A közgazdászok fő érve a globalizáció és a szabad, kapitalista piac mellett rendszerint az, hogy a globális társadalom csak a nyertes oldalon állhat minden szempontból. Azonban a tőkevonzás szabályai veszélyekkel is járhatnak. A pénz ugyanis egy olyan részecskeként működik a szabad piac rendszerében, mint az űrben a molekulák, amikből a gravitáció és egyéb vonzóerők hatására először porszemek, majd nagyobb és nagyobb bolygók lesznek, s végül végtelennek tűnő anyagból lesz egy-egy hatalmas góc. Nos a globális szabad versenyben ezt tapasztaljuk. Jelenleg a főbb nemzetközi gazdasági teóriák 18. és 19. századi közgazdászok (Adam Smith, David Ricardo) gondolatain alapszanak. Valószínűleg ők a jelenlegi problémákat nem látták előre.
Kép: http://preventdisease.com/
A szabad piacnak az a szépsége, hogy bárki, aki rendelkezik egy jó ötlettel és elegendő pénzzel, az könnyen indíthat egy saját vállalkozást. A szabad versenyből pedig kikerülnek mindig a legjobbak, amik a magas kereslet miatt bővíthetik a kapacitásaikat és egy újabb szinten mérettethetik meg magukat. Régen elég hamar elért egy vállalkozás a bővülésének a maximumához, ugyanis nem volt olyan könnyű terjeszkedni az országhatárokon kívül. Ott volt a Vasfüggöny, mint egy tőkeáramlási gát, Kína is el volt zárva a külvilágtól egészen 1976-ig, amikor a keménykezű kommunista vezetés enyhülni kezdett a piaccal szemben. A Szovjetunió összeomlása, a nyugati államok egyre nagyobb jóléte, és a fejlődő országok nyitása a globálispiac felé olyan helyzetet teremtett a már addigra nemzetközi nagyvállalatokká alakult cégeknek, amelyet egy gyerek példájához tudnék hasonlítani a cukorkaboltban.
Kihasználva versenyelőnyüket és pénzbőségüket, agresszív terjeszkedésbe és boldog nagybevásárlásokba kezdtek, aprópénzért. Gyors iramban fejlődő piacokkal találhatták szembe magukat, amikor a volt szocialista országok kilábaltak a rendszerváltás sokkjából. A felkészületlen KKV szektor addigi piaca átpártolt az olcsóbb lehetőségek felé. Ezek bár olcsóbban adták a termékeiket, de sokkal nagyobb haszonnal, mint kisebb társaik. Tömegtermelés, a gyártás kiszervezése jobb adózási környezettel rendelkező országokba, ezek mind olyan előnyök, melyeket csak multinacionális cégek tudnak kihasználni. Néhány szerencsés vállalkozásnak sikerült feljutni a globális térképre. Például az élelmiszeripart már csak néhány multinacionális vállalat irányítja. Gondolták volna, hogy az Oreo kekszet, a Milkat, Tobleronet, a Győri kekszet és még számtalan mást mind egy cég gyártja? Vagy, hogy a Pepsi, a Lays és a KFC is mind egy cég portfóliójában vannak?
A baj az, hogy az exponenciális tőkenövekedés és terjeszkedés hatására, lassan már globális szinten oligopóliumról beszélhetünk. Emiatt a globalizáció előnyei, át fognak fordulni vagy néhol már át is fordultak hatalmas hátrányokká. Szabályozhatják világszinten az árakat és befolyásolhatják az inflációt, így akár még kormányokra is befolyással lehetnek. Hiába érzékeljük úgy, hogy a szabad piac árubőséget hozott, ez csak egy álca. Valójában néhány cég termékeit fogyasztjuk nap, mint nap és ezek termékei határozzák meg étkezési és egyéb szokásainkat.
A globális szintű, szabályozatlan tőkemozgásokat egy globális szintű intézmény tudna csak szabályozni, de ennek a közeljövőben semmi realitása nincs. Addig is nemzeti szinteken kell különböző megoldásokat találni ezen problémák kezelésére. Hol megfogalmazódnak illiberális gondolatok, hol ragaszkodnak a laissez-fair gazdasághoz. A jövő vagy a következő válság el fogja dönteni kiknek volt igaza.
