 2000-es években a szőke fiatal felnőtt nő, barátnői, valamint párja Ken. Ennek köszönhetően később rajzfilmeket, sorozatokat forgattak a Barbie-világról, sőt számos fontos kultúrtörténeti alkotásnak is megcsinálták a Barbie verzióját, mint például a Hattyúk tavának. A most megjelenő filmnek a különlegessége az, hogy Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével ezúttal élőszereplős filmet forgattak, amire eddig még nem volt példa. Ez számos értelmezési lehetőséghez vezet kezdve a való világ kontra Barbie-világ kapcsolattal, melyre a film épül, egészen akár addig, hogy lehetséges-e az ideált megtestesítő Barbie ábrázolása valódi emberekkel. A film sok hasonló kérdésre keresi a választ, és az ország szinte bármely mozijában megtekinthető csütörtöktől.kep-4.pngForrás: port.hu


kisbetűs ünnepnapok | IMU — Íródeák Művészeti Udvar 2023 — Olay Hanna

A kisbetűs ünnepnapok nevű zenekar 2018-ban alakult, miután három újpesti osztálytárs összeállt, hogy — saját bevallásuk szerint — “zenekarosdit játsszon”. Így játszanak mostmár több mint öt éve, azóta pedig számos helyen debütáltak, tavasszal például az ELTE TreffOrt Kertjében szervezett Bölcsész Napokon. A nyáron újabb és újabb kalandok várnak rájuk, mivel a július 20-i IMU - Íródeák Művészeti Udvaron való fellépésük — melynek lehetőségét tavaly nyerték meg a Pannon UniFesten — mellett találkozhattunk velük lemezbemutatójukon, az A38-on, de ott lesznek a Művészetek Völgyén, az Ördögkatlan Fesztiválon, a Happy Fisherman Campen Orfűn, és ősszel a Budapest Parkban is, a Carson Coma mini fesztiválján.

süti beállítások módosítása