„Az egyetem lesz életed legszebb időszaka” – ismerős? Van, akivel ez valóban így van, míg mások ellenkezőképp éreznek. Éld meg bárhogy, az itt eltöltött idő alatt előfordulhat olyan szituáció, amikor segítségre van szükség – legyen szó a tanulás, vizsgák vagy szakdolgozat okozta stresszről, beilleszkedési nehézségről, szakításról vagy családi problémákról. A Hallgatói Tanácsadás és Támogatás éppen azzal a céllal jött létre, hogy támogassa az itt tanuló diákokat, ha a hallgatói életútjuk során nehézséget élnek meg.
Írta: Dobos Eszter
Borítókép: Pixabay
A kezdetek
A Hallgatói Támogatás elődje, a Diáktanácsadó Központ nemrég ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Dr. Németh Marietta klinikai szakpszichológus vezetésével és kortárssegítőkkel indult el a tanácsadói szolgáltatás az egyetemünkön, majd évekkel később több pszichológus kollégával bővült a tanácsadó. A Hallgatói Támogatás jelenlegi formájában az egyetem 2020-as modellváltása óta létezik, a működés hallgatóközpontúvá alakítása magába foglalta a diákok mentális egészségének előtérbe helyezését is.
A Hallgatói Támogatásról
A Hallgatói Támogatás a Hallgatói Szolgáltatásokhoz tartozik, tevékenységük két fő pillére a mentálhigiénés, valamint az esélyegyenlőségi támogatás. A hallgatók mentális egészségének, lelki jóllétének támogatása egyrészt egyéni és csoportos pszichológiai tanácsadási keretben, másrészt pszicho-edukatív információmegosztáson, prevenciós és közösségépítő eseményeken keresztül valósul meg.
Az esélyegyenlőségi terület feladata a fogyatékossággal élő hallgatók támogatása mellett a tartósan beteg vagy speciális igényű hallgatók, pl. kisgyerekes szülők támogatása egyetemi tanulmányaik során. Az esélyegyenlőségi terület koordinátora a hallgatók egyéni szükségletét felmérő konzultációtól kezdve a beilleszkedéssel, tanulással kapcsolatos akadálymentesség biztosításán át, egészen a diákok szakmai életútjával kapcsolatos helyzetekig igyekszik biztosítani a megfelelő segítséget.
A Hallgatói Támogatás csapata jelenleg 12 szakemberből áll, akik javarészt pszichológusok, de van köztük mentálhigiénés segítő és esélyegyenlőségi szakember is. Többféle módszerrel, de azonos keretek között dolgoznak.Forrás: Facebook
Egyéni pszichológiai tanácsadás
Bárki kerülhet olyan helyzetbe az élete során, amelyben úgy érzi, szüksége lenne külső segítségre.
Figyelem és biztonság
Ne aggódj amiatt, hogy mások problémájához képest a tiéd túl jelentéktelennek tűnik – neked nem az, így minden figyelmet ugyanúgy megérdemelsz! Bár elsőre ijesztőnek tűnhet megnyílni és felvállalni a nehézségeidet, a tanácsadás professzionális keretei, mint a titoktartás, a tanácsadó figyelme és ítéletmentessége, megteremtik számodra azt a biztonságérzetet, amelyben bátran megoszthatod azt is, amit eddig nem mertél.
Az egyéni pszichológiai tanácsadás – ami a Hallgatói Támogatás egyik legnépszerűbb szolgáltatása - többféle problémával is felkereshető. Az általános lelki jóllétet érintő kérdések (például párkapcsolati, családi problémák, társas kapcsolatok, magány, stb.) mellett helyet kaphatnak a konzultációkon a jövő bizonytalanságával, szakmai életúttal, döntési helyzetekkel, motivációval kapcsolatos témák is (pl.: mesterszak választása során felmerülő kétségek, munka és egyetem összehangolása, útkeresés). Természetesen igénybe vehetők a konzultációk tanulással, teljesítménnyel kapcsolatos témában is, hiszen egyetemistaként ez része a mindennapjainknak. Akár gólyaként, akár felsőbb évesként is szembesülhetünk olyan kihívásokkal, amelyekkel nehéz egyedül megbirkózni, legyen szó a teljesítményünket érintő kérdésekről, tanulási nehézségekről, halogatásról vagy a szakdolgozat okozta stresszről.
TE vagy a középpontban
A tanácsadáson a saját döntésedből, önkéntesen vehetsz részt, senki nem küldhet vagy kényszeríthet. A tanácsadó végig rád fog figyelni, és közösen tudtok azon dolgozni, ami számodra a legfontosabb: rajtad áll, hogy hova szeretnél eljutni, és ehhez milyen lépéseket fogsz tenni. A tanácsadó kérdéseivel, visszajelzéseivel segíteni fog ebben, ugyanakkor konkrét tanácsokra, megoldásokra ne számíts. Minden, ami a probléma megoldásához szükséges, ott van benned – a tanácsadó csak segít felszínre hozni ezeket.
Az Egyetem akadémiai évente egy tanácsadási folyamatot biztosít a hallgatók számára. A konzultációs alkalmak lehetőség szerint személyesen zajlanak, de akadályoztatottság esetén, indokolt esetben akár online ülések is megoldhatóak.
A hallgatók egy regisztrációs form kitöltésével tudnak jelentkezni az egyéni tanácsadásra, és a probléma megjelölt típusa, valamint a tanácsadói kapacitás és a lehetséges konzultációs időpontok mentén kerülnek az egyes szakemberekhez.
A kapacitás egy fontos tényező, ugyanis évente több, mint 500-an veszik igénybe az egyéni tanácsadást, és szinte minden félévben előfordul, hogy a megemelkedett számú bejelentkezések miatt ideiglenesen várólista alakul ki. Ennek egyik oka az lehet, hogy egyre több hallgató tud erről lehetőségről, másrészt az is érezhető, hogy a fiatalabb generációk tudatosabbak és nyitottabbak arra, hogy magukról gondolkodjanak. Körükben egyre nyíltabb párbeszéd alakul ki a mentális egészségről. Az önismeret fejlesztése, vagy az, hogy valaki egy adott élethelyzetben támogatást kér, már kevésbé számít tabu témának, sokkal inkább az egyik formája az öngondoskodásnak. Sajnos a Covid sem múlt el nyomtalanul, emelkedett a mentális betegséggel küzdők száma, és főleg a fiatalok körében az általános mentális állapot drasztikus romlását lehetett tapasztalni. Ennek hatása a mai napig is érezhető a súlyosabb állapotok gyakoribb előfordulásában. Ezért hihetetlenül nagy jelentőségű, hogy ilyen állapotok esetében azonnali segítséget tudunk kérni az Egyetemmel szerződéses viszonyban álló pszichiáter szakembertől is.
Nem szégyen, nem luxus
Testünk rendbentartásához minden nap fogat mosunk, fésülködünk, esetleg sportolunk és vitamint szedünk, hogy óvjuk az egészségünket - és mindezt természetesnek, alapvetőnek érezzük. Mindez a gondoskodás viszont nemcsak a fizikai, de a lelki egészségnek is jár; az én-idő, a mentális egészségeddel való foglalkozás elengedhetetlen ahhoz, hogy az életed minden területén jól teljesíthess.
Forrás: Pixabay
Csoportos tréningek és pszichoedukáció
A Hallgatói Támogatás nemcsak egyéni tanácsadással, hanem csoportos tréningekkel, workshopokkal és pszichoedukációs kezdeményezésekkel is segíti a hallgatókat, akik számára elérhetőek különböző témákkal foglalkozó munkafüzetek, podcast beszélgetések és cikkek is.
A mindenkori aktuális tréningekről, workshopokról és eseményekről a Hallgatói Támogatás honlapjáról és Facebook-oldaláról tájékozódhattok. A Hallgatói Támogatáshoz olyan rendezvények kötődnek, mint például a mentális egészség október 10-i világnapja alkalmából megrendezésre kerülő Mentálhét, amellyel ahhoz szeretnének egyfajta platformot biztosítani, hogy „tudjunk beszélgetni arról, hogyan tudunk jól bánni magunkkal, és egymással”. A külföldi hallgatók számára is szerveznek eseményeket, ilyen például a CONNECT programsorozat, amelynek elsődleges célja a közösségépítés, a társas kapcsolódások elősegítése. Saját eseményeik mellett szívesen dolgoznak együtt corvinusos diákszervezetekkel is, és részt vettek már tananyagfejlesztésben is. A Döntési technikák kurzus keretében régóta együttműködnek a Döntéselmélet Tanszékkel is, melynek keretében szakértőként támogatják a hallgatók mentális egészséggel kapcsolatos projektjeit.
A közösség ereje
Gyakran már az is nagy segítséget jelenthet, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül, és másoknak is vannak hasonló problémáik. A csoportos tréningek, a mindenki számára nyitott pszichoedukációs események lehetőséget adnak arra, hogy (ha szeretnénk) megosszuk egymással a tapasztalatainkat, sorstársakra találjunk, vagy csak még jobban megismerjük önmagunkat.
A Corvinuson tanuló, mentálhigiénés témák iránt érdeklődő diákoknak a NapKözi kortárs segítői csapatát ajánljuk (róluk itt írtunk), akik amellett, hogy a Hallgatói Támogatással együttműködve aktívan részt vesznek az egyetemi közösségépítésben, az E épület főlépcsője alatt található, szintén NapKözi névre hallgató pihenő- és közösségi teret is üzemeltetik.